A nem várt események ellenére (hajnali mentő, izgalom ld.: itt elolvasható) nagyon megható névnapi ünneplésben lehetett részem. Csanád fiam az alábbi verset írta nekem. Nem is igazán találok szavakat.  

Vérvörös Élet
Bősz dobogása
Alkonyi kertem
Rengeti, rázza.
Vészes e kert itt,
Nincs se palánkja,
Nincs se virága,
Nincs se lakása.

S mégis e helyre,
Ős, buja, romlott,
Régi telekre
Angyali asszony
(Fénylik ezüstön)
Lép be merészen,
Lép be vidáman,
Lép be egészen.

Vágja, hasítja
Férfierővel
Fát, miből épít
Nagy türelemmel
Tölgyfakerítést:
Védi a kertet,
Védi a földet,
Védi a lelket.

Fogja az ásót,
És föl is ássa.
Gaz ki a földből,
Lyukba palánta.
Ülteti gonddal
Kék ibolyákat,
Kék nefelejcset,
Holdviolákat.
Házat is épít:

Rója a deszkát,
Fúrja-faragja,
S rakja a téglát,
Készül a ház is.
Lesz-e lakója?
Lesz! Ki a kertnek
Rendbe rakója.

--o--

Szívdobogás is
Megszelidül már,
Kármini kertre
Északi fény jár.
S mégis amíg még,
Szívdobogás van,
Szívi virág is
Lesz e lakásban.

Ritter Csanád, Méntelek, 2021.04.12.

NAGYCSÜTÖRTÖK. Vacsora. Páska. Kovásztalan kenyér. Lábmosás. Szabadulás. Gecsemáné. MEGRENDÜLÉS. 

A korábbi évek gyakorlata szerint nagycsütörtökön páskavacsorát tartunk a gyülekezetben/ a családban - felidézve a korabeli szokásokat. Van erre egy kialakított liturgia (l. lenn csatolva).

A vacsora alkalmával a bibliai történetet felidézve, a gyerekeket is bevonva megszemléljük az ünnepi asztal kellékeit, s a lelkipásztor vezetésével megbeszéljük, melyik mit szimbolizál. A bárányhús az áldozatra, az egyiptomi kivonulásra utal. A kovásztalan kenyér a sietséget idézi, amellyel a zsidók elhagyták Egyiptomot, s "még meg sem kelhetett tésztájuk". Jelképezi "a sanyarúság kenyerét” is egyben, amelyet Egyiptomban ettek. A keserű füvek (saláta, torma, retek) a keserűséget, a sós víz a könnyeket juttatja eszünkbe. A zöldség a reménykeltő tavaszt is szimbolizálja. A kharóseth a habarcsot jelenti, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak. Ez egy finom édesség dióból és almából, amely ellensúlyozza a keserűségeket, a páska ugyanis a fogságból való megszabadulás ünnepe, tehát örömnap.

Ekkor, nagycsütörtök estén sokat énekelünk, Bibliából olvasunk és hálaadó történeteket, bizonyságtételeket hallgatunk egymástól.
Az összejövetel úrvacsorával zárul.

Minden évben megüljük a páskavacsorát kisebb-nagyobb változtatásokkal, mindig a környezetre, a körülményekre szabva, de a lényeget megtartva. Vagy az egész gyülekezetnek tartjuk közösen egy nagy teremben, vagy pedig családoknál kis csoportokban úgy, hogy egy házban 3-4 család ünnepel együtt. Idén ebben is újratervezésre kényszerülünk: a gyülekezeti családok otthonukban megteríthetik az asztalt a páskára, s a vacsora előtt Skype-on egy közös áhítaton találkozik lélekben a gyülekezet.

A páskavacsora liturgiája/menete és a szükséges kellékek listája itt érhetők el.

"Isten Pészach báránya, Fájdalmak Férfia,
Hálás vagyok, amiért szenvedtél bűnömért."

Megrendítő dal, a linkre kattintva elérhető.

Arra hívok mindenkit, hogy szóljunk jót, reménykeltő szavakat, és bátorítsunk másokat! 

Biztos ismertek olyan embereket, akinek minden megoldásra van egy problémájuk, s olyanokat is, akiknek minden problémára van egy megoldásuk.

„Az élet egy áldás, ha így akarjuk látni, s átok, ha nem tudjuk meglátni minden pillanat ajándékát.” (Robert Lawson)

Mi a titok? Hiszem, a megfelelő nézőpont, hogy milyen dal megy a fejünkben, valamint hogy melyik dallamot erősítjük fel.

Sok bántó, lázadó, beszédet hallhatunk, gyülölködő kommentet olvashatunk manapság. Ezt nem kell bemutatnom, hiszen előttünk zajlik. A probléma, amely az egész világot sújtja, szintén ismert minden ember előtt. Ezzel kapcsolatban sok más cikket is írtam itt, a blogomon, erről most nem szólnék.

Sokkal inkább arról, hogy a felfordult élet, a folyamatos újratervezés, a megszokott rend hiánya mennyi lelki nehézséget okoz sokaknak, naponta új és új feladatokkal kell szembesülnünk.
A tényeken nem tudunk változtatni, de hogy a napjaink milyenek lesznek e megpróbáltatásokkal teli időszakban (és azután is), az nagyrészt múlik a mi gondolokdásmódunkon, a szavainkon, a tetteinken. A folyamatos problémagyártás helyett hangosítsuk ki az értékeket, a jót!

Mindehhez meghatározó segítség az Értékmozaik-szemléletmód. Az Értékmozaik jelenti egyfelől, hogy nézhetünk életünk állandó nehezeire, „szemeteire”, s építhetünk belőlük egy „szemétdombot”, ugyanakkor tekinthetünk hálával az értékes darabokra, s ezekből a mozaikokból egy töredezett bár, de értékes egésszé lehetünk, ÉRTÉKMOZAIKká. Szedjük most egy csokorba életünk értékes mozaikdarabjainak (értsd: jelentős életeseményeinek) szereplőit, s legyünk mi magunk is kinccsé valaki életében!

Te milyen értékmozaikokkal rendelkezel? Kitől mit tanultál? Kinek miért vagy hálás? Milyen egyszerű, de nagyszerű dolgok történtek a te életedben? Kihez kapcsolódnak mindezek?

Szavaim valamiért s nem valami ellen szólnak. Sajnos e világméretű probléma adott, ahogy járványtól függetlenül az ember zúgolódása is, azonban hiszem, vallom, tapasztalom, hogy a megosztott öröm dupla öröm, ahogyan azt is, hogy

„a csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” (Péld.15,15)

Hozzuk ki a kapott földi napjainkból a legjobbat! Együtt még jobban sikerülhet, hiszen külön csak dallam vagyunk, együtt azonban zenemű! Csak adjunk, szóljunk jót, és akkor ezzel telik meg a fejünk, a szívünk! És ezt fogjuk szólni: a hála és remény szavait.

Mit jelent a „Szóljunk ÉDESEBBEN!” mozgalom?

Sok olyan dolog történik valamennyiünkkel naponta, amelyek nagy hatással vannak az életünkre vagy egy szeletére, s nem is tudja a „feladó” hogy az tőle lett más. Mondjuk el, szerezzünk ily módon is örömöt! Munka, időhiány mindig lesz, de ha van erre 10 perced, akkor egy-egy bátorító szóval egy ÉDESEBB cunami indulhat el, s erősödhetünk meg egymás értékes történetei által. Ha minden héten csak egy emberről mondasz valami jót, idézel fel egy meghatározó emléket, és azt lejegyzed, kifejezed, valami hatalmas kincset adsz a másiknak, értékes nyomot hagysz a világban.

Gyűrűzzön az érték: szóljunk ÉDESEBBEN! Hangosítsuk ki a jót! 

A rosszat hajlamos az ember azonnal észrevenni, kimondani, megjegyezni, hordozni. Ne részproblémákon álljunk le (mindenkinek vannak hibái, természetes), ezeket bátran engedjük el, hanem figyeljünk arra, ami szép, ami épít:

„ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil.4,8-9)

Hiszem és vallom, hogy lélekemelő, ha ezt mindenkor így tesszük, de most növesszük mozgalommá, tegyük meg sokunk szokásává, és adjunk is ennek hangot!

És ne csak a posztokban szóljunk ÉDESEBBEN, hanem legyünk a jó szó, az érték továbbadói, dicsérjük a másikat a szemébe, s szóljunk jót a háta mögött is, feltételezzük embertársunkról a legjobbat! Hozzuk divatba: Szóljunk ÉDESEBBEN, hogy élhessünk békésebben!

Nota bene! Tudom, hisz sok jó dolognak voltam részese, minden nagyszerű dolog születésekor jön az érzelgősség is. „Persze ő már… bezzeg róla már írt az Ida (vagy a Julcsi, a Rozi…), pedig én mennyi minden jót tettem vele!” Szeretném jelezni, nincs rangsor, kiről írunk először, nincs ABC rend, nincsenek jobbak, a jobbnál is érdemesebbek. Csupán kedves, aranyos személyek vannak, akik jobbá tették, teszik az életünket, s ezáltal a világot. A te életed kiktől szebb, jobb? Szóljunk róluk elismerően!

Ha ez lenne a te utolsó napod, rád hogyan emlékeznének?

Szóljanak rólatok, rólunk, a hétköznapi hősökről az elkövetkezendő hetek posztjai! Hangosítsuk ki azt, ki milyen jót tett veled? Ez lehet egy nagy dolog, lehet egy aprócska esemény, a lényeg: a másik nem biztos, hogy tud róla, mit jelentett az a szó, az a tett, az a tanítás a te életedben, amit neked adott, viszont ha kifejezed, maradandó örömöt adhatsz neki. MOST. MA. És nem mellesleg szebb lesz a világ!

Terveim szerint napi rendszerességgel fogok írni egy-egy ilyen posztot, amelyben ÉDESEBBEN szólok egy-egy ismerősömről. Mit is jelent az ÉDESEBB-szavak használata? Ha az
Éltető, a
Dicsérő, az
Együttérző, a
Segítő, az
Elismerő, a
Bátortíó és a
Biztató szavakat használod, biztosan virágossá és kinccsé válik a körülötted lévő világ. 

Mi a teendő?

1.) Oszd meg ezt a posztot az oldaladon és küldd el minél több ismerősöd oldalára, hogy mind többekhez eljusson! S kérd őket, ők is: osszák!

2.) Majd legalább heti egyszer (ha többször, ha naponta, az különösen nagyszerű) írj egy-egy rövid történetet az oldaladon egy számodra fontos személyről, aki valami nagyon jót tett veled, nyomot hagyott az életedben, tanított valamire. Ez lehet egy szó, egy mondat, egy érintés, és ő nem is tudja, mekkora hatással volt ez rád. Vagy egyszerűen csak írj valami biztatót egy adott személynek! /Ha szeretnéd, a Fb-oldalamon megtekintheted (követheted), az értékmozaikos történetek tartalmát, formáját/

• Akiről írsz, jelöld meg a posztodban, hogy értesülhessen erről. (Nyugodtan írhatsz olyanról is, aki nincs a közösségi hálón /ez esetben nyilván nem jelölöd meg/, vagy már nem él, minden üzenet sokszoros örömmé, áldássá lehet!)
• Írásod alá valamilyen képet is posztolj, olyat, ami a témához kapcsolódik (lehet az adott személyről vagy egy idézet, egy hangulatkép, vagy bármi. Ha nincs képed, vagy nem boldogulsz vele, akkor is posztolj bátran, ez ne tartson vissza!)
• Minden poszt elé linkeld oda, kérlek, az alábbi jelet #SzóljunkÉDESEBBEN! és e sorokat: Ma is szóljunk értékeset, bátorítót! A mozgalomról bővebben: blog.ritterida.hu (Ez nagyon fontos! Azért, mert ha valaki csak egy az adott személyről szóló értékmozaikos posztot látja, nem feltétlen tudja, mi ez a kezdeményezés, továbbá így nagyon jól visszakereshetők a sztorik!) 

Kérem, hogy minden negatív kommentet, hozzászólást mellőzzünk!

Ne feledd, mindig lesz teendő, azonban jót szólni, írni, csak néhány perc. Van olyan, amit bánnál, ha nem mondtad volna el a másiknak?

Szóval: Milyen értékes dolog jut eszedbe egy-egy fb-ismerősödről, családtagodról? Te kitől mit tanultál? Kinek miért vagy hálás?

Gazdagítsuk egymást értékes, éltető, bátorító történetekkel! Árasszuk el reményteljes üzenetekkel a közösségi oldalakat, március 12-én kezdünk!

(Ritter Ida)

Az Értékmozaikról, az ÉDESEBB szavakról bővebben.

 "Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."
(Radnóti Miklós)

A mi családunkban a nő az nő, a férfi az férfi.
A család az család, amely édesapából, édesanyából és gyermekekből áll.
Értékrendünk alapja: a Biblia.
Szeretjük a hazánkat.
Fontosnak tartjuk a családi, az egyházi és a nemzeti ünnepeinket.

Manapság szinte magától értetődő elvárás, hogy a szeretet jegyében el kell(ene) fogadni mindent. És hadd tegyen mindenki akként, ahogy ő szeretné: mindenkinek mindent lehet, szabályok nélkül. A tolerancia diktatúráját éljük.

Mi úgy tartjuk: az egyetlen, a hatalmas Isten az origo, Ő irányít. Ha Isten az Úr, akkor az Ő igazságát szóljuk, képviseljük. Nincs félremagyarázás, meg „szerintemek”.

Egy fontos alapot tisztázni szükséges. A keresztény ember egyik fő feladata, hogy szeressen és elfogadó, békességszerző legyen. DE! Legfőbb példaképünk, Mesterünk, Urunk a bűnnel sosem vállalt közösséget, csakis a bűnös emberrel. A bűnt - amely céltévesztés - utálja, a (bűnvalló) bűnöst irgalmasan szereti, kegyelemből lehajol hozzá: királyból koldussá lesz, hogy mi koldusból királyok lehessünk!

Éppen engedelmességből senki kedvéért a Biblia állításával ellentétes szépen hangzó, a szeretet jegyében kimondott szólamokat el nem fogadhatunk, mert Urunk igéjét tagadnánk meg. Amikor a világ azt várja, hogy fogadjuk el azt, ami ellentétes az élet rendjével, nemhogy nem tesszük, de nem tehetjük. (És még a legvadabb elnyomó időkben sem volt kérdés – teljesen hit nélkül, akár ateistaként -, hogy a család, az család: férfiból és nőből áll.)

Minden embert szeretünk, de nem minden tettével, gondolatmenetével, a szeretet jegyében tolerálandó szellemiségével tudunk közösséget vállalni.
Akárhova lapozok, akárhova kattintok, sorra az jön velem szembe, hogy a szivárványos családok, meg a női egyenjogúság, és a mostanában felröppent hír: maradjon-e a kötelezők között az Arany ember és a Bárány Boldizsár?

Írásom csak egymás után lejegyzett impressziókból áll, mozaikos. Hangos gondolkodás, Valaki e sorok lejegyzésére indított. A fent említett három szokásos napi sajtó témáiról „ömlesztve” írok e hasábokon.
Akinek eddig nem tetszett, biztos ne görgessen tovább!

Nem szerettem a kémiát, a fizikát, de nem volt nyafogás, aki gimnáziumba jár, annak nincs választása: ez van, ezt kell szeretni. Nyafogva is négy év lesz, és nyafogás nélkül is. Az alapvető követelmény része.

Nem feltétlen szerettem korábban még magyar szakos egytemistaként sem a kötelezőket, mert van abban valami „eleve ellenállást kiváltó”, hogy kötelező. De hát az ember már csak ilyen: háttal születik a világnak. Amíg rá nem talál Teremtőjére, folyamatos lázadás, duzzogás az élete. Egész egyszerűen, mert semmi nem jó, mert mindent jobban tud. Mindent IS. Az Alkotójánál is jobban. Aki azonban szeretne egyfajta általános műveltséget, olvas. Vagy csak örömöt jelent, kikapcsolja őt: olvas. Olvas a mérnök, olvas a tanár, olvas a kémikus. Tudom, egyre ritkábban, de ez most más téma.

Az igazi fénykép rólunk nem a photoshoppal készített remekmű, hanem a szavaink, a viselkedésünk, a műveltségünk, a tájékozottságunk. Ez valóban bemutat bennünket. Nekünk még azt tanították a szüleink, hogy vannak alapművek, amelyeket ismerni illik. Készítettem is egy A/4-es oldalnyi címlistát gyermekeimnek, mondván, mire leérettségiznek, ezeket ismerni kell. Ha valami elmaradna, muszáj pótolni. Ritter családi szabály. Ezek között van olyan remekmű is, amelyik nem a szívügyem, de illik ismerni, a polgári lét velejárója. Vagy olyan, amelyiknek szellemisége nem egyezik az értékrendemmel, vagy nem tudok azonosulni bizonyos akcióval, tettváltássorozattal. Akkor meg minek? Mert az irodalom nagyjai közül való. Pont. Megvan a szabadságom arra, hogy megtanítsam gyermekeimnek a klasszikus műveltség fontosságát, ahogyan azt is, hogy azzal az irányelvvel éppen miért nem értünk egyet. De ha nem olvassa, csak le akarom tolni a torkán, nem fog menni. Mindenből tanulni lehet.

Nem azt jelenti, hogy kémikus lesz, aki kémiát tanul, nem megy konziba a zenekedvelő, nem lesz egyenes ágon irodalmár az olvasó ember.

És ahogy kémiatanulás közben nem leszünk újabb vegyületté, úgy egy irodalmi mű olvasásakor sem leszünk hercegnővé vagy megcsalt feleséggé vagy épp szeretővé. Ettől még nem. Noha, természetesen hatással van ránk a mű jó esetben, s fantáziánk végtelen világában valaki bőrébe biztosan belebújunk. Természetes.

Az irodalmi műveket olvassuk,
- mert ez az általános műveltség része,
- mert kiváló jellemábrázolásokat tanulhatunk, így tanulhatjuk meg igazán,
- mert olvasmányosan ismerhetjük meg egy korszak történelmét,
- csodálatos leírásokat tanulhatunk,
- mert érzelmeket vált ki belőlünk, olyanokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy bennünk vannak, vagy pont azt érezzük, mint az író, csak mi nem tudjuk megfogalmazni. Ez a líra egy regényben is: a pillanat ábrázolása.

Mi, keresztények hosszan érvelhetnénk, küzdhetnénk, hogy miért ne olvassuk a Bovárynét. Vagy Ibsen Nóráját. Még véletlen sem, hiszen ez utóbbi az első olyan dráma, amely a női egyenjogúság kérdéseit veti fel. Életem egyik válságos szakaszában, amikor döntés előtt álltam, éppen Ibsen Nórája segített. Nem azt értettem meg, hogy olyan akarok lenni, mint a Babaszoba hőse, hanem éppen azt, hogy nem! És milyen jót beszélgettünk az elmúlt hetekben hamarosan érettségiző gyermekemmel e mű kapcsán – a helyes értékrendről, női, férfi szerepekről, érzelmekről.

Olvashattuk a hírekben, hogy akad, aki levenné Jókai Arany emberét és Szabó Magda Bárány Boldizsárját a kötelezők listájáról (nem ajánlaná). Olvastam másnap a reakciókat és a magyaráz(gatás)okat. Feltételezem a legjobbat, mi szerint nem mondja az írónő, hogy ne olvassunk Jókait, csak ne fiatalkorban. Erről is lehet beszélni, de ha elolvassuk az interjút, pontosan érthető, hogy mi áll a fókuszban: a női alakok ábrázolása miatt nem ajánlja e műveket. Az engedelmes, a családjáért élő, szorgalmas, odaadó feleség ne lenne minta? Szerintem pedig nagyon is menő!

Feltételezhető, hogy képes az ember az értő olvasásra, nem? Legyen az újságcikk, dal, vers, közmondás, egy hétköznapi sztori, mindenki annyit fog megérteni, ahol ő tart.

Utálom a trágár beszédet. De Spiró Csirkefejét is elolvastam. Mindenki tudja, aki ismeri, hogy nem a csúnya beszéd van fókuszban, hanem éppen eszközként alkalmazza egy adott cél kifejezésére. József Attila tud helyesen írni, vélhetően ismeri az ikes ragozást, amikor azt mondja, „Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset…” Stiláris eszköz ez is, és sorolhatnánk. Akkor ezeket is vegyük le a listáról, mert nem míves beszédű, és mert nem felel meg a magyar helyesírás íratlan szabályainak?

Ahogy a gyerek nem tudja magától, mire való és mire nem, a konnektor, elmagyarázza a felnőtt, ugyanígy az irodalom rejtelemire is megtanítja majd tanára. Nem a gyermeknek kell önállóan értelmezni, van, aki elmondja, mire érdemes odafigyelni.

Mi a családban a bibliai családmodell szerint gondolkodunk, élünk. A férfi és a nő egyenrangú társa egymásnak, ahogyan Isten elrendelte. Hímsovinizmus azt híresztelni, hogy a férfi a fej, és mindenki lapos kúszásban endelmeskedjen, a nőnek meg nincsenek jogai, stb… Bibliai látás, hit nélkül mindenképpen az.

Isten eredeti tervét azonban sajnos az ember a bűneset folytán meghiúsította, és a bűnnel egy átkot vont magára: epekedsz férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. (vö.IMóz.3,16) De ez a bűn következménye, ez lett. Ha tiltakozunk, ha nem, ez bűneink következménye, függetlenül attól, hogy hisszük-e. Magyarázkodhatunk, meg elméletet gyárthatunk, ez a valóság. Hogy van ebből kiút? Ha valaki Krisztusra talál, házasságában is békére lel. (Persze jól tudom, épp a munkámból kifolyólag is, hogy a képlet ennél sokkal összetettebb.) De azon biztos nem kell viaskodni, csörtézni, ki az úr a háznál, mert helyreállt a rend: az asszony engedelmeskedik a férjének, a férfi pedig úgy szereti feleségét, ahogyan Krisztus az egyházat; az Úr az úr a háznál. Nem kérdés ugye, hogy mindenkinek alapfeladata: az engedelmesség.

Az az ember, aki úgy hivatkozik hatalmára az asszony felett, hogy kiragadja a kontextusból, az épp olyan rosszul teszi, mint azok a jogvédők, akik naponta szónokolnak nekünk valami cifrát. És ez hamis kép.
Szóval a házasság egy férfi és egy nő szövetsége. Szerződés, szövetség, amely tükrözi a Megváltó jelenlétét, látszódik egy adott pár életén. Nem versenyezünk egymással, hanem bátorítjuk, támogatjuk egymást. Tudjuk, nem egymást legyőzve, hanem csakis egymást kiegészítve lehetünk azzá, akinek elgondoltattunk. A másik fél nem akadály, hanem ugródeszka a mennyei perspektíva felé. (És nem mindenki él házasságban, családban, van, aki az egyedüllét formáját értette meg vagy kapta Urától.)

S hogy megváltozom-e, ha házasságba kerülök? Igen! Az lenne a nagy baj, ha nem! Ha mindenki marad 100%-ban ugyanolyan, akkor az nem több lakótársi viszonynál. De még egy kollégiumi szobában is szükséges alkalmazkodni, a 100% sérülni fog. A házasságban egyik alakul a másikhoz. Leginkább mind a ketten Krisztushoz. Ha valaki erre nem kész, akkor ne válassza a házasságot, mert csak csalódni fog! Mondom ezt úgy, hogy a házasság az egyik legnagyszerűbb dolog. Ha Istenen, az Ő törvényén alapszik. A házasság Isten ajándéka, az Ő szabályai szerint jól működik. A mi elgondolásunk szerint zátonyra futhat.

Máris hallom a Jaj! a Húúú! és társai mondatokat. Nem, senki nem veszíti el egyéniségét, céljait, identitását, de átalakul. Egész egyszerűen, mert Isten, aki maga a SZERETET, mindig ad. Előbb ad, és nem elvár. Azt adja, ami a másiknak jó, ami valóban a javára válik.

Szóval nálunk a nő nő, a nő szül. (Van család, ahol nem szülhet, örökbe fogad, nevelőszülő lesz….) Főz, mosogat, takarít. Gyerekeket nevel, segíti őket mindenben. Az édesanya a család lelki motorja. Ha ő jól van, mindenki IS. Az anya hangulatot teremt, öteletel, szervez, és munkahelyen dolgozik. Van lehetősége sikeresnek lenni, karriert építeni. Az anya fiakat, lányokat nevel.

Nálunk a férfi férfi, a férfi autót tankol, autót mos, kertet ás, talicskát tol. Gyermeket nevel, segíti őket mindenben. A férfi a család papja (nem azért mert az a hivatása is). Ha rosszul van, mindenki ápolja. Nálunk a férfi udvarol, meg virágot hoz, leveszi a sapkáját egy nő jelenlétében, és előre engedi. Van munkahelye, és van lehetősége karriert építeni. A férfi férfiakat, hölgyeket nevel – ez a feladata.

Ez így, hogy karrier eszünkbe sem jut, hiszen egyetlen cél van előttünk: azt a pályát megfutni, amely nekünk rendeltetett, s úgy, hogy gyözelmi koszorút nyerjünk. Tudatos célunk van, nem levegőbe öklözünk. De a cél, a terv alapja mindenkor a Mester iránymutatásán alapszik.

És nagyon boldogok vagyunk a kölcsönös dicsérettől, megelégedettek, ha jól működnek a dolgok. De a dolgok ritkán működek jól 24 óráig folyamatosan, mindig van valami malőr. Ilyenkor újratervezünk, és megoldjuk. Eszünkbe sem jut szétválni. Miért? Mert nincs B opció. (Most nem írnék a válás megocsátásáról, de alap – bűnvallás után.) A házassággal, amely egy nő és egy férfi között köttetett, megszűnt mindenki más. Az igenünk nem egy harmonikus pillanatban kimondott szó csupán, hanem egy tudatos elköteleződés, amelyet nem azért tartunk be, mert egymásnak fogadtuk, hanem mert Istennek.

És igen, naponta igent mondunk egymásra. Nem azért, mert nincsenek nehézségeink, hibáink, (Ó, ja, de mennyi!), hanem azért, mert azokra úgy tekintünk: mit tanulhatunk belőle? És igyekszünk legközelebb nem elkövetni. Nem arra figyelünk továbbá, amit érzünk, hanem arra, ami a helyes és igaz. Tudjuk, hogy a másik mindennél jobban szeret. S amikor épp nem érezzük? Akkor nem ez a biztos alap ingott meg, csak a szeretettank lett üressé. Gyorsan pótolni kell: tankolni. Kedvességgel, virággal, minőségi idővel… a másik szeretetnyelvén.

Muszáj az igazságot megismerni, mert csak igaz állításokból lesznek igaz következtetések. Hamis állításokból pedig hamisak. És így egy egész életet és még a teljes családét is el lehet szúrni, no és jó döntésekkel pedig áldáscunami fog üldözni bennünket.

Hogy miért mondunk a házasságunkban igent naponta? Ez nem érzelem, ez nem hangulatfüggő, ez nem lehet választás. Igent mondunk, mert Krisztus is naponta mond ránk igent. Annak ellenére, amilyenek vagyunk.

Minden úgy történik és arról szól, hogy Isten dicsőségére legyen. Ő alkotta ezt a világot mint kertet, s mi elfoglaljuk benne a nekünk szánt helyet. A virág, a fa, a bokor nem mutogat, hol akar növekedni, nem analizálja, milyen jogok illetik meg, hanem elfoglalja a helyét, beáll a kert rendjébe. És virágzik. A Gazda forrásvize pedig táplálja.

Nem elvárásaink vannak, hanem hálánk.
Nemcsak jogaink, hanem kötelezettségeink.
Nem lázadunk, hanem megelégedettek vagyunk.
Nem megvalósítjuk magunkat, hanem beállunk Isten tervébe, hogy azt hajtsuk végre, amire ő megalkotott bennünket.
Nem uralkodunk egymás fölött a problémák esetén, hanem uraljuk a helyzetet.
Nem virágról virágra szállunk, és újranyílunk, ha úgy gondoljuk az előző már elvirágzott, hanem folyamatosan virágzunk, mert a mély gyökérzet jó talajban van, s a forrásvíz a táplálékunk.

Szeretjük egymást, ráncosan, kevésbé csinosan, deresedő hajjal is. Hálásak vagyunk. Örülünk annak, hogy nőnek születtünk és férfinak. Tudjuk, nem mi választjuk a nemünket, hanem kromoszóma szerint kódolt. Isten az identitásunk.

Hibázunk-e? Igen. Olykor helyrehozhatatlanul. Ám amiért könnyek között is stabilan állhatunk, annak az az oka, tudjuk, van Valaki, aki az ormótlan tévedésink, egónk okozta helytelen cselekedeteink esetén is irányítja a hajónkat, gondot visel. Ha az Ő igazságára nézünk és nem a „szerintemek”-re, ha Őt imádjuk és nem más isteneket, ha Ő rá figyelünk és nem emberi szólamokra, akkor Ő a legrosszabbat is jóra vezeti. Az istenszeretőknek minden a javára válik.

Szeretjük a hazánkat.

És fogunk szépirodalmat olvasni és olvastatni a gyermekeinkkel, akkor is, ha szerető is van benne, azért, mert nem inkubátorban kell tartani őket, hanem megismertetni a világot, azt, ami abban zajlik. Majd dolgunk elmondani a helyes értékrendet, s ő majd választ. Ha jó a vetés, ha megnő, megfogadja apja intését és anyja tanítását. És azt is pontosan tudni fogja, mire való a szépirodalom.

De Colores! Színes, pompás az emberi világ, ha Krisztusnak él! Áldás, békesség!