halál

Tegnapi bejegyzésembe azt írtam: "...az emberiségnek térdre kell rogynia, s meg kell tanulnia, nem tudhat s nem irányíthat mindent, meg kell értenünk valamennyiünknek, hogy Isten az Isten..." Isten útai mások, mint az ember gondolatai. Ennyire gyors üzenetre nem is számítottam. 

Ma, amikor felébredtem, ez az őszinte , megrendítő bizonyságtétel fogadott az oldalamon. Nem lehet könnyek nélkül elolvasni. Könnyek, amelyek a szomorúság könnyei, s könnyek, amelyek az öröm könnyei, mert Istenhez megtért egy elveszett.

 „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;” (2Kor.4,8-9)

Hiszem, hogy Isten nagyobb minden bajunknál, hiányunknál, a magányunknál, a szomorúságunknál, a kilátástalanságunknál, mindennél nagyobb.

„Édesanya, de durva, és milyen érdekes lenne, ha Sámuel élne, akkor mind a négyen más fokú intézménybe járnánk: óvodába, áltsuliba, gimibe és egyetemre - állapította meg egyik gyermekünk egy szeptember eleji reggelen, amikor is a nagy nyári szabadság után ráeszméltek, hogy most valami régi új következik.

Ma egy beszélgetés alkalmával szavainkat (Nándival) minden lehetséges módon kiforgatták, félreértettek, s alaptalanul vádaskodtak. És jött az ifjak egyike, s átélhettük, amiről a képen lévő ige beszél.

A szavaink természete olyan, mint az áram. Attól függően, hogy hogyan, mire használjuk, terem jó vagy rossz gyümölcsöt. Ha az áramot vízhez érintjük, halált eredményez, ha a konnektorba vezetjük, fényt szerez. Így van ez a jó és gonosz szavakkal is.

Az következő igék jöttek még elém, ezek sokkal beszédesebbek, mintha én írnék bármit is.

Húsvétra készülve az egyik, ami a legintenzívebben zakatol bennem: a hála. Valaki lemond a jogáról, a hatalmáról, s nem hogy lemond, önként az életét adja, hogy nekem, neked, nekünk életünk legyen.

A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

Szörnyű ez a tragédia, önmagában borzalmas, s felfoghatatlan, hogy megtörténhet! Igen, egy pillanat. Egy óvatlan pillanat, és mindent átrendez, ami addig fontos volt, elillan, s a valóban lényegesre helyeződik a hangsúly.

Amióta hallottam, hatása alatt vagyok az eseményeknek, mert érző ember vagyok, és édesanya. S van most egy család, ahol összeomlott minden, reményvesztettek a szívek. S van egy másik is, ahol szintén.

Az egyik nagyon kedves barátnőmék esküvője évekkel ezelőtt volt. Rendhagyó módon, nem a megszokott időben s elvárt rend szerint képzelték el álomnapjukat, ugyanis más, számukra megahatározó s nagyon fontos dolgok prioritást élveztek. Lévén, hogy valamikor 19-én ismerkedtek meg, ez volt az egyik fő szempont, hogy a nagy esemény, 19-én legyen. Igen ám, de amikorra úgy érezték, itt az ideje, hogy megtörténjék, hogy felkészültek a közös út megkezdésére, az áldásra, kiderült: a napsütéses augusztusra tervezett esküvő péntekre esik.

Nem elég nemet mondani a rosszra, a sérelmeinkre, nem elég kizárni a hamisat az életünkből. Nem elég nemet mondani a világra, a zajra, a lármára, a bűnre.

Igent kell mondani a jóra, igent kell mondani Istenre. Így teljes a kép.

És fordítva is igaz: ha igent mondtál Istenre, mondj nemet a bűnre, a rosszra!

S ha megtörtént a nem, kimondtad az igent: elköteleződtél. A legjobb helyre, a legjobb személyhez. Elköteleződtél a hit, az Isten mellett.

Amit eszünk, azzá leszünk – tartja a mondás. Ugyan ezt a kijelentést elsősorban a külső megjelenésre, a testi egészségre szokás használni, ám ennél sokkal többet jelent, sokkal többet kell, hogy jelentsen.

Tápláljuk a testet egészséges ételekkel, vízzel, hogy hidratálódjék, vitaminokkal, hogy ellenállóbb legyen. Ha elhanyagoljuk, nem figyelünk oda gondosan, tudatosan, mit viszünk be a szervezetünkbe, idő kérdése csupán, mikor jelez a vészvillogó. Öntözzük a virágot, hogy virágozzon. Ha nem locsoljuk, kókadozik, esetleg teljesen kiszárad.