bizalom

Jónak lenni jó?

 „Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

Meggyógyítom országukat

 „…ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón.7,13b-14)

A mai bibliai igeszakasz megállított. Annyira aktuálisnak érzem, a kirendelt részből hangosan villogtak, kiszóltak a fent idézett sorok.
Megálltam, elgondolkodtam, kérdések vetődtek fel bennem: mit vizsgáljunk meg magunkban, hogyan értelmezzük mindezt? Az alábbi gondolatok jöttek elém:

Szóljunk ÉDESEBBEN!

Arra hívok mindenkit, hogy szóljunk jót, reménykeltő szavakat, és bátorítsunk másokat! 

Biztos ismertek olyan embereket, akinek minden megoldásra van egy problémájuk, s olyanokat is, akiknek minden problémára van egy megoldásuk.

„Az élet egy áldás, ha így akarjuk látni, s átok, ha nem tudjuk meglátni minden pillanat ajándékát.” (Robert Lawson)

Mi a titok? Hiszem, a megfelelő nézőpont, hogy milyen dal megy a fejünkben, valamint hogy melyik dallamot erősítjük fel.

Áldott szemüvegen keresztül értelmezett új esztendőt kívánok!

 „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.” (Préd.7,14)

…, hanem bízzon, s mindenkor az igazságra, az egyetlen Igazra tekintsen!

Jól viseltük a megváltozott életet márciustól, a karantént. Megláttuk, megtapasztaltuk sok ajándékát, tanultunk, még inkább hálásak lettünk. Még inkább. Mindenért.

Válság 8. - karantén 4. nap: Az Úr csodákat tesz!

 Ma családilag a 4. zsoltárt olvastuk. Nem kíván kommentet. Jó volt elcsendesedni, elgondolkodni mellette.Legyen bátorításul mindannyiunknak!

2Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat! 3Ti emberek! Meddig gyalázzátok dicsőségemet? Meddig szeretitek az üres beszédet, meddig törekedtek még hazugságra? 

Áldott új esztendőt kívánok!

Bízd Újra Életed Krisztusra!

"Hétből kivonok hatot,
marad egy.
Harmincból kivonok huszonkilencet,
marad egy.
Háromszázhatvanötből
kivonok háromszázhatvannégyet,
marad egy.
Kivonom a holnapot,
marad a ma.
Mert a holnapot ráhagyhatom másra:
a Mesterre.
Azért tanítgat
türelmesen esztendők óta
erre az egyszerűnek látszó,
s mégse olyan egyszerű kivonásra." (Túrmezei Erzsébet: Kivonás)

Csend a zajban - napi rutin, gyerekszáj, spontán "kócsing"

A héten még óvoda, iskola, gondoltam, jól belehúzok a munkába, a készületekbe, a beadandók megírásába. Ahogy ez lenni tud olykor egy többgyermekes családban, hétfő éjjel mindent felülírt Johanna: úgy köhögött, hogy azt hittük, még éjjel be kell szaladnunk a kórházba, azonban a tapasztalat teszi a mestert…na rutin az van, 18 évnyi, az éjszakai különkiadásokban.

A kis csavar története

Kedves nekem  a kis csavar sztorija. Egy történet arról, hogy van, aki alulértékeli magát, van, aki mindig többnek akar látszani, de csak és kizárólag ott lehetsz a helyeden, abban teljesedhetsz ki 100%-an, ahova Isten téged elgondolt, ahova tervezett. Ha kiscsavarnak, akkor ne rekedj meg a gombostű szintjén, ugyanakkor ne akarj acélhuzal lenni, ha nagy 100-as szögnek teremttettél, akkor viszont ne hidd el, hogy gombostű vagy. S tudd azt, hogy gombostűk nélkül nem működik jól a világ. Hogy varrnának a szabók?

Áldást parancsol melléd az Úr

"1Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az ÚR.

2Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára

3Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn.

4Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

Megnyitja az Úr előtted az Ő kincsesházát

Ez volt a napi ige Bálint fiunk érettségi bizonyítványa kioszásának napján. Csodálatos ígéret útravalóul a nagy ÉLET kapujában, nekem pedig válaszként érkezett komoly dilemmámra. Isten ígérte mindannyiunknak, álljunk hát rá, mert Isten ígéretei igazak!

Köszönöm Uram a mai napi igét, ígéretet is!

Áldott legyen a Te szent neved!

Oldalak

Feliratkozás RSS - bizalom csatornájára