öröm

Eddig is tudtam, hogy a mosogatógép az egyik leghasznosabb háztartási gépünk, de a napokban igazán a bőrünkön érezzük.

Köszönünk minden szerelő-elérhetőséget, amit kaptunk. Jöttek, elvitték, státuszunk: alkatrészre várva.

Minden nap mosogatok természetesen, nagy edényeket, üvegeket, ami nem fér be a mosogatógépbe, na de főzés és öt ember után mindent kézzel, jó kis szórakozás!

Születésnapom vigíliáján a szokásos babafürdetés és az esti mese után mindenki elmondhatta mit szeretne kérni az Úr Jézustól a fa alá. Nálam vagy a korral jár, vagy az irhabunda folyamatos elhagyásának következménye, de nagyon fázós lettem mostanában, ami nem mellesleg nagyon meglepi családomat, mert télen is nyitott ablaknál éreztem jól magam, így azonban mindig kályhaforróságra vágyom.

Megint csak összegyűlt egy csokorra való gyerekszáj, íme:

1. Délutáni dilemmám félhangosan.
-„ Aludjak egyet, vagy vizsgára tanuljak?” – miközben már kezemben a könyvvel huppantam le az ágyamra.
Költői kérdésemre legnagyobb meglepetésemre válasz is érkezett, mégpedig egyik kamaszgyermekem szobájából:
- „Édesanya, pótvizsga van, pótalvás viszont nincs.”
- Milyen tapasztalt gyermek –gondoltam.

Az öröm kevesek kiváltsága, pedig mindenki lehetősége. Az öröm pedig nem jutalom, hanem hozzáállás, választás kérdése.

Lehetősége valamennyiünknek észrevenni a napfelkeltét, a nyíló virágot, a sárguló falevelek zizegését, házastársunk új frizuráját, hálásnak lenni az élet legapróbb pillanataiért, amelyek valójában a legnagyobbak.

És akkor a bátaszéki kirándulásunk úgy folytatódott, hogy az istentisztelet után meglátogattuk a Ritter-ág még a kisvárosban élő leszármazottait. Henit, akinek Nándi 2. ágon unokatestvére részletesen kikérdeztem a nagycsaládról, a családfáról, s egy képet adott elénk: íme, tőlük indul minden! 

Noha nem vagyunk híján gyerekszáj poénoknak, mostanában kevesebbszer jegyeztem le, szóvá is tettétek néhányan, úgyhogy összeszedtem egy csokorra valót:

Nálunk napi rutin, magától értetődő, hogy valaki mindig dúdol, énekel valamit, és bekapcsolódunk egymás énekébe, spontán kamarakórust alakítunk.

Johanna itt is tud az ő világából, képeiből sajátságosan érteni dolgokat, s valami döbbenetes, ahogy asszociálni tud egy szóról, történetről az ő fejében lévő dolgokra, az ő szívét, lelkét foglalkoztató élményekre.

Hetek óta nagy születésnapi lázban égünk, s számolunk vissza minden este, minden reggel.

Az úgy kezdődött, hogy az egyik nagy bevásárlóközpont aulájában egy azóta sem ismerek magamra érzés következtében egy játékautomatába 100 ft-ot dobtunk abban a reményben, hogy a gépkar mozgatásával egy bájos Elza hercegnőt halászhatunk ki.

Ha a baj, csapás felüti fejét, vannak, akik szomorúan, vannak, akik vádlón, de általában kétségbeesve kérdezik: "hol van az Isten, aki tűri mindezt"? Csak kevesen tudják, hogy Isten képes mindent jóra fordítani.

Isten ott lakik, ahova beengedik őt.

Nem gyógyulsz? Pedig 100 helyen jártál már? Ezer recept, ajánlat? Több pszichológust „elfogyasztottál”? Váltsd ki végre a receptet! Nyisd ki az ajtót, csak belülről van kilincs, szíved belsejéből!

Idén is, ha csak néhány napra csupán, de nyaraltunk a családdal öten. Olyan tartalmas volt ez az öt nap, annyira kavarog bennünk a sok élmény, mintha legalább 10 napig pihentünk volna. Pihenni? Azonnal korrigálom magam: intenzív kirándulásHEGYek vannak mögöttünk, naponta legalább 2 vár megmászásával, sajgó lábakkal, klassz izomlázzal, tengernyi élménnyel és végtelen sok örömmel. Néhányat megosztok veletek a következő napokban.

Olyan, mintha tegnap mentem volna el szülési szabadságra, pedig éppen 4 éve immár.

2008 őszére vártuk harmadik gyermekünket, aki sajnálatos módon előbb, június végén, halva született. Kisfiú volt, nagyon picike: kedves arccal, keresztbe tett karokkal. Nem hiszem, hogy szenvedett, elaludhatott. A Sámuel nevet terveztük neki fogantatásától kezdve, ezért azóta is így hívjuk, ha róla beszélünk.