erő

Minden évben nagyon várjuk augusztus 28-át, s az évfordulóhoz méltón megünnepeljük. Fontosnak tartjuk az ünnepeket: megállunk ilyenkor, megkoronázzuk a hétköznapokat. Az évek alatt kialakult ennek egy forgatókönyve, illetve a mód egy kicsit változik a gyermekek életkora alakulása szerint – ötéves ciklusok jellemzők.

Egymást támasztjuk 25 éve.

Emberileg esélytelen lehetőségekkel elindultunk kéz a kézben, de Isten útján mindig előre (olykor nagyon nagy hegyeket kellett másznunk és mély völgyekben csatangoltunk) - egyre szebb és jobb kilátással - kegyelemből. SDG!

1996.8.28. Sorsfordító nap az életünkben. A közös utunk kezdete. Mindig az egyik legkedvesebb dátum marad.

„Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.” (Zsoltárok 32,1)

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Galata 3,26)

A héten több előadást is tartottam, valamennyinek a témája a mindenki által vágyott boldog, harmonikus élet, s ennek pillérei közül néhány: a változás, a fókuszváltás.

Kérdeztem többek között: mi lenne, ha:

"A kitartás az a tulajdonság, amely képessé tesz arra, hogy felálljunk, ha a földre kerülünk, egy ideiglenes kudarc ellenére is tovább haladjunk a célunk felé. Ez a tulajdonság ad bátorságot és erőt, hogy tovább próbálkozzunk minden akadály ellenére is." (Napoleon Hill)

Vannak terveink, álmaink, vágyaink. Sokféle szándék van a szívünkben, de az Úréi valósulnak meg, pontosabban csak azok valósulnak meg!

A kilátástalanból amíg eljutunk a vágyott magaslatokig, hosszú az út. S nem csak hosszú, hanem olykor göröngyös, akadályokkal tűzdelt, emberpróbáló. Azonban a jó hír az, hogy:

Férjem a középiskolai éveinek egy részét Pannonhalmán, a bencéseknél végezte. (Ez a történet is megér egy misét, majd később, biztosan hosszabb írás lesz.) Csak jót, szépet hallottam tőle ezekről az évekről, a tanárokról, a mesterekről, a tudás szélesítésének megannyi lehetőségéről.

Kedves Barátaim, Ismerőseim! 

Szemlélődöm, tűnődöm, s gondolataim kavarognak: látjuk-e a lényeget? Beállunk-e az őrhelyünkre, s tesszük-e a ránk bízott dolgokat? Szóval a lényeget…

Az ország egy kisebbik része most szomorú, mert mást remélt, a másik, nagyobbik része pedig örül, mert reménysége valóra vált. Úgy tapasztalom, hogy a csalódottak is legalább kétféleképpen reagálnak:

Férjem tollából: 

Elkövetni még egy olyan súlyú hibát, ami egyenlő az árulással, az önfeladással egy nemzet életében, lelki öngyilkossággal ér fel…

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!