Panasz vagy hála?

A héten több előadást is tartottam, valamennyinek a témája a mindenki által vágyott boldog, harmonikus élet, s ennek pillérei közül néhány: a változás, a fókuszváltás.

Kérdeztem többek között: mi lenne, ha:

  • aki szembe jön velünk az idétlen frizurájával, nem azonnal leszólnánk, hanem látnánk, hogy a szeretetért „más”.;
  • ha a szomszédtól kapott száraz, nem a mi ízlésünk szerint való sütit nem leszólnánk, hanem a tárgyon túl a szándékot néznénk;
  • ha a kollegánkat, aki mellesleg állítólag a barátunk, a harmadikkal nem kibeszélnénk, hanem neki mondanánk, ha neki nem, akkor meg minek;
  • ha nem róla, hanem vele beszélnénk;
  • ha tudnánk eleve a jót feltételezni, függetlenül attól, hogy a másik mit gondol;
  • ha tudnánk hinni, hogy a rossznak is vége szakad egykor, felesleges totálisan kiborulni, egészségkárosítóan aggodalmaskodni?

És tényleg, de tényleg nem gondolnánk semmit, miután letettük a telefont, becsuktuk az ajtót. Mi lenne?
A sor hosszan folytatható (Bármi testi hiba, rossz szokás...behelyettesíthető.) Mi történne?

Ilyeneket hallottam nagy sóhajtások után:

  • A szokásos. „Igen, de…”- itt azonban megálltak, hisz aki az alkalmaimra jön tudja, hogy nagy ellenharcosa vagyok az „igen, de…” típusú mondatoknak.
  • "Jobb lenne a világ."
  • "De hát nem így vagyunk kódolva."

Miért nem?
Igen, ott, eredendően nagyon elszúrtunk valamit, ne legyen illúziónk, mi is elszúrtuk volna, nem csak Ádám és Éva, ne mutogassunk; s mióta az ember „háttal születik Istennek”, eleve a rosszra áll a szája. Mit a szája? A szív teljességéből szól a száj: amit mondunk, teszünk, a gondolatainkból indul útnak.

Tudatos figyelem, tudatos fegyelem: mit szólunk: építünk vagy rombolunk? Élet és halál van a nyelv hatalmában: a szó veszélyes fegyver – mondták, énekelték ezt már sokan sokféleképpen. Lehet a szavakkal, a bátorítással, a kedvességgel, a dicsérettel éltetni, s a folyamatos kritikával, megbélyegzéssel, negativizmussal megbénítani, ölni.

S a vetés és aratás törvénye itt is igaz: amit vetünk, azt aratjuk; mind a magunk, mind a környezetünk életében. Barátaink, gyermekeink, családunk beszéde, viselkedése függ a mienktől, mert amit „eszünk”, azzá leszünk. Amivel megtöltjük elménket, azt szórjuk szét vetőmagként. A vetés, ha jól gondozták, öntözték, a tapasztalat szerint mindig sokszor annyit hoz. Márpedig mi naponta beszélünk, locsolunk szavainkkal. Lágyan szórjuk a vizet, hogy a kókadozó kisvirág magához tér, vagy nyakon lódítjuk egy vödör jó hideg, bár éltető vízzel, de jó magasról, hogy minden ép szála a virágnak letörik? A hogyanon sok múlik, nagyon sok.

Az a jó hír tehát, hogy jó vetés esetén is többször annyit, azaz, duplán terem, a rossz pedig az, hogy rossz vetés, a rossz minta esetén is. Azonban az a csodálatos mindent felülíró örömhír: hogy Isten országában van felülvetés, azaz, bármikor lehet úgy dönteni, hogy jót szólunk. Jól csináljuk: nem a test cselekedetei szerint, hanem megújulva, megújítva elménket: a jóra fókuszálva.

Isten azt kéri, tegyük meg a mi részünket, Ő megadja a többit, ráadásul duplán! A múlt, a váltás olykor nagyon nehéz lehet, de ha tényleg szeretnénk a változást, tegyük meg hittel az első lépcsőt felfelé!
Lehetne a múlton rágódni, vélt vagy valós sérelmeket felemlegetni, nyilvánvaló igazunk is lehet. És? Ha ezt hajtogatjuk naponta, de a hétköznapjaink örömtelenek az életünk romokban, akkor mit ér? Mert az az erős, az a hatalmas, aki győz? Akár szájkaratéban is? Igen, ezt súgja ma a világ, ezt a hazugságot, ám a fenti példákon is láttuk, a jó visz előre, a remény, az öröm, a bátorítás, a felfelé nézés szül örömet, életet.

S ettől még naponta , hetente vannak, lehetnek nehezek, sírások, fájdalmak, „hó és halál”.
Amikor fókuszváltásról beszélünk, s örömteli mindennapokról, akkor az nem azt jelenti, hogy emberi érzéseink, elvárásaink szerint mindig minden jó lesz. Na azt biztosan nem jelenti.

Azt viszont igen,
- hogy a hálára néz a szívünk, megpróbáljuk mindenben, egyszerűen mindenben a legparányibb jót észrevenni. S megelevenedik a lelkünk, kivirul az életünk.
- hogy nem kell elhinni a hazugságot, hogy a rossz már nem lehet jó. Isten azt ígéri, ő a romból várost tud építeni. Kérdezed: hogyan? Az az ő dolga. Az Istent szeretőknek minden a javára dolgozik. Külön, külön nem finom a liszt, a sütőpor, a nyers tojás, hanem kifejezetten íztelen, rossz, de egybegyúrva csodás remekművek, ízletes finomságok sülhetnek. Hagyjuk, hogy Isten legyen a főszakács az életünkben, ne mondjuk le már tegnap a változás lehetőségéről!

Amikor nehéz a jóra nézni, a jót beszélni, akkor is érdemes erre gondolni. Mert bár még nem találkoztam olyannal, aki ne szeretné, hogy róla mindig jót mondjanak, de sok megjegyzést, pletykát hallottam már. Isten hív arra, hogy ebben is újuljunk meg!
Hiszem , és tapasztalom, hogy „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.” (Péld.15,13) "A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe." (Péld.15,15)

Készíthetünk fotót fotóshoppal, de az igazi fotó rólunk a beszédünk, a viselkedésünk, a tekintetünk, a tetteink. Ezek jobbá tehetik a világot!

Mi lenne, ha egyszerűen nem azt mondanád,

  • amikor kicsinek érzed magad, hogy: „Képes vagyok rá!”
  • amikor lehetetlennek tűnik minden erőfeszítés, hogy „Nem adom fel!”
  • amikor megolvadt a méregdrága edényed teteje, hogy „Nem baj, lesz nap, amikor sírva emlékszem ennek a grillparinak a hangulatára, a már nem élőkre, s pont e megcsúnyult tál emlékeztet!”
  • amikor ki vagy bukva a napi teendőktől, a munka terhétől, a gyerekek nyafogásától, „De jó, egyszer ennek a napnak is lesz vége!”
  • amikor tengernyi a mosogatnivaló: „Vannak poharaink.”
  • amikor várni kell az orvosra, hogy "Éppen életet ment, gyógyít!"
  • amikor hibázott valaki, hogy, „Milyen ügyes vagy!”

Meglátni a másikban, magunkban, egy rossz helyzetben az értéket. A szidás, a problémázás helyett legyen első gondolatunk, majd tettünk a hála, a megerősítés, a bátorítás, a dicséret, a kedvesség! S itt van folytatás: a hibát, a hiányt nem félresöpörni, hazudni se magunknak, se másnak nem kell, hanem tenni ellene, a magunk részét, de mindenkor a jót nézni, dicsérni.

Mi lenne, ha nem szidnád anyósodat, férjedet, feleségedet, főnöködet, szomszédodat, hanem a legkisebb jót észre vennéd? Igen, akár úgyis, hogy ő szajkózza a maga negatív álláspontját. Tudom, ezen a ponton már nagy lehet a zúgolódás néhányakban, azonban magamon is tapasztaltam, hogy sok a hibája a másiknak, ha bennem kevés a szeretet. És ez még azt sem jelenti, hogy nincs igazunk esetleg, azt jelenti csupán, hogy éljük a nagy igazságot, hogy jóvá szeretjük a másikat, mert jóvá még nem szidtak senkit.

Van lehetőségünk dönteni: panasz vagy hála?

Minden rossz tartogat jót, ajándékot, új utat készít. Agatha Christie mosogatás közben találta ki fejben történeteit, József a gödörtől a palotáig jutott. Neked mi a történeted?

És milyen a hozzáállásod? A gondolatod? És a szavaid? Van hálaszótárad?