gyász

Halva született. Hogy van tovább?

„Édesanya, de durva, és milyen érdekes lenne, ha Sámuel élne, akkor mind a négyen más fokú intézménybe járnánk: óvodába, áltsuliba, gimibe és egyetemre - állapította meg egyik gyermekünk egy szeptember eleji reggelen, amikor is a nagy nyári szabadság után ráeszméltek, hogy most valami régi új következik.

A húsvét eredete, története

A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

Egy kecskeméti tragédia margójára

Szörnyű ez a tragédia, önmagában borzalmas, s felfoghatatlan, hogy megtörténhet! Igen, egy pillanat. Egy óvatlan pillanat, és mindent átrendez, ami addig fontos volt, elillan, s a valóban lényegesre helyeződik a hangsúly.

Amióta hallottam, hatása alatt vagyok az eseményeknek, mert érző ember vagyok, és édesanya. S van most egy család, ahol összeomlott minden, reményvesztettek a szívek. S van egy másik is, ahol szintén.

Isteni gondviselés, angyali védelem

Nagy zaj, lárma, rohanás, délután fél 5, forgalom. Mindenki rohan, szalad, ideges, erőszakoskodik az utakon, semmi tolerancia, figyelmetlenség.

A fenti alaphangulatban sikerült úgy kikanyarodnom az egyik mellékutcából egy főútra, hogy egyszerre majdnem 2 oldalról is belém jöttek autóval. Nem mondanám, hogy hibátlan voltam az esetnél, de nem direkt hajtottam ki egy jármű elé, egyszerűen nem lehetett látni a parkoló autóktól a jobb oldalról érkező gépkocsit. Figyelmes volt, lassított, s még csak nem is mutogatott.

Örvendező vagy panaszkodó vagy?

A hálás ember – örvendező. Nem feltétlen könnyű az élete, de a legjobbat hozza ki belőle.

A nem hálás – panaszkodó. Nem feltétlen nehéz az élete, csak nem látja a fától az erdőt.

Mi a probléma? Nézd meg az adott problémádat, amivel küzdesz, tedd át egy olyan dimenzióba, ahol éppen nagyon komoly, de tényleg nagyon komoly veszteség ér(t), elveszíted a házad vagy közeli szerettedet, hatalmas bírságot vagy végzetesnek tűnő orvosi leletet kapsz, minden összeomlik.

Reménységgel gyászolni

Halottak napja táján különösen érdemes a lent leírt valóságon elgondolkodni, feltételezéseinket, gondolatainkat az egyedüli vezérfonal, az ige mentén végiggondolni. Ez az írás bátorítóan, vigasztalva mondja el az igazat, ezért idézem.

Az alábbi szöveg elhangzott Pasaréten, 2006. november 19-én Cseri Kálmán református lelkipásztor igehirdetésében:

Reményteljes jövő

Életem egyik legnehezebb, ha nem az eddigi legnehezebb időszakában kaptam ezt az igét, akkor, amikor emberileg még a holnap is lehetetlennek látszik.

Megterhelten, szomorúan, könnyek között, mégis reménykedve, bízva, hisz Isten azt mondta: Veled leszek, nem hagylak el, sőt, valami újat készítek, és reményteljes jövőt adok.

Megrendülten

A gyászoló családokért, szinyeis diákokért, tanárokért imádkozunk e zsoltár szavaival is, mélyen megrendülve.

"Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? 
Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. 
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, 
kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. 
Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked...."
(139,zsoltár,7-12)

Témakör: 
Feliratkozás RSS - gyász csatornájára