gyerekszáj

A visszajelzések azt mutatják, hogy a gyerekszájat nagyon szeretitek. Már jó régen írtam, nem jutottam oda - csak feljegyeztem az aranyköpáseket -, de most hoztam egy csutkababás csokrot. 

1.) Kirándulni mentünk, megérkezve a szálláshoz:
- Anyuka, mi most hotelbe vagy hitelbe megyünk?

2.) Párbeszéd 1.
A városban sétálva:
- Édesanya, ez a néni egy dáma vagy dráma?

Többen hiányolták már a gyerekszájat, jólesik a jelzés, köszönöm. Elmaradásban vagyok, ami a lejegyzést illeti, ugyanis aranyköpés jut bőven mindennapra.  Csak néhányat, szemezgetve, közkívánatra:

1. Délutáni mesenézés közben: nagy szirénázás a filmben, odakapom a fejem, s Babalányunk már magyarázza is:
- „Tudod, Anyukám tűz van, és jönnek a tízoltók!"

2. Az esti mesénél is a tűz volt a téma, véletlenül, nem vagyunk ennyire tematikusak, s ekkor pedig megtudtam, hogy a ház tetején a füstmény található, amiből jön ki a füst.

A karácsony utáni napok nem kifejezetten csendesek. Akad egy kis munka, nem várt események, újratervezés, sok-sok játék és még több nevetés. Fő mókamesterünk egész nap csacsogó babalányunk. Elképzelésem sincs, honnan, s pláne kitől örökölte!?

A héten még óvoda, iskola, gondoltam, jól belehúzok a munkába, a készületekbe, a beadandók megírásába. Ahogy ez lenni tud olykor egy többgyermekes családban, hétfő éjjel mindent felülírt Johanna: úgy köhögött, hogy azt hittük, még éjjel be kell szaladnunk a kórházba, azonban a tapasztalat teszi a mestert…na rutin az van, 18 évnyi, az éjszakai különkiadásokban.

Megint csak összegyűlt egy csokorra való gyerekszáj, íme:

1. Délutáni dilemmám félhangosan.
-„ Aludjak egyet, vagy vizsgára tanuljak?” – miközben már kezemben a könyvvel huppantam le az ágyamra.
Költői kérdésemre legnagyobb meglepetésemre válasz is érkezett, mégpedig egyik kamaszgyermekem szobájából:
- „Édesanya, pótvizsga van, pótalvás viszont nincs.”
- Milyen tapasztalt gyermek –gondoltam.

A nyári szünet élményeit ugyan elkezdtem lejegyezni a blogomba, de korántsem jutottam a végére, valahol Hévíznél elakadtam. A sümegi vár után újabb erődítményeket „vettünk be”. Szlovénia főleg magyarlakta részén kirándultunk, az első állomás a lendvai vár volt, ahol egy nagyon csodálatos lepkegyűjteményt nézhettünk meg, majd pedig egy magával ragadó Chagall kiállítást. Johanna néha elfáradt, s olykor lepihent, egy igazi Chagall-angyalt hűen ábrázolva, a kispuffokra.

Noha nem vagyunk híján gyerekszáj poénoknak, mostanában kevesebbszer jegyeztem le, szóvá is tettétek néhányan, úgyhogy összeszedtem egy csokorra valót:

Nálunk napi rutin, magától értetődő, hogy valaki mindig dúdol, énekel valamit, és bekapcsolódunk egymás énekébe, spontán kamarakórust alakítunk.

Johanna itt is tud az ő világából, képeiből sajátságosan érteni dolgokat, s valami döbbenetes, ahogy asszociálni tud egy szóról, történetről az ő fejében lévő dolgokra, az ő szívét, lelkét foglalkoztató élményekre.

Hetek óta nagy születésnapi lázban égünk, s számolunk vissza minden este, minden reggel.

Az úgy kezdődött, hogy az egyik nagy bevásárlóközpont aulájában egy azóta sem ismerek magamra érzés következtében egy játékautomatába 100 ft-ot dobtunk abban a reményben, hogy a gépkar mozgatásával egy bájos Elza hercegnőt halászhatunk ki.

A kirándulások alkalmával az utazás folyamata legalább annyira izgalmas és eseménydús, mint maga a helyszín, amit birtokba venni készülünk. Izgalmas, emberpróbáló olykor. Kezdődik ott, hogy ki ki mellett üljön, kinek a telefonja legyen csatlakoztatva a lejátszóra, kihúzzuk-e a tetőablakot vagy ne, majd folytatódik azzal, hogy az elindulást követő 10. percben valaki biztosan éhes, de legalábbis szomjas, félóra múlva pedig álljunk meg pisilni.

1. Ebédnél rövid párbeszéd:
- Olyan hangulatos a református temetőben sétálni, csöndes, zöld, olyan otthonos.
- De szellemes vagy!

2. És egy másik rövidke:
- Sebtiben gyere le az asztalról!
- Johanna, tudod mit jelent a sebtiben?
- Igen: gyere le az asztalról!