Pótalvás vagy pótvizsga? Babagyerekkamaszszáj

Megint csak összegyűlt egy csokorra való gyerekszáj, íme:

1. Délutáni dilemmám félhangosan.
-„ Aludjak egyet, vagy vizsgára tanuljak?” – miközben már kezemben a könyvvel huppantam le az ágyamra.
Költői kérdésemre legnagyobb meglepetésemre válasz is érkezett, mégpedig egyik kamaszgyermekem szobájából:
- „Édesanya, pótvizsga van, pótalvás viszont nincs.”
- Milyen tapasztalt gyermek –gondoltam.

2. Aki követi a bejegyzéseimet, láthatta, hogy fiaim nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy Johanna mielőbb minél szélesebb ismeretre tehessen szert: a tudomány minden területéről tágítják agytekervényeit, és olyan komolysággal tanítják neki a kátékérdéseket , imádságokat, mintha holnap lenne a konfirmációja. Sok infót elraktároz, van, hogy az anód és a katód fogalmát ugyan összekeveri, de 4 évesen talán még nem olyan nagy gond, mi pedig persze jót derülünk, nem beszélve, amit írva aligha lehet átadni: az előadási módról.
A múlt héten azt tanította Csanád Johannának:
- „Honnan ismered fel bűnödet és nyomorúságodat?”- Szól a legrövidebb kátékérdés, amire a válasz, és 100adszor is kedvesen zengi babalányunk:
- „Isten törvényéből.”

Ma az istentisztelet után boldogan meséli Johanna, hogy mit tanultak, majd gyermekbibliáját örömmel lapozgatja, s Csanád olykor belekérdezett egy-egy történetbe.
- "Ez kinek a köntöse?"
- "Józsefé."
- "Honnan ismered fel?"
- "Isten törvényéből."
Ez ugyan nem a tanult kátékérdés, csak hasonlóan hangzott, így hát pedáns tanítványként a jól megtanult, jónak gondolt válasz sem késlekedik.

3. Johanna nagyon szívesen játszik doktor néniset:
- „Ki jön betegni?”
- "Mennyi a lázam? – kérdeztem aggódva."
- "Fél 10."

4. Babalányunk már nagy középsős, és már mindent egyedül intéz, de azért jön a szülői ellenőrzés, meg egyébként is mindent közöl. Egyik alkalommal hangosan tájékoztat, hogy:
- Kész vagyok!” (Na vajon mivel?) Mire mi figyelmeztetjük, hogy:
- „Alaposan töröld ki!” Erre babalány:
- „Mi az, hogy ablakosan?”

5. Vasárnap reggeli közös kávézásnál nagy lelkesen beszélgetünk, tervezünk Nándival, s békés, de harsányra sikerült (ezek szerint) beszámolómra azt hitte Johanna, aki mellettünk rajzolgatott, hogy valamiért mérges vagyok. Erre ő:
- "Ne mondj ilyet a vőlegényednek!"
Szerintetek dőltünk a röhögéstől?

Hozzátartozik a történethez, hogy kedvenc cd-je az esküvőnk. Áhítattal, csodálattal nézi. Ezért, ha nagy lesz, pontosabban, ha felnőtt, mert már most is nagy, mindenkinél kikéri magának, ha lekislányozzák, akkor menyasszony, fodrász, hercegnő és lelkipásztor lesz.
Mit lehet erre mondani? 

 

Témakör: