győzelem

Nagyerdei kalandok

Szóval az úgy történt, hogy középiskolában egy humán osztályba jártam, s tanáraink jól tolerálták továbbtanulási szándékunkat, így megértették, hogy vonzódásunk a kémia, biológia iránt, hogy is mondjam, csekély, így a szükséges tananyagon túl semmi nem ment a fejünkbe. Ehhez képest az egyik gyermekünk szerves szimbiózisban él a laborral, a kémia, a biológia tudományával. Hobbija, az élete meghatározó része. Élvezi. A fogalom összeegyeztethetetlen számomra: a kémiát élvezni! Micsoda paradoxon! Az érdeklődése, elhivatottsága ajándék: felülről való, teljesen bizonyos.

Munka - állhatatosság - siker

"A kitartás az a tulajdonság, amely képessé tesz arra, hogy felálljunk, ha a földre kerülünk, egy ideiglenes kudarc ellenére is tovább haladjunk a célunk felé. Ez a tulajdonság ad bátorságot és erőt, hogy tovább próbálkozzunk minden akadály ellenére is." (Napoleon Hill)

Csanád kémiaversenyen

Csanád fiunk mindig nagyon vonzódott a tudományokhoz, s az élet minden szelete, apró mozzanata érdekli, utánanéz, olvas.

Mióta gimnazista lett, az idejét kicsit át kellett rendeznie, s ami a szíve közepe: a teológia, a kémia és a biológia, azokkal foglalkozik különösen elmélyülten és kitartóan.

Témakör: 

Virágvasárnap

Virágvasárnap vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak

 „A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak, és még egyszer megpróbálták.” (Dennis De Young)

Az öröm egy pillanat. A boldogság egy állapot.
A boldogság egy döntés, a keserűség is az. Az öröm ráadás.

Feliratkozás RSS - győzelem csatornájára