szív

Tudod, érted, vagy csak feltételezed?

Az érzékenység áldás, mert megértővé válunk más problémáival kapcsolatosan, azonban az érzékenykedés átokká lehet, mert természeténél fogva érzelmeinkre, s nem az értelmünkre hat, így arra hajlamosít, hogy azt értsük, amit a szívünk gondol, s ne azt, amit a másik valójában közöl. Sok konfliktus, félreértés lenne megelőzhető, s így emberi kapcsolataink megmenthetők, ha érzéseinket nem kombinálnánk túl.

Mi szükséges ehhez?

A szív teljességéből szól a száj

Ma egy beszélgetés alkalmával szavainkat (Nándival) minden lehetséges módon kiforgatták, félreértettek, s alaptalanul vádaskodtak. És jött az ifjak egyike, s átélhettük, amiről a képen lévő ige beszél.

A szavaink természete olyan, mint az áram. Attól függően, hogy hogyan, mire használjuk, terem jó vagy rossz gyümölcsöt. Ha az áramot vízhez érintjük, halált eredményez, ha a konnektorba vezetjük, fényt szerez. Így van ez a jó és gonosz szavakkal is.

Az következő igék jöttek még elém, ezek sokkal beszédesebbek, mintha én írnék bármit is.

Feliratkozás RSS - szív csatornájára