közösség

Versenyezni? Minek? A különbözőség áldás!

Jártomban-keltemben azt tapasztalom, hogy sok-sok emberi kapcsolat megoldódna, lényegesen harmonikusabb lenne, ha nem versenyeznének a felek. De úgy tényleg, valóságosan, nem csak a szavak szintjén. Nem akarná egyik a másikat legyőzni; de meglehet, a másik egyáltalán nem is akar versenyezni, kicsit sem, ám ha a másik fél - mivel verseny szerint működik - folyamatosan aszerint ért, él, versenyszellemben "fordít át" mindent az agyában, megrontja a harmonikus kapcsolat lehetőségét.

Maszk, felelősség... Mit tehetünk?

Kedves Embertársaim!

Gondolataimat azért szedtem egy csokorba, mert azt tapasztalom, hogy sokan erényként, fennen hirdetik,"nincs itt semmi baj, csak a jó levegő meg a vitamin kell..." Okos és hasznos dolog, mi magunk is élünk mindezzel. Ám tényleg csak ennyi lenne most a dolgunk?

"Külön-külön csak szavak vagyunk, együtt azonban költemény
Kétségből egységre úgy találunk, ha egybegyűjt minket a Szeretet"
(Varga Gyöngyi)

Hévíz

Idén is, ha csak néhány napra csupán, de nyaraltunk a családdal öten. Olyan tartalmas volt ez az öt nap, annyira kavarog bennünk a sok élmény, mintha legalább 10 napig pihentünk volna. Pihenni? Azonnal korrigálom magam: intenzív kirándulásHEGYek vannak mögöttünk, naponta legalább 2 vár megmászásával, sajgó lábakkal, klassz izomlázzal, tengernyi élménnyel és végtelen sok örömmel. Néhányat megosztok veletek a következő napokban.

Ünnepélyes szalagavató - fergeteges tánc

Bálint fiunk felnőtté avatására e héten szombaton került sor igen méltó ünnep keretében, amelyet egy csodálatos, fergeteges táncprodukció követett. A gyerekek nagyon sokat és lelkesen készültek erre az alkalomra, érdemes a galéria képeire is kattintani! (Lenn)

Mind a diákok képviselője, mind az igazgatónő nagyon eredeti, ötletes beszéddel köszöntötte a végző diákokat és hozzátartozóikat. A 11. évfolyamosok búcsúműsora egyszerűen lenyűgöző volt, amire a 12. évfolyamos diákok egy nagyszerű, szellemes énekprodukcióval feleltek.

Dönts még ma!

Szeretek énekelni, kézműveskedni, otthonná alakítani a lakást. Aztán van, amit nem annyira szeretek, de el kell végezni: ilyen a falelevelek összesöprése, a felmosás, a vasalás stb., de nincs mese, meg kell csinálni. S aztán van ugye a vasárnapi istentisztelet, a női kör, a hitéletünkhöz tartozó szolgálat, a látogatások, a találkozások, közös játékok, beszélgetések. Természetesen ez mind a család, a munka mellett. Ez mind idő.

Reformáció 500.

„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: »Az igaz ember pedig hitből fog élni.«” (Rm 1,16-17)

2017. október 31-én ünnepeltük a reformáció 500. évfordulóját. Nagy öröm, hála van a szívünkben sok mindenért, mindenért. A lutheri utat megjárva, sok mindent látva, megtapasztalva, különösen. Istené a dicsőség! Egyedül az Övé!

Ballagás

Jó érzéssel tölt el, hogy így nyolcadik végén a nagy hajrában habként a tortára Csanád fiunk több osztálytársával együtt sikeres középfokú angol nyelvvizsgát tett.

Hálásak vagyunk ezért az Úrnak, nagy dicséret diáknak, tanárnak egyaránt.

Amit lehetett, kihoztak magukból. Igazi közösség voltak, érthető, hogy fájt a búcsú.

Témakör: 

NINCS SEMMI BAJ!

Volt egyszer valaki, akit úgy hívtak, hogy Bajocska. Ahogyan nőtt, Baj lett belőle, ugyanis, ahol csak lehetett bajba keveredett, vagy ő maga szerezte a bajokat. Konfliktuskeresés, kalandok, kihívások jöttek, nem szerette a határokat, inkább szétrugdosta őket, pedig védték volna. Összetörve, sebzett állapotában talált rá a Jó Pásztor. Mert ő az elveszettet megkeresi, a sebet bekötözi és vállán hordozza Bajocskát és nagy Bajt is, ha megalázkodva megbánják a múltjukat, jelenüket.

Feliratkozás RSS - közösség csatornájára