remény

Mai adventi elcsendesédünkre a Szererethimnusz egy parafrázisát hoztam.

Ha a házamat hímzésekkel, foltmunkákkal díszítem is fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.
Ha a konyhában fáradozom, süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs benne szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Legyen a mai elcsendesedésünkben a főszerep a háláé, amelynek fontos alapja az elköteleződés!

Az elköteleződés adott ígéretet, hűséges hozzáállást jelent, „amely egy személy, közösség, cél elérése érdekében kifejtett kemény munkában, rendszeres elszánt, rendíthetetlen tevékenységben, támogatásban, kiállásban nyilvánul meg.” (Wikiszótár)

Tehát cselekvés. „Ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.” (Jakab 2,26)

A mai adventi elcsendesedésünkben legyen a főszerep a türelemé. A türelem témája hatalmas falat. A türelem mint a Lélek egyik gyümölcse.

Ugyanakkor a türelem az, amiért talán életünk végéig mindenkor tudatosan kell dolgoznunk, a gondolatainkat tudatosan kell a jóra, a helyere irányítani, hogy megálljunk egy várakozásban: türelmesek legyünk. A türelem hatalmas falatjából egy szeletet hozok most nektek, egy trörténetet: 

A mai adventi elcsendesedésünkre Isten ígéreteiből hoztam egy szeletet. 

Vizsgáljuk meg szívünket, majd tegyük fel a kérdést: Hisszük valóban, amit hiszünk? Vagy csak egy szép idézet?  Hisszük Isten ránk (is) vonatkozó ígéreteit örömben, bánatban, felhők felett és a "padlón" is? Egyaránt? De úgy tényleg: komolyan.

Hány kiló pesszimizmustól, mennyi aggodalmaskodástól, félelemtől szabadulnál meg, ha Isten Rád vonatkozó ígéreteit nemcsak betű, hanem tartalom szerint is, teljesen hinnéd? Teljesen. Valóságosan.

Ahogy az első adventi videóbejelentkezésben/blogbejegyzésemben ígértem, az adventben minden nap egy törénetet, egy kedves személyhez fűződő értékes emléket hozok nektek elcsendesedésre, gondolkodásra, újratervezésre.

Az adventi elcsendesdésben (is) jó egy kicsit lelassítani, átgondolni életünk történéseit. Ha megtaláljuk a jó fókuszt, az ISTENközpontút, a felfelé irányút, akkor a legnehezebb dolgok is egészen másként látszanak. Törekedjünk az idei adventben (is), hogy a lehúzó gondolatokat cseréljük bátorító, éltető, reménnyel teli gondolatokra! Mi segíthet ebben? A kérdés jobb úgy: KI segíthet ebben? "Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van." (Zsolt.16,8)

Adventi elcsendesedésünkben legyen ma a főszerep az ÉDESEBB szavaké és az igezbeszédé. Mit is jelent mindez?

A legnagyobb akadály két ember között, hogy én értek valamit, s ő is ért valamit. Amíg nem tanulunk meg a másik szemüvegével, az ő kontextusába helyezkedve szemlélődni, addig szűk a perspektíva, sok aggodalom, szorongás, feszültség emészthet. Ha látjuk a fókuszváltás eredményeképpen a másik szemüvegével is az adott dolgot, sokkal szebb reményeink lehetnek, nagyobb eséllyel kerülhetjük el a félreértéseket, a helytelen én-diagnózisokat.

Adventi elcsendesedésünkben legyen ma a főszerep az elfedező szereteté!

Egyik nagyon kedves versemet hozom nektek: minden sorát érdemes megízlelni, elgondolkodni: vajon mit tenne Jézus abban a helyzetben, amiben vagyunk?

Ígértem, hogy az idei adventben egy lelki utazásra hívlak benneteket! Olyan gondolatokat, történeteket osztok meg veletek a blogomon és/vagy a youtube-csatornámon az adventre, olyan értékes emléket hozok nektek elcsendesedésre, újratervezésre, amelyek egy-egy kedves személyhez fűződnek, és amelyek segíthetnek lelkünk nagytakarításában, ugyanakkor cselekvésre sarkallnak!

Az idei adventben egy lelki utazásra hívlak benneteket! Mire is pontosan? Olyan gondolatokat, történeteket osztok meg veletek a blogomon és/vagy a youtube-csatornámon az adventre, amelyek segíthetnek lelkünk nagytakarításában és az elcsendesedésben, ugyanakkor cselekvésre sarkallnak!

Ma is kinyitunk egy adventi ablakot, még ha csak képletesen is, valami bátorító gondolattal!