gyerekszáj

Boldog ünnepnapok, a szokásosnál kicsit intenzívebb hétköznapok. Sok élmény, vendég, érdekesség. Nem maradtunk híján gyerekpoénokból sem, amire persze babalányunk azt hiszi, úgy természetes.

Bár már mindenki karácsonyra készülődött, Johanna örömmel énekelgette játék közben, magáról megfeledkezve a Mikulás-énekeket, melyek közül családi kedvenccé lett a: „Télapó itt van, (h)Ó a csudába!” kezdetű átírt változat.

Természetesen egy kis gyermek többször kéri, hogy meséljünk neki, a meserepertoár a Csiberózsikával bővült a két ünnep között.

Csanád fiunk óvodás kora óta elköteleződött a tudományok mellett: nincs nap, hogy ne bújna valamilyen lexikont, vagy ne kísérletezne.

Természetesen mindezeknek mi, a család is aktív részesei vagyunk, ha szeretnénk gombáról, sósavról és annak reakcóiról előadást hallani, ha nem. Johanna, a legkisebb mindenre kapható, kiváló alany mindenféle idomításra, tanításra.

Így történt meg az, hogy kicsi lányunk majdnem előbb tudta a katód, anód és a hő fogalmát, mint a saját nevét. Nagyon komoly továbbképzésben részesül, a lista hosszú lenne, ha felsorolnám.

Csanád mesél egy történetet Kovács bácsi unokájáról, akit történetesen Jánosnak hívnak. Johanna, mint mindig azonnal reagál.

- Az óvodában is van János, akit Marcinak hívnak!

Szerintetek: jót röhögtünk könnyezve ma is?

(Aztán persze kiderült, hogy Marci is van, meg János is, na meg Bogi és Panni is. Vezetéknévvel sorolja a névsort.)

Egész nap az "Érthetetlen kegyelem" című dalt dúdoltam (ld. lenn), énekeltem, nem megy ki a fejemből. A belvárost vettem célba, délutáni forgalom, dugó, duda, s meg kellett állnom egy pillanatra az út szélén, hogy első számú utasomat felvegyem. Az induláskor a mögöttem lévő holt térben nem vettem észre a csodaszép, tiszta, fehér autót, akinek nagyon óvatos, figyelmes sofőrje megállt, így az autónk nem tört össze. Ezúton is köszönöm neki. Egyértelműen az én hibám volt, de Isten megkegyelmezett. És tovább dúdoltam a dalt hálaadással.

Bálint egyik ajándéka névnapjára, amit már régóta keresünk, mert igencsak hiánycikk. Sok bíztatót hallottunk a könyvről, akárhogy is, de egy lelkészgyerek polcáról nem hiányozhat.

Többektől hallottam azonban azt is, hogy minden keresztény családban felnövő fiatalnak vagy éppen Jézust szerető ifjúnak hasznos lehet a könyv!

Nagy betegen fekszik az egész család. Johanna elkezdi sorolni, hogy ki mindenki imádkozik a jobbulásunkért: Bogyó, Babóca, Retek, Brokkoli, Nyuszika, Törpilla, Kókuszpók,…itt elveszítettük a fonalat. A nevetéstől.

(Azoknak, akik nem ismerik a mesét: Hókuszpóknak hívják az egyik törpellenséget, de a családi szótárban nem használatos a hókuszpókusz kifejezés, nem ismerheti Johanna a szót, a kókuszt annál inkább. Így átkeresztelte, s következetesen így hívja.)

- Úgy kívánom a vadast – sóhajt fel Csanád. Még végig sem mondhatta a mondatot, közbeszólt „Okoska”:
- Csanád! Csak Jézust! Jézust imádjuk egyedül!
Nézünk magunk elé, majd hangosan nevet mindenki. Megértettük, hogy nem csak a korosodással ért félre az ember hasonló hangzású szavakat.

De jó volt látni, hogy bár még a tojáshéj a fenekén, de nyakas kálvinistaként szól, ha szólnia kell.

Ma nagy zöldség-gyümölcs vásárlást tartottunk, s vettünk valami különlegeset is: hurmát. Csábítóan kandikált ránk (ahogy Petőfi körtéje), az eladó jó szívvel ajánlotta, gondoltuk, meglepjük a gyerekeket, szeretjük az újat kipróbálni. A szokásos délutáni családi uzsonnát Johanna hamarabb befejezte, már elmehetett a szobájába játszani.

- Jaj, gyerekek, vettünk nektek hurmát, próbáljuk ki! - mondom én.
- Még idejük sem volt a fiúknak reagálni, azon nyomban megjelent fülig érő szájjal lelkesen a legkisebb: igen, légyszi’ gyurmázzunk! Gyurmázzunk, az nagyon jó lesz!

 Johanna azt kéri, soroljam fel neki a törpék nevét, miközben ő átszellemülten trónol, végzi a dolgát.

- Szende, Szundi, Morgó, Hapci, Tudor, Vidor, Kuka - mondom én.

Erre ő magasra tárt karokkal, csibész vigyorral, vidám, örömteli hangon felsikoltva, mint aki valami nagy felismerésre jutott:
-És a Törpilla, Anyukám ! 

Mit lehet erre mondani? Édes, és bámulatos az asszociációs képessége.

 Johannáék óvodájában jubileumi műsorra készülnek. Énekelni, mondókázni fognak a "friss" kiscsoportosok. A mondókákat bár ismeri, tudja, nem mindig mondja, ő a fejében gondolja végig azokat, szerintem képre fordítja, vizualizálja a szöveget. Jól meggondolja, mit mond. Másfél évig alig beszélt valamit, egyszer csak eleredt a nyelve, elképesztően aranyos, vicces dolgokat mond(ott), folyamatosan bővül a familiáris szókészletünk.