gyerekszáj

További mosolycsalogató érdekességek a mindennapjainkból, közkívánatra (és ezúton is köszönöm a sok érdeklődést, biztatást):

- Johanna, te most ki vagy?
- 'Valerina vagyok, látod, hogy tudok táncolni?'
- Igen, nagyon ügyes balerina vagy!
- 'És most játsszunk Anyukásat!' – Johanna Anya szerepében: ’Én nagyon közbe (=büszke) vagyok Rád, baba!’

Johanna hetek óta imádkozik játékbabákért. Esténként folyamatosan így fohászkodott: „Drága Istenem! Kérek Tőled Arielt, Hamupipőkét és bocsánatot!” (Ügyes kislány, és megtanítottuk neki, hogy először dicsérjük az Urat, hálát adunk, megköszönjük a jót, a rosszat, s majd csak azután kérünk. A sorrenddel még van kis gondja.)

 „Egymást szeretni kell, nem megenni, az ételt pedig megenni kell, nem szeretni.” – hangzott újra a jól ismert szülői szózat a fiúknak, mert valami a vacsinál éppen nem annyira volt a foguk alá való. Bólogattak, hogy tudják, értik, rendben. Johanna, mint a Törpök Okoskája, beleegyezően helyeselt, „Igen, igen, mindent meg kell enni, mert sok benne a vitamin.”

Közös játéknál Johanna:
- „Csanád, Csanád én leszek a pillangó, te meg az imádkozó sas!”

Fürdés közben nézegette Johanna az ablakban lévő virágokat, és megállapította: „A szép virág szép, és kinyílik, a száraz pedig nem működ.”

A pancsolás után még bohóckodhattak egy kicsit az ifjak: kirakózás, mese, autózás, babázás, ami csak belefért, és közben zenét hallgattak, s Bálint megállapította az egyik ének kapcsán: „hogy azért fals hang az volt benne” , mire Johanna konstatálta: „Igen, igen, nálunk az oviban is volt farsang. Babóca voltam. Jó volt nagyon.”

Johanna nagy boldogan érkezett haza az óvodából, és sorolta mi mindent szeretne még délután csinálni. Bólogattam, s kiegészítettem:
- Igen, játszunk, és persze van dolgunk is: mi, lányok sütünk nagyon fincsi fasírtot. Bablányunk boldogan, széles mosollyal hangosan rávágta:
- Igen, sütünk fasírtot, nyami de finom lesz, hurrá! Egy pillanat hatásszünet:
De, Anyukám, mi az a fasírt?

Négy kedves kis szösszenet a hétköznapokból:

- Miről meséljünk ma Johanna? 
- Tudod, Anyukám arról, amikor ott van a boszorkány, de nem viccüs, mert ő akar lenni a királylány, pedig ő nem aranyos, nagyon gonosz a tükrével. A hercegnő meg a törpék aranyosak, nagyon.

Johanna nagyon szeret anyukásat játszani, ilyenkor rend szerint ő az „Anyuka” én meg a kicsi lánya, és valamennyi plüss a testvérem. Egy szokásos, rituálé szerinti napot játszottunk el hűen, s a déli altatásnál a következőket mondta nekem, egy pillanatra kilépve a szerepből: „Na, letettem alszani a drága kicsikéimet, és (kiválaszt néhányat) én meg őkkel alszom.”

Amikor mindenki hazaér délután, rövid időre össze szoktunk ülni „kávézni” (kávé, tea, gyümölcs, uzsi), s mindenki elmondja nagyvonalakban a napját (s este a vacsinál kibővítve halljuk a sztorikat). Ez az egyik legjobb a napban.

Egyik alkalommal Csanád szokásos napi beszámolóját tartotta a tanítás után, s egy koordinátarendszert rajzolt, s lelkesen mutogatta nekünk a tengelyeket: „így a tengely, meg úgy a tengely”…

1. Szokásos reggeli indulásnál szólok kicsi lányomnak:
- Johanna, vigyázz, ne lépj vissza az előtérbe, mert Édesapa már kapcsolja be a riasztót! Gyere hozzám, mert sikít a ház!
Babalányunk értetlenül, nagy őzike szemekkel néz rám, s fejét csóválva közli:
- Anyukám, de a háznak nincs szája, oh…te, izé, na, ne viccüjjé’! (Itt persze a hangsúly sem mellékes; a viccelni szót pedig én használom így játékosan, de ő azt hiszi, így természetes.Fő az engedelmesség!)

* Johanna nagyon szereti a meséket, így ma is hívott, hogy ’könyvezzünk a Mickimackóról’! Próbáltuk tanítani, hogy ’mesélni’, de el kell fogadnunk, így áll a szájára. Különben is a mesélni szónak semmi értelme, na de a könyvezés, az már valami.

Könyvszeretetét olyan szintre fejlesztette, hogy cimboráival (plüss) alszik és 1 vagy 2 könyvvel, amiből este lefekvés előtt „könyveztünk”.