Aranyhaj és barátai

Johanna hetek óta imádkozik játékbabákért. Esténként folyamatosan így fohászkodott: „Drága Istenem! Kérek Tőled Arielt, Hamupipőkét és bocsánatot!” (Ügyes kislány, és megtanítottuk neki, hogy először dicsérjük az Urat, hálát adunk, megköszönjük a jót, a rosszat, s majd csak azután kérünk. A sorrenddel még van kis gondja.)

Kapott babákat, de tovább, kitartóan imádkozik Aranyhajért, mert ő még hiányzik a triumvirátusból. Készített róla egy rajzot teljesen egyedül, azóta a hűtőnket díszíti. (Ld. fotó) S az különösen fontos, hogy a ruhához passzol a cipő és a hajdísz.

Az egyik délutáni közös játéknál babalányunk egy takaróval érkezett hozzám.
- Anyukám! Felcsipeszeled a hátamra a palástot?
- Ó, persze! - válaszoltam. Lelkész leszel?
- Nem, hercegnő.

És büszkén elvonul.

Annyira szép idő volt ma, de egy kicsit szeles, gondoltam egy kardigán azért elkél.
- Nem kérek kulcsit Anyukám, nem fázom. (A ’pulcsi’ kiejtése még nem tökéletes, de az ikes igékben sosem vét.) De szomjas vagyok, ihatok ciplomos teát?

Zárásként csak annyit: van, hogy kicsit emeltebb hangon kell mondani gyermekeimnek a szükségeseket, mert néha szelektív a hallásuk. Johanna visszafordul, és csodálkozva tényszerűen megállapítja:
„Anya, de te aranyos vagy!”

S ha valaki nem tudná, mi is voltunk ma szavalni. (Ez utóbbi korábbi családi szótárunkból való ugyan, csak ide kívánkozott.)

Szép hetet mindenkinek!

Témakör: