Tavaszváró téli gyerekszáj

Johanna nagy boldogan érkezett haza az óvodából, és sorolta mi mindent szeretne még délután csinálni. Bólogattam, s kiegészítettem:
- Igen, játszunk, és persze van dolgunk is: mi, lányok sütünk nagyon fincsi fasírtot. Bablányunk boldogan, széles mosollyal hangosan rávágta:
- Igen, sütünk fasírtot, nyami de finom lesz, hurrá! Egy pillanat hatásszünet:
De, Anyukám, mi az a fasírt?

Darabolom a hagymát, gyúrom a fasírtot, a fiúk valamennyien a szobájukban, Johanna mellettem mesét néz, s keresem családom többi tagját:
- Fiúk, hol vagytok? Mire Johanna, aki 3 évesen már a hangsúlyomból tudja, kinek miért szólok, csípőből felel kedvesen:
- Majd én segítek neked, Anyukám!

A házasság hetén ha csak tehettük, követtük az eseményeket élőben s a televízióban egyaránt. Szokásos délutáni kávé mellett néztünk egy magazinműsort, s közben Johanna Aranyhajat rajzolgatott. A riportműsorban egy mondatra felkapta a fejét, és boldog örömmel mondta, mit mondta sikította: hallod, Anyukám? Kémia, a kémia! Tudod, a Csanád!
(Szóval, az hangzott el a házasságépítő műsorban: szükséges, hogy a párok között legyen valami kémia. Csanád fiunk pedig naponta tanít valami hasznosat, vagy kísérletet mutat be babalányunknak, s igyekszik őt a kémia és a biológia tantárgyak nagyszerűségeibe mielőbb bevezetni. Ezért figyelt föl e fontos szavakra. Nem, a két szó között a metaforikus jelentésátvitelt még nem érti.)

Nem tudom, ki hogy van vele, én már nem rajongok a hóért, na de a kisebbek öröme, ahogy meglátják a nagy hótakarót s azzal együtt hatalmas fantáziát benne, lenyűgöz. Nálunk a kertben elég hosszan megmarad a fehér szőnyeg, s a napi rutin az ilyenkor, hogy ovi után kinn maradunk hóembert építeni, szánkózni vagy hógolyózni. Ma kereste a tegnapi hosszú lábú ülő hóemberünket Johanna, de sajnos elkezdett olvadni. Csodálkozott, és sajnálattal vette tudomásul:
- Ó, képzeljétek, elszédült a hóember! Jaj!

S hogy ne téllel, hanem tavasszal zárjam: kaptunk a hétvégén két kis hagymás virágot, napról napra várjuk, hogy növekedjen, kinyíljon. Mondom kicsi lányomnak, szaladj, nézd meg, hogy kinyíltak-e már! Engedelmesen odaszalad, s valóban szó szerint véve: nyitja, húzza, nézegeti a leveleket, s közli:
- Még nem van itt! Majd holnap!

Sok apró örömet kívánok valamennyiünknek!