"Anyukám, te egy hős vagy!"

A kirándulások alkalmával az utazás folyamata legalább annyira izgalmas és eseménydús, mint maga a helyszín, amit birtokba venni készülünk. Izgalmas, emberpróbáló olykor. Kezdődik ott, hogy ki ki mellett üljön, kinek a telefonja legyen csatlakoztatva a lejátszóra, kihúzzuk-e a tetőablakot vagy ne, majd folytatódik azzal, hogy az elindulást követő 10. percben valaki biztosan éhes, de legalábbis szomjas, félóra múlva pedig álljunk meg pisilni.

Így történt meg nem egyszer, hogy az országút szélén bili elő, és babalányunk kellemesen üldögélve a szabadban énekelgetve végezte dolgát. Ilyen fotót ’személyiségi jogok miatt’ nem osztok meg, de a látványnak megannyiszor maradéktalan sikere volt a turisták, az autósok körében. Johanna nem értette, mit nevetnek, miért pöckölik meg a fülét, vagy kacsintanak rá, hisz ő csak a szükséges dolgát végezte, ahogy otthon is.

Megérkeztünk a várva várt helyszínre, amit már Johanna jól ismert az Anna, Peti és Gergő című könyvből, és régóta várt, mert jó előre elmondtuk neki, hogy idén mi is megnézzük. Amikor leálltunk a parkolóba, boldogsággal állapította meg, micsoda hatalmas hegy, és mi oda felmegyünk. Bármelyikünk megirigyelhette volna, úgy szedte a kis tappancsait. Az utolsó etáp ugyan igen meredek volt, de nehézségek nélkül bevettük. Nagyon tetszettek az ’újszülöttünknek’ az apró emberek, akiket fentről láttunk. Olyan elégedetten sóhajtott, hogy tényleg elhitte: „bevettük a várat.”

Jól kiépített, hangulatos látvány fogadott különböző programokkal. A solyómbemutatót becsülettel végigültük, s nem hiába, elragadó volt, majd horgásztunk kis ’fahalakat’, végül pedig a 7 fejű sárkányt lóvágtában legyőztük. A fenséges jutalom: az ínycsiklandó kürtöskalács és hűsítő limonádé után jól esett kicsit leülni, megpihenni.

Ízléses, gondozott a virágos kert, egyenesen lenyűgöző a konyhakert.

Már azt hittük, mindent bejártunk, s akkor vettük csak észre a kis kápolnát, ahol benn magnóról ’celebrálta valaki a misét’, s közben jöttek-mentek a kirándulók. Johanna rögtön otthoni terepen érezte magát, megfogott egy hozsannás könyvet, s előre ment ’istentiszteletet tartani’. (A képen felső sor.) Kinyitotta, s mondta: „Jézus, a Megváltó, a Jézus. Énekeljük a zsoltárt, ámen.” Hosszasan, egy idő után összefüggéstelenül, de rendíthetetlenül édesen mondta, mondta a sok szakrális szót, amit hall vasárnaponként az Isten házában.

Ha már Sümeg, akkor Kisfaludy Sándor szülőházát természetesen nem hagyhattuk ki, legújabb irodalmi portrém vele készült. A ház is és a kertje is nagyon takaros, gondos, a felállított színpadot pedig akadt, aki gyorsan birtokba vette, a spontán előadás lenyűgöző volt.

Számtalan aranyköpés hangzott el a kirándulások alatt, kár, hogy nem tudtam azonnal feljegyezni, így csak néhány maradt meg az emlékezetemben, ezekből az egyik legkedvesebbel zárom:
- „Anyukám, te egy hős vagy!” – így Johanna (gondoltam valami klasszat csináltam, amiért ilyen dicséret jár).
- Miért kislányom?
- „Mert szeretsz engem!”