HIÁNYOKKAL, TÉVEDÉSEKKEL MÉGIS-EGÉSSZÉ LENNI! - Gondolatok az idei évfordulónk kapcsán

Minden évben nagyon várjuk augusztus 28-át, s az évfordulóhoz méltón megünnepeljük. Fontosnak tartjuk az ünnepeket: megállunk ilyenkor, megkoronázzuk a hétköznapokat. Az évek alatt kialakult ennek egy forgatókönyve, illetve a mód egy kicsit változik a gyermekek életkora alakulása szerint – ötéves ciklusok jellemzők.

Az utóbbi években úgy alakult a huszinnyolcadikánk, hogy elmentünk vacsorázni, majd egy filmet megnéztünk egy moziban, amelyeknek koronájaként közös koccintás után beültünk a templomba hálát adni, énekelni, beszélgetni. Ketten hármasban. Egy kicsit számot vetünk, emlékezünk, összegzünk. Ma is így történt.

Ez olyan, mint egy álompár tündérmeséje, nem? Valós tündérmesék márpedig nincsenek – én legalábbis úgy tudom. Aki azért követett eddig bennünket, mert azt gondolta, a miénk az, le kell törnöm szárnyait.
Hiszem, hogy valamennyiünk élete egy különleges, értékes történet megannyi lehetőséggel: örömmel, bukással és talpraállással. A kérdés csupán az: miként állunk a nehezekhez, az élet „magos” részeihez? Mi úgy hisszük, hogy „Az élet olyan, mint a gyümölcs: le kell szakítani, bele kell harapni, meg kell enni. A magokat kiköpi az ember.”(Stefan Heym)

A mi 25 évünk teli van sok mélységgel és magassággal. Vannak történések, amelyek rajtunk kívülállók, nem volt ráhatásunk, nem választhattuk – a veszteségeket egyszerűen el kellett szenvednünk. Ám a tulajdonságaink, amelyek változtathatók! Azok adtak s adnak, míg élünk, feladatot - jócskán! A türelmetlenség, az indulat, a hanyagság, a szétszórtság, a szerepünkbe nem beállás… és ezek kellemetlen, és olykor hosszú távú következményei szereztek nehéz perceket, időszakokat. De lehet ezekből gyógyulni, van fejlődés. Formáljuk, csiszoljuk egymást, Isten pedig metsz bennünket. Sosem vagyunk kész, mindig van újat tanulni egymásról, tud újat mutatni a másik – én 27 év ismeretség után is így látom.

Szokták mondani: olyan szépen éltek, jó rátok nézni. Ezúton is köszönjük, jólesik. A legőszintébben mondjuk: nincs ebben semmi különleges. Egy a titok: jó szemüveggel, jó fókusszal s naponkénti újratervezéssel áldássá lesz minden. Ugyanúgy élünk, mint ahogy bárki: sírunk és nevetünk, nem értünk egyet valamiben, máskor meg igen, haragszunk és kibékülünk, megbántunk és megbántódunk, sértünk és sérülünk, adunk és elveszünk, figyelünk és figyelmetlenek vagyunk. Sorolhatnám…

Akkor mitől jó? Mitől boldog az életünk? Miért vagyunk szerelmesek 25 év elteltével is, de úgy igazán? Miért derűsek a fotók, amelyeket megosztunk?
Nincs titok. A forrás bárki számára elérhető, megismerhető. A munka, amely vele jár, szintén. (És nagyon jól tudom, hogy sokaknak azért nehéz, mert olyannal is meg kell küzdeniük, amelyekre nincs ráhatásuk. Ám hiszem, hogy Isten ott is, akkor is, minden ellenére ad, mutat megoldást! )

Úgy tartom, a hiány, a magány, az élet negatívumai az életünkben Isten nélkül látványosan jelen vannak. Istennel pedig a pozitivumok és az öröm IS – látványosan.
E világon van fájdalom, jajszó, könny és hiány. De Isten a repedéseinket, a megtöretettségünket befedi, hiányainkat pótolja, és egyre jobban kiformálja bennünk azt a jellemet, amely igazán az odafelvalókkal törődik, így más lesz a fókuszban, más jelent, vagy épp nem jelent problémát.

Az életben sok okunk van aggódni, nyugtalannak lenni. Az is tapasztalhatja, aki Istennel jár. Igen, e világ zajában nyugalmunk nem biztos, hogy mindig lesz, de békénk igen! Felülről és belülről jövő béke, amely mindent meghatároz.
Így talán az is jobban érthető, miért posztolunk, miért tartjuk nagy felelősségnek, hogy jó hírekkel legyünk jelen a világhálón. Van, aki azért él a facén, mert mutatni akarja, minden oké, és még annál is jobb. Én ilyenről nem tudok beszámolni. De olyanról igen, hogy a mindennapi esetlen történések, hogy lesznek mégis kerekké.

Egyetlen ok, amiért szeleteket osztunk meg életünk történéseiből, hogy a boldogélet, a valóban teljes élet hirnökeiként elmondhassuk: magától semmi nem tökéletes, de Istennel hármas kötelékben minden azzá lesz.
Mostanában egyébként sok felesleges, számunkra nem kedves „zajt” kell megélnünk, van olyan történéssorozat az életünkben, amelyet szívesen kihagytunk volna. Lehet, látszik is a képeken; ha nem, akkor az csakis Isten ereje. Ő tölti fel életünk ráncait, repedéseit. Ő mindenhez erőt ad. Ő ad valódi erőt!

Létezik Japánban egy kézműves technika. A kintsugi technika lényege, hogy az eltört edényt megragasztása után a repedések mentén arannyal befedik. Nem szégyellik a hibát, a törést, hanem megerősítve, értékes arannyal kiemelik. Emberileg nézve bűnünk bukás, hibáink borzalmasak. Isten pedig ott tesz erőssé, ahol eltörtünk. Jézus az aranydísz életünk megtöretettségein: hibáinkat, mulasztásainkat, mások ellenünk elkövetett vétkeit oly módon fordítja javunkra életünkben, amit mi elgondolni sem tudunk. Egy biztos: erősebbek leszünk, mint előtte voltunk.

Azt is énekeltük a templomban ma Nándival, hogy „Tudom az Úr mindent jóra vezet.”

Nem csöpögős, nem mázas 25 év van mögöttünk, nem kizárólag romantikus mámor, sem nem csak tündérmese, hanem az élet csodái és viharai áldott szemüveggel, megoldásfókuszú lencsével, újratervezés gombbal, ÉDESEBB szavakkal. Teli sok lemondással, egómegtagadással, bocsánatkéréssel és tartozáselengedéssel, és sok-sok öleléssel, szeretéssel, meglepetéssel, őszinteséggel, hűséggel, derűvel.

Honnan van az erőnk mindehhez? Az élő Úrtól. Attól az Úrtól, aki nem személyválogató, hanem mindenkié, aki kész követni Őt. A Tied is!!!
Vele járni, Rá hagyatkozni, Tőle kérni útmutatást garancia a boldogéletre! Ha Őt követjük, áldást parancsol mellénk. 

Ezek mind-mind a mindenkori posztolt boldog, örömteli, derűs fotóink mögött vannak. Dicsőség Istennek az eltöltött évekért, s hogy megmutatta magát, ad erőt naponta, hogy ne született rossz természetünk szerint döntsünk, éljünk, hanem az újjászületett jellemünk határozzon meg. Ha pedig elesünk, felállunk, természetesnek tartjuk ezt is, mert az elesés a járástanulás része.

Kimondhatatlanul hálásak vagyunk Isten csodáiért, irgalmáért, kegyelméért, lehajló szeretetéért!
Elmondhatatlanul hálásak vagyunk az elmúlt 25 év csodálatos ajándékáért! SDG!

Köszönjük a köszöntéseket, a velünk örüléseteket, a mindent!
Az alábbi riport utunkról a Karakterben jelent meg, az évfordulónkon nagy szeretettel osztom meg azokkal, akik még nem olvasták. Címfotó: Füle Tamás A portré olvasható: itt. 

Még bővebben bizonyságainkról, amikor is romból mégis-egésszé lehetünk: itt.