Szóljunk ÉDESEBBEN!
Arra hívok mindenkit, hogy szóljunk jót, reménykeltő szavakat, és bátorítsunk másokat!
Biztos ismertek olyan embereket, akinek minden megoldásra van egy problémájuk, s olyanokat is, akiknek minden problémára van egy megoldásuk.
„Az élet egy áldás, ha így akarjuk látni, s átok, ha nem tudjuk meglátni minden pillanat ajándékát.” (Robert Lawson)
Mi a titok? Hiszem, a megfelelő nézőpont, hogy milyen dal megy a fejünkben, valamint hogy melyik dallamot erősítjük fel.
Sok bántó, lázadó, beszédet hallhatunk, gyülölködő kommentet olvashatunk manapság. Ezt nem kell bemutatnom, hiszen előttünk zajlik. A probléma, amely az egész világot sújtja, szintén ismert minden ember előtt. Ezzel kapcsolatban sok más cikket is írtam itt, a blogomon, erről most nem szólnék.
Sokkal inkább arról, hogy a felfordult élet, a folyamatos újratervezés, a megszokott rend hiánya mennyi lelki nehézséget okoz sokaknak, naponta új és új feladatokkal kell szembesülnünk.
A tényeken nem tudunk változtatni, de hogy a napjaink milyenek lesznek e megpróbáltatásokkal teli időszakban (és azután is), az nagyrészt múlik a mi gondolokdásmódunkon, a szavainkon, a tetteinken. A folyamatos problémagyártás helyett hangosítsuk ki az értékeket, a jót!
Mindehhez meghatározó segítség az Értékmozaik-szemléletmód. Az Értékmozaik jelenti egyfelől, hogy nézhetünk életünk állandó nehezeire, „szemeteire”, s építhetünk belőlük egy „szemétdombot”, ugyanakkor tekinthetünk hálával az értékes darabokra, s ezekből a mozaikokból egy töredezett bár, de értékes egésszé lehetünk, ÉRTÉKMOZAIKká. Szedjük most egy csokorba életünk értékes mozaikdarabjainak (értsd: jelentős életeseményeinek) szereplőit, s legyünk mi magunk is kinccsé valaki életében!
Te milyen értékmozaikokkal rendelkezel? Kitől mit tanultál? Kinek miért vagy hálás? Milyen egyszerű, de nagyszerű dolgok történtek a te életedben? Kihez kapcsolódnak mindezek?
Szavaim valamiért s nem valami ellen szólnak. Sajnos e világméretű probléma adott, ahogy járványtól függetlenül az ember zúgolódása is, azonban hiszem, vallom, tapasztalom, hogy a megosztott öröm dupla öröm, ahogyan azt is, hogy
„a csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” (Péld.15,15)
Hozzuk ki a kapott földi napjainkból a legjobbat! Együtt még jobban sikerülhet, hiszen külön csak dallam vagyunk, együtt azonban zenemű! Csak adjunk, szóljunk jót, és akkor ezzel telik meg a fejünk, a szívünk! És ezt fogjuk szólni: a hála és remény szavait.
Mit jelent a „Szóljunk ÉDESEBBEN!” mozgalom?
Sok olyan dolog történik valamennyiünkkel naponta, amelyek nagy hatással vannak az életünkre vagy egy szeletére, s nem is tudja a „feladó” hogy az tőle lett más. Mondjuk el, szerezzünk ily módon is örömöt! Munka, időhiány mindig lesz, de ha van erre 10 perced, akkor egy-egy bátorító szóval egy ÉDESEBB cunami indulhat el, s erősödhetünk meg egymás értékes történetei által. Ha minden héten csak egy emberről mondasz valami jót, idézel fel egy meghatározó emléket, és azt lejegyzed, kifejezed, valami hatalmas kincset adsz a másiknak, értékes nyomot hagysz a világban.
Gyűrűzzön az érték: szóljunk ÉDESEBBEN! Hangosítsuk ki a jót!
A rosszat hajlamos az ember azonnal észrevenni, kimondani, megjegyezni, hordozni. Ne részproblémákon álljunk le (mindenkinek vannak hibái, természetes), ezeket bátran engedjük el, hanem figyeljünk arra, ami szép, ami épít:
„ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil.4,8-9)
Hiszem és vallom, hogy lélekemelő, ha ezt mindenkor így tesszük, de most növesszük mozgalommá, tegyük meg sokunk szokásává, és adjunk is ennek hangot!
És ne csak a posztokban szóljunk ÉDESEBBEN, hanem legyünk a jó szó, az érték továbbadói, dicsérjük a másikat a szemébe, s szóljunk jót a háta mögött is, feltételezzük embertársunkról a legjobbat! Hozzuk divatba: Szóljunk ÉDESEBBEN, hogy élhessünk békésebben!
Nota bene! Tudom, hisz sok jó dolognak voltam részese, minden nagyszerű dolog születésekor jön az érzelgősség is. „Persze ő már… bezzeg róla már írt az Ida (vagy a Julcsi, a Rozi…), pedig én mennyi minden jót tettem vele!” Szeretném jelezni, nincs rangsor, kiről írunk először, nincs ABC rend, nincsenek jobbak, a jobbnál is érdemesebbek. Csupán kedves, aranyos személyek vannak, akik jobbá tették, teszik az életünket, s ezáltal a világot. A te életed kiktől szebb, jobb? Szóljunk róluk elismerően!
Ha ez lenne a te utolsó napod, rád hogyan emlékeznének?
Szóljanak rólatok, rólunk, a hétköznapi hősökről az elkövetkezendő hetek posztjai! Hangosítsuk ki azt, ki milyen jót tett veled? Ez lehet egy nagy dolog, lehet egy aprócska esemény, a lényeg: a másik nem biztos, hogy tud róla, mit jelentett az a szó, az a tett, az a tanítás a te életedben, amit neked adott, viszont ha kifejezed, maradandó örömöt adhatsz neki. MOST. MA. És nem mellesleg szebb lesz a világ!
Terveim szerint napi rendszerességgel fogok írni egy-egy ilyen posztot, amelyben ÉDESEBBEN szólok egy-egy ismerősömről. Mit is jelent az ÉDESEBB-szavak használata? Ha az
Éltető, a
Dicsérő, az
Együttérző, a
Segítő, az
Elismerő, a
Bátortíó és a
Biztató szavakat használod, biztosan virágossá és kinccsé válik a körülötted lévő világ.
Mi a teendő?
1.) Oszd meg ezt a posztot az oldaladon és küldd el minél több ismerősöd oldalára, hogy mind többekhez eljusson! S kérd őket, ők is: osszák!
2.) Majd legalább heti egyszer (ha többször, ha naponta, az különösen nagyszerű) írj egy-egy rövid történetet az oldaladon egy számodra fontos személyről, aki valami nagyon jót tett veled, nyomot hagyott az életedben, tanított valamire. Ez lehet egy szó, egy mondat, egy érintés, és ő nem is tudja, mekkora hatással volt ez rád. Vagy egyszerűen csak írj valami biztatót egy adott személynek! /Ha szeretnéd, a Fb-oldalamon megtekintheted (követheted), az értékmozaikos történetek tartalmát, formáját/
- Akiről írsz, jelöld meg a posztodban, hogy értesülhessen erről. (Nyugodtan írhatsz olyanról is, aki nincs a közösségi hálón /ez esetben nyilván nem jelölöd meg/, vagy már nem él, minden üzenet sokszoros örömmé, áldássá lehet!)
- Írásod alá valamilyen képet is posztolj, olyat, ami a témához kapcsolódik (lehet az adott személyről vagy egy idézet, egy hangulatkép, vagy bármi. Ha nincs képed, vagy nem boldogulsz vele, akkor is posztolj bátran, ez ne tartson vissza!)
- Minden poszt elé linkeld oda, kérlek, az alábbi jelet #SzóljunkÉDESEBBEN! és e sorokat: Ma is szóljunk értékeset, bátorítót! A mozgalomról bővebben: blog.ritterida.hu (Ez nagyon fontos! Azért, mert ha valaki csak egy az adott személyről szóló értékmozaikos posztot látja, nem feltétlen tudja, mi ez a kezdeményezés, továbbá így nagyon jól visszakereshetők a sztorik!)
Kérem, hogy minden negatív kommentet, hozzászólást mellőzzünk!
Ne feledd, mindig lesz teendő, azonban jót szólni, írni, csak néhány perc. Van olyan, amit bánnál, ha nem mondtad volna el a másiknak?
Szóval: Milyen értékes dolog jut eszedbe egy-egy fb-ismerősödről, családtagodról? Te kitől mit tanultál? Kinek miért vagy hálás?
Gazdagítsuk egymást értékes, éltető, bátorító történetekkel! Árasszuk el reményteljes üzenetekkel a közösségi oldalakat, március 12-én kezdünk!
(Ritter Ida)
Az Értékmozaikról, az ÉDESEBB szavakról bővebben.