Olyan közel van hozzánk, mégis csak tegnap jutottunk el először az ország közepéhez, Pusztavacsra. Jó kis kirándulás volt.

Júliusban töltöttük családi nyaralásunkat, vettünk részt a gyülekezeti héten, augusztusban pedig egy vagy félnapos kirándulásokat szervezünk, mondhatom, nagy élmény, jó szívvel ajánlom mindenkinek a rövid, de tartalmas kiruccanásokat.

A boldogsághoz nem kellenek nagy dolgok: jó társaság, egy pléd, csodás látnivalóval pedig teli van a környezetünk. Némelyik régi, azért értékes és becses, némelyik felújításra szorul, de meg lehet benne látni a MÉGIS szépet, és vannak új, felújított létesítmények, arra pedig azt mondhatjuk egyszerűen: pazar.

Ha az áldott szemüveggel nézünk, akkor van esélyünk meglátni mindenben a szépet. Így nekünk tegnap az ország közepe épp a világ közepe volt egyben - séta, kirándulás, ürgeles, romvár, piknik.
Kirándulás közben beszélni a nemzet nagyjairól, a biológia, a természet szépségeiről, a gótikáról, a romvárról és a kultúrában megjelenő vetületeiről ... maradandó kincs a gyermekeinknek, észrevétlenül szippantják magukba a tényeket, az adatokat, a történeteket.

Amikor a fiúk voltak kicsik, már körbejártuk az országot, de felemelő újra elmenni kedvenc helyeinkre, és természetesen felfedezni újakat, mint most éppen a pusztavacsi emlékhelyet.

 Abban a korban, élethelyzetben jogosan érez így a költő. A líra sajátja, hogy a pillanatnyi (akár hosszabb is lehet) életérzést fogalmazza meg.

“Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.”(Petőfi S.)

És gyakran érezhetünk így mi is, hogy: megvetnek, nem értenek, megaláznak, elhagynak, nem beszélik a szeretetnyelvünket, nincs senki, aki önmagunkért szeret, sőt inkább csak bántásokat élünk meg…azoktól is, akiknek mindent, önzetlenül adtunk.
Ezt érezhetjük így, és igaz is lehet, de tudd, hogy van Valaki, aki visszavonhatatlanul, érdemtelenül, bűneink ellenére mindig szeret, feltétel nélkül; nem hagy el, sőt: magához hív.

Azt mondta: mindig velünk lesz, sosem hagy magunkra.
Azt nem ígérte, hogy nem lesz könny vagy vihar az életünkben, de azt igen, hogy velünk lesz minden percben a világ végezetéig, ahogyn azt is, hogy az Őt szeretőknek minden a javukra válik.

Ő fogja tehát a kezünk, ha hagyjuk, Ő vezet az úton, s ahogy a költő is írja:

“nincs megnyugvás,
…folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel, “(P.S.)

Lehet, hogy nem látjuk értelmét, gyakran más a vető - és más az arató -, de ha Ő hív, tenni kell, menni, hinni: van remény. És megtenni a ránk bízott feladatot MÉGIS.
Fontos, hogy tudd akkor is, ha most össze vagy törve vagy nagyon el vagy keseredve, mert minden kilátástalan: értékes vagy, ha Isten még éltet, akkor szüksége van Rád ott, ahova helyezett; szüksége van Rád a világnak!"

Ha azt kérdezed: merre tart az életed?
Válaszol az alábbi dal, érdemes meghallgatnod:

"hinni kell, küzdeni, teljes szívvel szeretni, látni kell, mi a cél: futni, futni könnyedén, és a végén vár majd ránk az Úr, kezében ez aranykoszorú, mit megkap minden győztes jól tudom."

Az említett ének: itt.

Áldott, reményteljes napot!

A héten is több ember meghalt. Körülöttünk is és a tágabb ismerettségi körben is. Váratlanul mentek el, vagy betegek voltak, de nem lehetett tudni távozásuknak végét. Elmentek. Ahogyan egyikünk sem tudhatja földi pályája idejének végső időpontját.
Ma mindenki a választásról beszél. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy nagyon fontos ez a kérdés, és nagy felelősségünk ebben részt venni, és felelősen döntenünk. Ehhez kétség sem fér.
Van azonban egy fontossági sorrend. Bár dolgozni kell, küzdeni a feladatainkért vagy épp magunkkal, most választási hajrá…, de rendben van-e az életünk? Választottunk-e már a legfontosabb felől? Tudjuk-e egyáltalán hova tart az életünk, s mi célból kaptuk egyáltalán?

Talán mindenekelőtt ezt kellene eldönteni. Megismerni a választási lehetőségeket, mert ha nem figyel Teremtője szavára, ha nem él az ember a szabad akaratával: egész egyszerűen elvész. „Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek.” (5Móz.30,15-18)
Válasszatok még ma. Ma és ne holnap.
Ma és holnap és mindig feladatunk arról bizonyságot tenni, Aki megalkotott, Aki elhívott. „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni… De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs. 24,15) Ez életünk legfontosabb választása! Minden mástól független, felette áll. S úgy látom, sokszor a lényeg, a leglényegesebb marad el. Engedjük a szelíd, halk hangot az éhes lelkükbe!
--------------------------------------------------------------------------
Az Úr mellett döntöttem, és igen, ez sok mindent átrendezett az életemben. Úgy látom, sok ember érzi is szükségét Alkotójának követésére, megtérni, de…ehhez sok mindent hátra kell hagyni.
Ha az ember megtér az Úrhoz, megváltozik a gondolkodása, a szokásai, a viselkedése, a pénzhez való viszonya, a szókészlete…, mert mindenekelőtt a szíve változik meg. És megesik, hogy sokszor nem értik mások. És sokan pedig tisztelik.
És mivel töredékesek vagyunk és tökéletlenek, és mindenkinek más a megszentelődés útján a változás dinamikája, vannak, akik bár az élő Úrral járnak, mégsem látszik ez az életük minden területén. Akár az értékrendjükben, akár a szóhasználatukban sem.

Ez nem helyes, de az a jó, hogy a Lélek dolga, hogy meggyőzze őket, az enyém az, hogy szeressem, az Istené pedig az ítélet.

És itt szólnék néhány szót a mai társadalmi viselkedési morálról, a szavak használatáról, az ítéletről.
Nagyon fáj a szívemnek hallani a sok bántó szót, fáj látni, hogy a trágárság a közbeszéd alkotóeleme kíván lenni. Ne hagyjuk! Tegyünk ellene, tegyünk a jóért, a szeretetteljes, asszertív kommunikációért!
Hiszem, hogy akinek megváltozott a szíve, annak másként kell szólnia. Nem elhallgatni az igazat – biztosan nem -, de az aranyalmát ezüsttányéron kell kínálni.
Sokat gondolkodtam, kitegyem-e ezt a képet, s ha igen, írjak-e valamit hozzá. Így döntöttem.

Miért tettem ki? Mert szívemnek kedves ez a kép, és akkoriban készült, amikor ellenzékben volt a jelenlegi miniszterelnök, és egy olyan konferencián vehettem részt, ahol az értékeket és az irányt jelölték ki, és az új államépítés terveit osztották meg az érdeklődőkkel. Nagy élmény volt.

Miért estem gondolkodóba: kitegyem-e? Mert nem az örömöt látják sokan ebben, a másik örömét, hanem jön az támadáscunami, a sok rossz indulatú beszólás, ítélkezés. És persze a kedves szavak is. Ezeket külön köszönöm, legyenek ezek hangosak, legyenek jellé!

Én szeretném hinni azt, hogy meg lehet osztani egy számomra kedves képet úgy, hogy nem öntik el negatív, bántalmazó kommentek a saját, privát oldalamat. Ha valakinek más a véleménye, például ő is örülhet az örömömnek. Intelligensen, értőn elmondhatja az Ő saját álláspontját is – a „hogyan” a lényeg. Ám elgondolkodtató lehet az is: hogy kell-e szólni? Vagy elég csak akkor, ha az épít, az infó biztos forrásból van és nem feltételezgetésen alapszik, tehát eredete 100 %-an igaz.
Tehát ez a fotó egy nagy élmény nekem 2009-ből.
Hiába a választási láz, megingathatatlan vagyok. Amikor az ember választ: értékek mentén dönt. Mint ismert, alap: hogy mindenki hibázik, mert ember, ugyanakkor számomra nem érv, hogy mindenki hibázik, akkor szavazzunk valami újra. Egyszerűen van, ami vállalhatatlan. Vállalhatatlan, mert globalista irányt kínál, szembemegy mindazzal, amiben nevelődtünk, ami életünk zászlaján áll.

Amikor szavazunk: értékek mellett döntünk: Az Isten, a család és a haza mellett. Ma, Magyarországon ezen értékrend s gyümölcsei nem jelenik meg ily autentikusan más párt zászlaján, így nagyon gyorsan bezárul a kör – számomra. Kérem, ne győzködjetek, mert nemcsak az irányt látom, hanem a magunk bőrén tapasztaltuk meg a két oldal intézkedéseinek eredményeit.
S folytatva a „hogyan” szólást, amiért hiszem, tehetünk. Hadd osszam meg a közelmúlt történéseinek egy szeletét. Sokan kommentelnek megosztásaim alá, olykor nyomdafestéket nem tűrő módon, vagy írnak privátban. Pedig csak örömömet fejeztem ki egy megosztással, pl. Novák Katalin megválasztását illetően. Nyilván, ha megosztom, ezzel én közösséget vállalok, nem túl kedves a saját portámon lerohanni.
Az ilyen kommentekre, ha érdemes, felelek, ha trágár és vállalhatatlan, törlöm . Nem azért, mert nincs válaszom, hanem mert trágár, cinikus megjegyzéseket nem tűrhetek a „házam táján”, az oldalamon. Tudjátok, hogy mindig a megoldás s nem a probléma pártján vagyok, s hiszek abban, hogy van ereje a higgadt beszédnek. Egy adott levélre írtam lenn megosztott válaszomat, de egyben minden ítélkező szóra ez a feleleltem. Csak az én válaszomat másolom ide, a levélíróét nem, természetesen. Elég annyi körülmény, hogy kifogásolta ez az ismerősöm, hogy én e politikai irány mentén állok, és sajnált – őszinte szívvel -, mert nagyon jó embernek tart engem, s mégis e csőcseléket támogatom. Aztán egy másik levelében gyorsan bocsánatot kért. Tényleg, érződött sajnálata. Aztán újra kommentelt, bántón, nagyon, majd ismét bocsánatot kért, bár – jelezte – nem tudja, erre jár-e még egyáltalán, és nagyon sajnálta, hogy ilyen hagyta el a száját, és azt is őszintén megvallotta, maga sem értette belső hangját, viselkedését.

Az első komment, bocsánatkérés utáni válaszom:
„Köszönöm, nem haragszom. A bocsánat előre elkészíttetett. Igen, éreztem a felháborodásod, és nem értettem, bár nem vagyok nehéz felfogású. Mindenkinek joga van a véleményhez, ahogyan ahhoz is, hogy eldöntse, mi van az oldalán. Semmi gond a hozzászólással, de mindig fontosnak tartom, legyen tiszteletben tartva, hogy kinek az oldalára írunk, és hogy jó dolgokban is, örömben is jelen vagyunk-e, ha kritikusan meg hozzászólunk.
És természetesen Messengeren is elmondhatod a véleményedet, amit leírtál azt véleménynek tekintem, és nem ténynek. Én tiszteletben tartom a másikat, a véleményét, és még csak erőltetni sem szeretném a sajátomat. Ha elmondunk egy álláspontot, így van lehetőségünk arról beszélni, elgondolkodni, és van szabadságunk tovább szeretni egymást.

Ellenkezőleg veled: Orbánt egy igazi államférfinek tartom, ritkán születik ilyen ember, hálás vagyok az Úristennek, hogy nekünk Ő megadatott. Fontos ezt leírni. Az élet egyszerű, nem kell bonyolulttá tenni. Én elfogadom a te látásod, te az enyémet, ez nem naivitás, ez tisztelet, szeretet. Ez a mi dolgunk. Az Istené pedig az ítélet. Isten áldjon: Ida”

Az ismételt komment és majdani bocsánat utáni levelem:
„Nagyra tartom, hogy írtál, hogy volt értelme a múltkori levélváltásunknak, s hogy nem hagyott a lelkiismereted, szólt. Megvallom, amikor az újabb posztom alá kommenteltél, először megfogalmazódott bennem, mit írok s hogyan, de nem volt erőm, lehetőségem, mert nagyon sok a teendőm, a gondom. Aztán szólt egy hang, aki mindig türelmet kér s azt, hogy késlekedő legyek a szólással. Megértettem. S bár felkavaró volt látni soraidat, nem értettem a mögötte rejlő szeretetlenséget, tapintatlanságot, de Isten hangja azt kérte, ne azonnal feleljek, így elengedtem. Nem írtam volna mást s más stílusban, mint most, de közben te írtál, s ez így sokkal jobb koreográfia. Istennek mindig igaza van, nem ejt hibát.
Tudom jól, hogy az ember fejében kétféle lemez megy. Naponta rosszra hajlik az ember szíve – az Ön erejéből nem is tehet mást, csak a bűnesetben elrontott Isten-ember kapcsolat gyümölcsét eszi: a viszályt, a békétlenséget és … testvéreit. Jólesett, hogy fontosnak tartottad elnézést kérni. Továbbra is hiszem, hogy lehet egymás mellett élni úgy, hogy másként gondolkodunk, s hiszek a krisztusi szeretet erejében, amely mindig előbb ad s annak ellenére szeret. Ez nálam nem szlogen, nem kegyes szöveg, hanem élet.

Kedves …….! Én már nem a magamé, hanem Krisztusé vagyok. Rá bíztam magam örömben és bánatban, Ő irányít, Ő diktál. És jól tudom, amíg hozzá vissza nem találtam újra az említett elveszett állapotból, megannyi fájdalmat okoztam Teremtőmnek, s sajnos még most is meg tudom szomorítani. De Ő, mert Isten, nekem elengedte a tartozást, minden bűnömet megbocsátotta, s engem ez a Szeretet határoz meg. Így gondolkodom a megbocsátásról is. Akkor is, ha bocsánatot kérnek, s akkor is, ha nem. Nyilván, mivel érzéseim vannak, nem mindegy, hogy ezt valaki megteszi vagy nem. S tudod, viselkedésed a hibázás után minta lehet sokaknak, azoknak is, akik azt hiszik, hogy meg tudnak bocsátani, tudnak bocsánatot kérni, de valójában hidegek, kemény szívűek és adósságot tartók. Mindenképp dicséretes számomra, hogy jelentkeztél.

A legőszintébben: soraid végét nem értem. Nekem nincs haragosom, értsd: engem lehet, hogy nem kedvel xy, de én nem haragszom, s nem azért mert én olyan ügyes vagyok, hanem mert úgy kell cselekednem, mint ahogy Isten cselekedett: megbocsátani előre, nem érdem szerint, s nem tartani a másikat az adósok börtönében. S ha ez megtörtént, az elengedés, a rendezés, nem is emlegetjük többet. Ebben a rendezésben, e lelkületben hiszek: a valódi szabad életben.
Már tegnap láttam soraidat, de reggel és este is volt ügyfelem, napközben család, most is ünnepelünk, de idejöttem, hogy megírjam neked soraimat, hogy ne gyötörjön a vád téged. Ez volt a legkorábbi lehetőségem. Nagyon fáradt vagyok, kimerült. De hajt a Szentlélek, s naponta emel fel az ÚR. Tudod, számunkra a mai nap nagyon fontos. (Márc.15.) Helyi, családi, országos szinten.

De ugyanilyen fontos embertársaimra figyelni aki örömöt szerez, és aki megbánt. Hiszem, Isten nem véletlen enged meg dolgokat az életünkben, hanem azt kéri, Őt képviseljük. S nem magamtól vagyok erre képes, hanem azért mert van egy Istenem, aki egy élő, hatalmas, megbocsátó, irgalmas Isten. Ő a SZERETET. A legnagyobb őszinteséggel. Isten áldjon gazdagon, kívánom, öleljen Ő a keblére Téged, s az élet legnagyobb ajándéka, a megváltás öröme a tiéd lehessen. Ezt nem (mint mást sem) „kioktatásból”, egyoldalú kinyilatkoztatásból írtam, hanem mert ennél nagyobb ajándékot, ennél nagyobb jó kívánságot e földön nem ismerek. Testvéri öleléssel, szeretettel: Ida”

El merem hinni, hogy élhetünk egy olyan világban, ahol egy valaki számára örömteli fotót meg lehet osztani úgy, hogy nem leszólják, megítélik, hanem próbálják megérteni. Vagy csak örülni az Ő örömének, s még csak le sem szólja egyik a másikat, nem agymosottazza, ostobázza, mert más a véleménye. Hiszek a szelídség, a világos beszéd, a szeretetteljes hozzáállás erejében. Abban, hogy azokat a szavaidat is hallhatnám, amelyeket most gondolsz, vagy akkor, amikor letesszük a telefont. Tegyünk ezért!
Hiszem, hogy mindannyiunk épp erre vágyik.

Posztom 5 fő üzenete:
1.)Legyen bármilyen fontos megbízatásunk, földi életünk legfontosabb választása a munka, a rohanás, a főzés a szavazási felelősségünk közben, hogy döntsön minden ember az örök élete felől: kinek a kezében szeretnéd tudni, mert halálunk órájának nincs ma ismert időpontja. Az örök életet vagy az örök halált választod?Válasszatok még ma! Az Úr melletti elköteleződés egyetlen posztomból sem maradhat ki, mert – hiszem – ez a legfontosabb feladatunk, hogy Róla bizonyságot tegyünk – alkalmas és alkalmatlan időben! Ez mindenekfelett való!
--------------------------------------------------------------------------
2.)Élmény egy folyamat részesének lenni. Ami 1994-ben és 2009-ben még csak sejtjeiben létezett tervként, az összefogással, hittel, sok-sok munkával, áldozattal, alázattal – megvalósult. Nem szeretném, ha elveszne.
3.)Tartsuk tiszteletben egymás örömét, látását, életét, s úgy bánjunk a másikkal – ellenkező vélemény esetén is-, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, tudjuk a legjobbat feltételezni és minden dolgunk szeretetben menjen végbe – irgalmas szívvel.
4.)Szóljunk jól - bátorító, elismerő szavakkal, nem ítélkezőn. Szóljunk kedvesen: nem az ideológiát, hanem az embert látva.
5.)A választás egy értékrend kifejeződése. Most van erre
lehetőségünk. Választani a magunk s Istentől megértett értékrend mellett. Nem azért mert szimpatikus nekem vagy családomnak, hanem azért mert egy olyan irányt mutat, amely a legközelebb áll az Isten-haza- család bibliai értékrendhez, amely nem tiporja földbe gyökereinket. És itt nem érv, hogy ők is hibáznak. Pontosan tudjuk, láthatjuk a környező államok sorát: nagyon nem mindegy, az állam élén ki kormányoz s milyen döntéseket hoz.
S fenn bár írtam a legfontosabb választásról: az Úr mellett akarsz-e élni. Ez egy hívő ember életében vitán felül áll: ez a legfontosabb döntés, s az, hogy ennek hírnökei, bizonyságtevői legyünk. De – épp mert e világért felelősek vagyunk - vannak más irányú kötelezettségeink, felelősségünk, feladatunk, választásunk: családbeli, munkahelyi s a hazánkért tett, vállalt döntéseink. Élni a lehetőséggel.

Mielőtt bárki bármit sajátosan értene, semmiféle korreláció nincs posztomban aközött, hogy örök élet és politikai választás. Isten nem személyválogató. Nem érdemeink szerint ítél meg, ez teljesen biztos, sőt Őelőtte minden rangunk, vagyonunk, az „oldalak”, mindenünk egy pillanat alatt lesznek semmivé, amikor meg kell majd állni.

Aki ismer, pontosan tudja, hogy az Úr az iránytű az életemben, s minden más csak Ő utána következik. De aki jól ismer, azt is tudja, hogy bár Isten irányít mindent, van az embernek személyes feladata, kötelessége. És azt igen, valóban hiszem, hogy aki Istennel jár, egy bizonyos értékrendet képvisel, annak mentén dönt.

És igen, nehezen értelmezhető számomra, hogy bizonyos identitással, biblikus látással, hogyan lehet egy nyíltan globalista, nemzetellenes, nyílt társadalmat propagáló irány mellett voksolni - ha nem arra a pártra szavaz, amelyet én értettem meg ezen értékek mentén alkalmasnak -, de feltételezhetem a másikról a legjobbat, azt, hogy őt is a jóra való vágy melletti döntés motiválja, csak valamelyikünk homályosan lát - bizonyos területeken.
Mert az élet nem az, ami történik, hanem amiként azt értelmezzük. S van lehetőségem, érvelni, beszélgetni a történelemről, a múltról, az értékekről; arról, hogy mit jelent a szabadság, az elfogadás, a liberalizmus, és mit nem. Mindezt szeretettel. Nem mázassal, nem álszeretettel, hanem Isten szeretetével.

S azért ily kontextusba ágyaztam mondandómat, mert a megfelelő beszédről, a lelket építő, egymást tisztelő kommunikációról szerettem volna írni, s hiszem, amiként szólunk, az nagyban összefügg szívünk állapotával; s mert erőszakkal, agresszióval nem vagyunk meggyőzhetők, csak sebesülünk, sérülünk, míg a szép szó gyógyír: „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek, és gyógyulás a testnek.” (Péld.16,24)
S nem beszélve arról, hogy a stílus maga az ember.

Köszönöm, hogy a kommenteknél mindezt figyelembe veszitek! Áldás, békesség! Istennek dicsőség!
Imádkozzunk, s tegyük meg a magunk részét jó lelkiismerettel!

S hogy mit ír Orbán Viktor a zöld papírra jellegzetes pink tollammal? Lehet találgatni.
/Ha mindezt végigolvastad, hős vagy! /
A nem rövid cikk ellenére sértő, cinikus, tiszteletlen kommenteket törölni fogom, mert épp az írás tartalmával, a kérésemmel ellentétes..

 Aki az élő Istennel él, jár, Rá építi az életét, annak sok minden megváltozik az életében. A szótára is:

• nem szerencsés vagyok, hanem áldott;
• nem a sors mutat utat, hanem Isten;
• nem megírta a "sors", hanem meg van írva, és vezetett életem van;
• nincs véletlen, hanem gondviselés van;
• nem probléma van, hanem lehetőség.
  (Értékmozaik, 498.o.)

Hasonló tartalmat olvashat sz a NAgyobb Ő - Értékmozaik című kötetben. A teljes kötet elérhető: itt.