Van megoldás!

Az örömhír ma is érvényes, ma is ugyanaz: megszületett, meghalt, majd feltámadt a megmentő, a megtartó, a szabadító, magára vette szennyes ruhánkat - és Benne, Vele minden megoldódott. Minden.

Mindezt azért, hogy nekünk életünk legyen. valódi életünk. Örök életünk. Boldogéletünk.

Bármi is a gondod, bármi is nyomja a vállad, lehet, hogy ömlenek a könnyeid és vigasztalhatatlan vagy, bátorítson, hogy van, segítség,van, AKI gyógyír s Nála valódi a reménység, a békesség!

És igaz viharok közt is: Benne, Vele minden megoldódott! És segít a felépülésben. Sőt nemcsak segít: újjáformál. A Benne hívőknek mindent a javára alakít a láthatatlan ellenére is!
Mindenre van megoldás! Választhatod a tökéleteset!

Maga az Úr biztat, megígéri: "íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt.28,20)
Érted? Minden napon, minden órában, minden percben!

Reményteljes vasárnapot mindenkinek!

A választásról

A héten is több ember meghalt. Körülöttünk is és a tágabb ismerettségi körben is. Váratlanul mentek el, vagy betegek voltak, de nem lehetett tudni távozásuknak végét. Elmentek. Ahogyan egyikünk sem tudhatja földi pályája idejének végső időpontját.
Ma mindenki a választásról beszél. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy nagyon fontos ez a kérdés, és nagy felelősségünk ebben részt venni, és felelősen döntenünk. Ehhez kétség sem fér.
Van azonban egy fontossági sorrend. Bár dolgozni kell, küzdeni a feladatainkért vagy épp magunkkal, most választási hajrá…, de rendben van-e az életünk? Választottunk-e már a legfontosabb felől? Tudjuk-e egyáltalán hova tart az életünk, s mi célból kaptuk egyáltalán?

Talán mindenekelőtt ezt kellene eldönteni. Megismerni a választási lehetőségeket, mert ha nem figyel Teremtője szavára, ha nem él az ember a szabad akaratával: egész egyszerűen elvész. „Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek.” (5Móz.30,15-18)
Válasszatok még ma. Ma és ne holnap.
Ma és holnap és mindig feladatunk arról bizonyságot tenni, Aki megalkotott, Aki elhívott. „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni… De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs. 24,15) Ez életünk legfontosabb választása! Minden mástól független, felette áll. S úgy látom, sokszor a lényeg, a leglényegesebb marad el. Engedjük a szelíd, halk hangot az éhes lelkükbe!
--------------------------------------------------------------------------
Az Úr mellett döntöttem, és igen, ez sok mindent átrendezett az életemben. Úgy látom, sok ember érzi is szükségét Alkotójának követésére, megtérni, de…ehhez sok mindent hátra kell hagyni.
Ha az ember megtér az Úrhoz, megváltozik a gondolkodása, a szokásai, a viselkedése, a pénzhez való viszonya, a szókészlete…, mert mindenekelőtt a szíve változik meg. És megesik, hogy sokszor nem értik mások. És sokan pedig tisztelik.
És mivel töredékesek vagyunk és tökéletlenek, és mindenkinek más a megszentelődés útján a változás dinamikája, vannak, akik bár az élő Úrral járnak, mégsem látszik ez az életük minden területén. Akár az értékrendjükben, akár a szóhasználatukban sem.

Ez nem helyes, de az a jó, hogy a Lélek dolga, hogy meggyőzze őket, az enyém az, hogy szeressem, az Istené pedig az ítélet.

És itt szólnék néhány szót a mai társadalmi viselkedési morálról, a szavak használatáról, az ítéletről.
Nagyon fáj a szívemnek hallani a sok bántó szót, fáj látni, hogy a trágárság a közbeszéd alkotóeleme kíván lenni. Ne hagyjuk! Tegyünk ellene, tegyünk a jóért, a szeretetteljes, asszertív kommunikációért!
Hiszem, hogy akinek megváltozott a szíve, annak másként kell szólnia. Nem elhallgatni az igazat – biztosan nem -, de az aranyalmát ezüsttányéron kell kínálni.
Sokat gondolkodtam, kitegyem-e ezt a képet, s ha igen, írjak-e valamit hozzá. Így döntöttem.

Miért tettem ki? Mert szívemnek kedves ez a kép, és akkoriban készült, amikor ellenzékben volt a jelenlegi miniszterelnök, és egy olyan konferencián vehettem részt, ahol az értékeket és az irányt jelölték ki, és az új államépítés terveit osztották meg az érdeklődőkkel. Nagy élmény volt.

Miért estem gondolkodóba: kitegyem-e? Mert nem az örömöt látják sokan ebben, a másik örömét, hanem jön az támadáscunami, a sok rossz indulatú beszólás, ítélkezés. És persze a kedves szavak is. Ezeket külön köszönöm, legyenek ezek hangosak, legyenek jellé!

Én szeretném hinni azt, hogy meg lehet osztani egy számomra kedves képet úgy, hogy nem öntik el negatív, bántalmazó kommentek a saját, privát oldalamat. Ha valakinek más a véleménye, például ő is örülhet az örömömnek. Intelligensen, értőn elmondhatja az Ő saját álláspontját is – a „hogyan” a lényeg. Ám elgondolkodtató lehet az is: hogy kell-e szólni? Vagy elég csak akkor, ha az épít, az infó biztos forrásból van és nem feltételezgetésen alapszik, tehát eredete 100 %-an igaz.
Tehát ez a fotó egy nagy élmény nekem 2009-ből.
Hiába a választási láz, megingathatatlan vagyok. Amikor az ember választ: értékek mentén dönt. Mint ismert, alap: hogy mindenki hibázik, mert ember, ugyanakkor számomra nem érv, hogy mindenki hibázik, akkor szavazzunk valami újra. Egyszerűen van, ami vállalhatatlan. Vállalhatatlan, mert globalista irányt kínál, szembemegy mindazzal, amiben nevelődtünk, ami életünk zászlaján áll.

Amikor szavazunk: értékek mellett döntünk: Az Isten, a család és a haza mellett. Ma, Magyarországon ezen értékrend s gyümölcsei nem jelenik meg ily autentikusan más párt zászlaján, így nagyon gyorsan bezárul a kör – számomra. Kérem, ne győzködjetek, mert nemcsak az irányt látom, hanem a magunk bőrén tapasztaltuk meg a két oldal intézkedéseinek eredményeit.
S folytatva a „hogyan” szólást, amiért hiszem, tehetünk. Hadd osszam meg a közelmúlt történéseinek egy szeletét. Sokan kommentelnek megosztásaim alá, olykor nyomdafestéket nem tűrő módon, vagy írnak privátban. Pedig csak örömömet fejeztem ki egy megosztással, pl. Novák Katalin megválasztását illetően. Nyilván, ha megosztom, ezzel én közösséget vállalok, nem túl kedves a saját portámon lerohanni.
Az ilyen kommentekre, ha érdemes, felelek, ha trágár és vállalhatatlan, törlöm . Nem azért, mert nincs válaszom, hanem mert trágár, cinikus megjegyzéseket nem tűrhetek a „házam táján”, az oldalamon. Tudjátok, hogy mindig a megoldás s nem a probléma pártján vagyok, s hiszek abban, hogy van ereje a higgadt beszédnek. Egy adott levélre írtam lenn megosztott válaszomat, de egyben minden ítélkező szóra ez a feleleltem. Csak az én válaszomat másolom ide, a levélíróét nem, természetesen. Elég annyi körülmény, hogy kifogásolta ez az ismerősöm, hogy én e politikai irány mentén állok, és sajnált – őszinte szívvel -, mert nagyon jó embernek tart engem, s mégis e csőcseléket támogatom. Aztán egy másik levelében gyorsan bocsánatot kért. Tényleg, érződött sajnálata. Aztán újra kommentelt, bántón, nagyon, majd ismét bocsánatot kért, bár – jelezte – nem tudja, erre jár-e még egyáltalán, és nagyon sajnálta, hogy ilyen hagyta el a száját, és azt is őszintén megvallotta, maga sem értette belső hangját, viselkedését.

Az első komment, bocsánatkérés utáni válaszom:
„Köszönöm, nem haragszom. A bocsánat előre elkészíttetett. Igen, éreztem a felháborodásod, és nem értettem, bár nem vagyok nehéz felfogású. Mindenkinek joga van a véleményhez, ahogyan ahhoz is, hogy eldöntse, mi van az oldalán. Semmi gond a hozzászólással, de mindig fontosnak tartom, legyen tiszteletben tartva, hogy kinek az oldalára írunk, és hogy jó dolgokban is, örömben is jelen vagyunk-e, ha kritikusan meg hozzászólunk.
És természetesen Messengeren is elmondhatod a véleményedet, amit leírtál azt véleménynek tekintem, és nem ténynek. Én tiszteletben tartom a másikat, a véleményét, és még csak erőltetni sem szeretném a sajátomat. Ha elmondunk egy álláspontot, így van lehetőségünk arról beszélni, elgondolkodni, és van szabadságunk tovább szeretni egymást.

Ellenkezőleg veled: Orbánt egy igazi államférfinek tartom, ritkán születik ilyen ember, hálás vagyok az Úristennek, hogy nekünk Ő megadatott. Fontos ezt leírni. Az élet egyszerű, nem kell bonyolulttá tenni. Én elfogadom a te látásod, te az enyémet, ez nem naivitás, ez tisztelet, szeretet. Ez a mi dolgunk. Az Istené pedig az ítélet. Isten áldjon: Ida”

Az ismételt komment és majdani bocsánat utáni levelem:
„Nagyra tartom, hogy írtál, hogy volt értelme a múltkori levélváltásunknak, s hogy nem hagyott a lelkiismereted, szólt. Megvallom, amikor az újabb posztom alá kommenteltél, először megfogalmazódott bennem, mit írok s hogyan, de nem volt erőm, lehetőségem, mert nagyon sok a teendőm, a gondom. Aztán szólt egy hang, aki mindig türelmet kér s azt, hogy késlekedő legyek a szólással. Megértettem. S bár felkavaró volt látni soraidat, nem értettem a mögötte rejlő szeretetlenséget, tapintatlanságot, de Isten hangja azt kérte, ne azonnal feleljek, így elengedtem. Nem írtam volna mást s más stílusban, mint most, de közben te írtál, s ez így sokkal jobb koreográfia. Istennek mindig igaza van, nem ejt hibát.
Tudom jól, hogy az ember fejében kétféle lemez megy. Naponta rosszra hajlik az ember szíve – az Ön erejéből nem is tehet mást, csak a bűnesetben elrontott Isten-ember kapcsolat gyümölcsét eszi: a viszályt, a békétlenséget és … testvéreit. Jólesett, hogy fontosnak tartottad elnézést kérni. Továbbra is hiszem, hogy lehet egymás mellett élni úgy, hogy másként gondolkodunk, s hiszek a krisztusi szeretet erejében, amely mindig előbb ad s annak ellenére szeret. Ez nálam nem szlogen, nem kegyes szöveg, hanem élet.

Kedves …….! Én már nem a magamé, hanem Krisztusé vagyok. Rá bíztam magam örömben és bánatban, Ő irányít, Ő diktál. És jól tudom, amíg hozzá vissza nem találtam újra az említett elveszett állapotból, megannyi fájdalmat okoztam Teremtőmnek, s sajnos még most is meg tudom szomorítani. De Ő, mert Isten, nekem elengedte a tartozást, minden bűnömet megbocsátotta, s engem ez a Szeretet határoz meg. Így gondolkodom a megbocsátásról is. Akkor is, ha bocsánatot kérnek, s akkor is, ha nem. Nyilván, mivel érzéseim vannak, nem mindegy, hogy ezt valaki megteszi vagy nem. S tudod, viselkedésed a hibázás után minta lehet sokaknak, azoknak is, akik azt hiszik, hogy meg tudnak bocsátani, tudnak bocsánatot kérni, de valójában hidegek, kemény szívűek és adósságot tartók. Mindenképp dicséretes számomra, hogy jelentkeztél.

A legőszintébben: soraid végét nem értem. Nekem nincs haragosom, értsd: engem lehet, hogy nem kedvel xy, de én nem haragszom, s nem azért mert én olyan ügyes vagyok, hanem mert úgy kell cselekednem, mint ahogy Isten cselekedett: megbocsátani előre, nem érdem szerint, s nem tartani a másikat az adósok börtönében. S ha ez megtörtént, az elengedés, a rendezés, nem is emlegetjük többet. Ebben a rendezésben, e lelkületben hiszek: a valódi szabad életben.
Már tegnap láttam soraidat, de reggel és este is volt ügyfelem, napközben család, most is ünnepelünk, de idejöttem, hogy megírjam neked soraimat, hogy ne gyötörjön a vád téged. Ez volt a legkorábbi lehetőségem. Nagyon fáradt vagyok, kimerült. De hajt a Szentlélek, s naponta emel fel az ÚR. Tudod, számunkra a mai nap nagyon fontos. (Márc.15.) Helyi, családi, országos szinten.

De ugyanilyen fontos embertársaimra figyelni aki örömöt szerez, és aki megbánt. Hiszem, Isten nem véletlen enged meg dolgokat az életünkben, hanem azt kéri, Őt képviseljük. S nem magamtól vagyok erre képes, hanem azért mert van egy Istenem, aki egy élő, hatalmas, megbocsátó, irgalmas Isten. Ő a SZERETET. A legnagyobb őszinteséggel. Isten áldjon gazdagon, kívánom, öleljen Ő a keblére Téged, s az élet legnagyobb ajándéka, a megváltás öröme a tiéd lehessen. Ezt nem (mint mást sem) „kioktatásból”, egyoldalú kinyilatkoztatásból írtam, hanem mert ennél nagyobb ajándékot, ennél nagyobb jó kívánságot e földön nem ismerek. Testvéri öleléssel, szeretettel: Ida”

El merem hinni, hogy élhetünk egy olyan világban, ahol egy valaki számára örömteli fotót meg lehet osztani úgy, hogy nem leszólják, megítélik, hanem próbálják megérteni. Vagy csak örülni az Ő örömének, s még csak le sem szólja egyik a másikat, nem agymosottazza, ostobázza, mert más a véleménye. Hiszek a szelídség, a világos beszéd, a szeretetteljes hozzáállás erejében. Abban, hogy azokat a szavaidat is hallhatnám, amelyeket most gondolsz, vagy akkor, amikor letesszük a telefont. Tegyünk ezért!
Hiszem, hogy mindannyiunk épp erre vágyik.

Posztom 5 fő üzenete:
1.)Legyen bármilyen fontos megbízatásunk, földi életünk legfontosabb választása a munka, a rohanás, a főzés a szavazási felelősségünk közben, hogy döntsön minden ember az örök élete felől: kinek a kezében szeretnéd tudni, mert halálunk órájának nincs ma ismert időpontja. Az örök életet vagy az örök halált választod?Válasszatok még ma! Az Úr melletti elköteleződés egyetlen posztomból sem maradhat ki, mert – hiszem – ez a legfontosabb feladatunk, hogy Róla bizonyságot tegyünk – alkalmas és alkalmatlan időben! Ez mindenekfelett való!
--------------------------------------------------------------------------
2.)Élmény egy folyamat részesének lenni. Ami 1994-ben és 2009-ben még csak sejtjeiben létezett tervként, az összefogással, hittel, sok-sok munkával, áldozattal, alázattal – megvalósult. Nem szeretném, ha elveszne.
3.)Tartsuk tiszteletben egymás örömét, látását, életét, s úgy bánjunk a másikkal – ellenkező vélemény esetén is-, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, tudjuk a legjobbat feltételezni és minden dolgunk szeretetben menjen végbe – irgalmas szívvel.
4.)Szóljunk jól - bátorító, elismerő szavakkal, nem ítélkezőn. Szóljunk kedvesen: nem az ideológiát, hanem az embert látva.
5.)A választás egy értékrend kifejeződése. Most van erre
lehetőségünk. Választani a magunk s Istentől megértett értékrend mellett. Nem azért mert szimpatikus nekem vagy családomnak, hanem azért mert egy olyan irányt mutat, amely a legközelebb áll az Isten-haza- család bibliai értékrendhez, amely nem tiporja földbe gyökereinket. És itt nem érv, hogy ők is hibáznak. Pontosan tudjuk, láthatjuk a környező államok sorát: nagyon nem mindegy, az állam élén ki kormányoz s milyen döntéseket hoz.
S fenn bár írtam a legfontosabb választásról: az Úr mellett akarsz-e élni. Ez egy hívő ember életében vitán felül áll: ez a legfontosabb döntés, s az, hogy ennek hírnökei, bizonyságtevői legyünk. De – épp mert e világért felelősek vagyunk - vannak más irányú kötelezettségeink, felelősségünk, feladatunk, választásunk: családbeli, munkahelyi s a hazánkért tett, vállalt döntéseink. Élni a lehetőséggel.

Mielőtt bárki bármit sajátosan értene, semmiféle korreláció nincs posztomban aközött, hogy örök élet és politikai választás. Isten nem személyválogató. Nem érdemeink szerint ítél meg, ez teljesen biztos, sőt Őelőtte minden rangunk, vagyonunk, az „oldalak”, mindenünk egy pillanat alatt lesznek semmivé, amikor meg kell majd állni.

Aki ismer, pontosan tudja, hogy az Úr az iránytű az életemben, s minden más csak Ő utána következik. De aki jól ismer, azt is tudja, hogy bár Isten irányít mindent, van az embernek személyes feladata, kötelessége. És azt igen, valóban hiszem, hogy aki Istennel jár, egy bizonyos értékrendet képvisel, annak mentén dönt.

És igen, nehezen értelmezhető számomra, hogy bizonyos identitással, biblikus látással, hogyan lehet egy nyíltan globalista, nemzetellenes, nyílt társadalmat propagáló irány mellett voksolni - ha nem arra a pártra szavaz, amelyet én értettem meg ezen értékek mentén alkalmasnak -, de feltételezhetem a másikról a legjobbat, azt, hogy őt is a jóra való vágy melletti döntés motiválja, csak valamelyikünk homályosan lát - bizonyos területeken.
Mert az élet nem az, ami történik, hanem amiként azt értelmezzük. S van lehetőségem, érvelni, beszélgetni a történelemről, a múltról, az értékekről; arról, hogy mit jelent a szabadság, az elfogadás, a liberalizmus, és mit nem. Mindezt szeretettel. Nem mázassal, nem álszeretettel, hanem Isten szeretetével.

S azért ily kontextusba ágyaztam mondandómat, mert a megfelelő beszédről, a lelket építő, egymást tisztelő kommunikációról szerettem volna írni, s hiszem, amiként szólunk, az nagyban összefügg szívünk állapotával; s mert erőszakkal, agresszióval nem vagyunk meggyőzhetők, csak sebesülünk, sérülünk, míg a szép szó gyógyír: „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek, és gyógyulás a testnek.” (Péld.16,24)
S nem beszélve arról, hogy a stílus maga az ember.

Köszönöm, hogy a kommenteknél mindezt figyelembe veszitek! Áldás, békesség! Istennek dicsőség!
Imádkozzunk, s tegyük meg a magunk részét jó lelkiismerettel!

S hogy mit ír Orbán Viktor a zöld papírra jellegzetes pink tollammal? Lehet találgatni.
/Ha mindezt végigolvastad, hős vagy! /
A nem rövid cikk ellenére sértő, cinikus, tiszteletlen kommenteket törölni fogom, mert épp az írás tartalmával, a kérésemmel ellentétes..

A tartós házasság forrásáról - a gyakorlati „kellékekről” 20 pontban:

"A jó házasság szüntelen kompromisszumok, kölcsönös engedmények sorozata." (Gyökössy Endre)

"A hosszú távú kapcsolat nem az elviselés és a hosszas tűrés képessége, hanem a szeretetteljes elfogadásé." (Marie Clarence)

A legtöbben boldog, örömteli kapcsolatra vágyunk. Van ilyen? Lehetséges? Lehet álomesküvő után álomházasság? Vagy mindez tényleg csak álom? Mélységeket, magasságokat megélve eddigi életutamban, nem mézesmázas évekkel mögöttem azt tudom mondani: létezik tartós, boldog házasság. Hiszem azt, hogy minden, ami jó, ami tökéletes, az felülről való ajándék. Ajándék, amelyet el kell fogadni. Ami a Teremtőtől van, az lehet ép és tökéletes, de mi, tökéletlen emberek alkotjuk, tehát gondoznunk kell: ha valami elromolhat, mi biztosan elrontjuk. Meg kell hát javítani. Ez munkával, önmegtagadással jár. Nem kell nagy dolognak történnie: a naponkénti összekoccanásokat - azonnal kezelni. Ha nem, akkor felhalmozódik.

Azt tapasztalom, akkor lehet tartósan boldog egy házasság, ha Isten van a közepén, nem az egyén elvárásainak kell megvalósulnia, hanem kapott társamra úgy tekintek, hogy Isten azért adta őt, hogy egymás talentumaival jellemével, habitusával kölcsönösen egymás javára legyünk, kiegészítsük egymást. Ha így tekintünk egymásra, a házasságra, valami egészen mást kapunk, s még az is előfordulhat, hogy rácsodálkozunk arra, hogy ez hihetetlen, mégis valóság: mennyi értéket ki tudunk hozni egymásból.

Tudom, hogy akiknek nagyon nehéz a kapcsolatuk, vagy - akaratuk ellenére - egyedül élnek vagy/és elváltak, különösen  nehéz lehet olvasni e sorokat. Mégis arra kérlek, ne az önvád, a negatív érzelem nyerjen teret Benned, hanem Isten igazsága, hogy Ő szeret, terve van Veled, Ővele a legkilátástalanabb helyzetből is nyílik út, Ő újjáépít Téged, s új lehetőségeket ad. Ha kérjük, ha Rá figyelünk!

ÉS! Nagyon fontos ezen írás olvasásához az az alap, amely életünk meghatározója is, hogy: egyedül, házasként, idősen vagy fiatalon mindannyian esendő, törékeny és tökéletlen emberek lehetünk bár, de Jézus nem a tökéletesekért, a mindenttudókért jött el, hanem a gyengék, az erőtlenek, a lenézettek mellé áll, s kegyelmét adja, akkor is, ha nem érdemeljük. S ha Rá figyelünk - nem a hullámokra -, segítséget kapunk olyat, amilyet tán nem is remélünk. Ebben a lelkületben íródott e cikk.

Elfogadom, hogy másnak más a véleménye. Én 26 év párkapcsolat megtartó alkotóelemeit írtam le azoknak, akik hiszik, hogy egyik ember épül a másik hite, tapasztalata alapján. Tudom, hogy sok, hogy nehéz, de amikor olvasod, tudd, nem is egy hónap alatt születtek e pontok, s nem elméleti módon, az íróasztalnál ülve, hanem saját házasságunk gyöngyszemei ezek. Ez az utazás csodálatos, de kell hozzá a valódi forrás, valamint erő, állhatatosság, türelem! Mit tapasztaltunk tehát?

1.Elengedhetetlen alap a lelki felszereltség, amelynek pillérei:
◦ az IGE mint éltető táplálék, ÍGÉRETként, VEZÉRFONALként tekinteni erre,
◦ az IMÁDSÁGos lelkület,
◦ a HIT,
◦ a BIZALOM – a gondviselés.

Ha elakad bármi egy kapcsolatban, az IGÉhez vezetve lehet rendbe hozni, hiszem. Ha nem megy, vagy ha nem érti valaki, hogy ez mit jelent, segíséget kell kérni!

Jól tudom, mindenki rohan, siet, de ha ezek elmaradnak, elmarad az élet. A legnagyobb igeismereti TUDÁS sem tart meg egy házasságot. Ezért a rohanó élet közepette is meg kell teremteni egy keretet, szükséges:
- a talpalás helyett a térdelés
- a hajtás helyett a magam meghajtása
- az önrész (kevés várni az égből) megtétele.
Mi mit tehetünk? Erről szól a további 19 pont:

2. Fontos, hogy a felek helyesen, se alul-, se túl ne értékeljék magukat. Csak, ha mindenki helyes önismerettel bír, a körülményekhez képest jól, elfogadón és elfogadottként van, akkor lehet jól működő kapcsolatról, vagy annak lehetőségéről beszélni. Hogy ez kialakuljon bennünk, ehhez elengedhetetlen az ÉRTÉKMOZAIK – szemlélet. (Erről bővebben: itt)

Én+Én-ből nem lesz kapcsolat. Szükséges, hogy MIvé alakuljon. Ehhez pedig a kulcs: az ELKÖTELEZŐDÉS:

Továbbá nem lehet elégszer hangsúlyozni a rendszeres és őszinte kommunikáció szükségességét! Ehhez, s minden hatékony kapcsolati együttműködéshez alap az 5+3+1 modell ismerete (erről bővebben: ld. lenn PDF csatolva), naponkénti alkalmazása. Ennek egyik szelete az ÉDESEBB szavak (erről bővebben: ld. lenn PDF-ként csatolva), az asszertív kommunikáció kölcsönös használata.
Alaptulajdonsággá kell tenni a félreértések elkerülése céljából: Soha nem feltételezünk, mindig kérdezünk!

3. A szeretet mindent elfedez. Tényleg mindent. De csak a valódi szeretet. Nem a mi szeretetünk, hanem Isten szeretete – általunk (is).
Szeretni, amikor gyenge, esendő, elviselhetetlen, kedvetlen.
A szeretet döntés. Őt szeretni, nem csak valamit belőle. És megtanulni: előbb szeretni. Érdek nélkül.

4. Irgalmasnak lenni, elfedezni azt jelenti, hogy nem válaszolok rosszal, bosszúval a másiknak vélt vagy valós hibájára, cselekedetére, hanem elengedem azt. Kegyelmesnek lenni azt jelenti, hogy megadom mindazt a jót neki, amit tettei alapján nem érdemelne meg. A megbocsátás innentől már csak karnyújtásnyira van. Ez a megelőlegező, elfedező szeretet valóban építi a kapcsolatot, míg a jogos igazságunk mellett való kitartás rombol, szétválaszt, eltávolít.

5. Tartsuk tiszteletben egymás különbözőségeit, s ne akarjuk a saját képmásunkra formálni a másikat, hisz nem véletlen az a másság! Persze, idő kell az összecsiszolódáshoz, de fontos tudni minden esetben, hogy a különbségekben semmi rendkívüli nincs, hiszen férj is és feleség is más mintát, szokásokat hozott a házasságba. Kifejezetten örülhetünk különbözőségünknek, egyediségünknek, mert Isten két töredéskesből, egy egészet alkot. Ehhez kell a felülről dioptriás, nem ego-központú szemüveg!
Fontos tudatosítani, hogy folyamatosan fejlődünk: meglehet, évekkel ezelőtt bizonyos helyzeteket társuntól indulatosan kezeltünk, s ma pedig megértve, hogy a különbség ajándék is lehet: szemlélődünk, s tanulni akarunk egymás „másságából.”

6. Természetesen szükséges az alkalmazkodás, egymás elfogadása, ebben pedig mindenkor segítő motor: a türelem.

7. Magam „megtagadása” – az életemet adom érted. Szépen, idillien hangzik? A gyakorlatra lefordítva talán annyit jelent: előbb mosogatok el, mint a sportmagazint olvasom el, vagy éppen előbb dicsérem meg a másikat, s nem a kritikát, a hibát zúdítom rá. (Szerintem mindenkinek élénk a fantáziája, nem szükséges különösebb példatár.)
„Hagyd, majd én megcsinálom!” – házasságmegtartó ereje van az „előbb szeretni” típusú mondatoknak. Személyes kedvencem, s amikor a férjem ezt mondja nekem, valóban tavasz lesz a lelkemben.

8.  A KERETEK kialakítása elengedhetetlen. A gát, meder nélküli folyó szanaszét terül.
A családi rend (feladatok, rutin... ) kialakítása. Mindehhez és a kivitelezéshez kulcs a fegyelem és az engedelmesség.
A mintaadás az egyik legnagyobb örökség gyemekeinknek. A leggazdagabb. Soha ne maradjon el és legyen a család legfontosabb tevékenysége: az esti elcsendesedés. A házaspár a gyermekeivel minden este énekeljen egy dicséretet, a gyermekek lássák, hallják  édesapjukat igét olvasni (ott családi körben), majd imádkozzék közösen a család. Ha ez beléjük ivódik, ha nagy lesz, ha megbotlik, ha letér az Úr ösvényéről, lesz hova visszanyúlnia. Ez a legfontosabb, amit kaphat. És ez nem szép, kegyes szólam, hanem valóság. Hogy megteszed-e, az pedig döntés. 

A gyerekeknek minták vagyunk. Nagyban múlik rajtunk, szülőkön, az egymáshoz viszonyulásunkon, hogy a házasság nekik vonzó vagy épp nem az.

9. A mindennapi rohanásban, a napi rutinban nagy esély van arra, hogy elmarad az egyik lényeg: figyelni az apróságokra, a részletekre: meglepni a másikat, figyelmemmel (vagy egyébbel) megajándékozni, tisztelettel fordulni hozzá, s ki is fejezni a gondolatainkat. A dicséretnek, a köszönömnek, a légy szívesnek, a ne haragudjnak éltető, udvarló ereje van.

10. „A házasság műalkotás. Következésképpen: a házasság megélése művészet is. A művészet három fő ellensége pedig: az ismétlés, a gépiesség és a szürkeség.” (Gyökössy Endre)
Kellenek a szertartások, a rendkívüli…
„– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.
– Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.” (A.S. Exupery)

11. Tudomásul kell venni: ha az egyiknek problémája van, akkor az van. És kész; nem lehet elbagatellizálni, pláne nem kinevetni. Meg kell oldani, a konfliktusokat kezelni kell, nincs szőnyeg alá söprés, legalábbis, ha tartós kapcsolatot szeretnénk, akkor nincs.

12. Közös játék, hobbi, szórakozás, koccintás – nem csak ünnepnapokon!
Minőségi idő, szertartások – bármi, de kizárólag csak ketten! Ha egy pár nem szán a kapcsolatra időt, előbb-utóbb biztosan elidegenedés lesz az eredmény.

13. Fontos megérteni a másikat, akkor is, ha a munkája, érdeklődési köre kicsit sem azonos a mienkkel. Megérteni őt úgy, ahogy van, együtt érezni hiányosságaiban, problémáiban, segítő társnak lenni mellette: ha kell némán, ha kell, tevőlegesen!
Ne tökéletes társra vágyjak – a TÁRS legyek én magam.
Jó a különbség, de kellenek a közös pontok: egymás szellemi, lelki, hitbeli társának lenni!

14. Hűség – hűnek lenni testben, lélekben, szellemben. Érdemes figyelni az arányokra, mert a hűtlenség nem csak egy 3. személyt jelenthet, hanem hűtlennek lenni lehet a munkával, a hobbival, a focival, a telefonnal…a lista hosszan folytatható.

15. Őrizni, óvni a bizalmat, mert ha ez elvész, nagyon nehéz – nem lehetetlen(!) – az alapokat helyrehozni!

16. Az érintéstől a szexig: simogatni, megérinteni, megölelni, megpuszilni, csókolni. A szex pedig vagy – ha az esetleges problémát nem tisztázzák a felek – válóok, vagy – ha csodásan működik – erőforrás.

17. A szomszéd kertje mindig zöldebb, virágosabb. Ez életed nagy hazugsága!
Az a zöldebb, amelyiket gondozzák. Az virágzik.
Virágossá mi tesszük, ahogyan a hangulat sem magától lesz, hanem mi teremtjük. ÉS! Kell hozzá mind a két fél!

18. Nélkülözhetetlen a humor, a rugalmasság. Sok veszekedéstől, feszültségtől menthetjük meg magunkat!

19. És tudni, meglátni, kifejezni a másik számára, hogy sokszor a szándék a fontos, nem a tett! Itt sokan sokszor hibázunk, érdemes fókuszt váltani, mert a hatos számjegy felőlem hézve hatos, a másik felől nézve pedig kilences.

20. És végül: tudni, hogy természetes, ha van elakadás, hogy megbomlik a harmónia – nem kell megijedni, hisz az lenne a csoda, ha mindig minden ideálisan, kiegyensúlyozottan működne. Nem az a kérdés, lesz-e nehézség, konfliktus, hanem az, hogy mikor? S ha ezt alapvetésekként kezeljük, tudatosítjuk magunkban, természetesnek vesszük, s nem valami tragédiaként éljük meg, akkor már eleve kisebb a feszültség.
De nem szabad konzerválni a problémát, hanem az alkalmas segítséget meg kell keresni! (lelkigondozás, mediáció, coaching, terápia)

S ha úgy érzed most, hogy vannak pótolhatatlan dolgok az életedben  e 20 pont alapján, egyszerűen kimaradtak az életedből, akkor ezek ne mázsás teherként lehúzzanak, hanem az 1. pont szerint az összes hiányodat bízd rá. Valóban: az elmulasztottat nem lehet pótolni, de mindig lehet újratervezni, a Mesterre bízni, s ha így teszünk, Ő lesz az, aki hiányainkat pótolja, megerősít, s bizonyos esetekben még jobb lesz, mint volt. Emberi ésszel felfoghatatlan az Ő kegyelme.

Hogy mindezt hiszed-e, megteszed-e, döntés. A te döntésed. Vagy legyintesz, hogy ez nem lehetséges, mert gyorsan belátod, sok a felhalmozott dolog, a hiány, vagy dönthetsz úgy, hogy , ha kell, nagytakarítást tartasz, és elkezded, még ma! Áldott utazást, boldog mindennapokat kívánok! Isten megígérte, velünk van a rögös úton is, s Ő, aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fejezi. legyen ez reménység valamennyiünknek, s bátorítás a mi önrészünk megtételéhez!

S hogy mindez könnyű-e? Nem. De Jézus azt mondja, hogy: "ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát" (Mk.8,34), s azt is tudjuk: nem maradunk  jó eredmény nélkül, mert a befektetett munkának, az állhatatosságnak nagy jutalma, zamatos gyümölcse van.

 

A lent csatolt PDF forrása: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Értékmozaik, Kecskemét, Wertmosaik, 2020.

 

CsatolmányMéret
PDF ikon tablazat_03.pdf83.43 KB

Nem szerencsés, hanem áldott

 Aki az élő Istennel él, jár, Rá építi az életét, annak sok minden megváltozik az életében. A szótára is:

  • nem szerencsés vagyok, hanem áldott;
  • nem a sors mutat utat, hanem Isten;
  • nem megírta a "sors", hanem meg van írva, és vezetett életem van;
  • nincs véletlen, hanem gondviselés van;
  • nem probléma van, hanem lehetőség.
    (Értékmozaik, 498.o.)

Hasonló tartalmat olvashat sz a NAgyobb Ő - Értékmozaik című kötetben. A teljes kötet elérhető: itt.

Adyra emlékezve - születésnapján

Négy évtizedet élt csupán Ady Endre, mégis óriási  remekművet hagyott maga után verseiben, írásaiban.  Bátor volt, szókimondó, lelkes "forradalmár", a Tűz fáradhatatlan csiholója. Verseit százezrek, milliók ismerik, elismerik, idézik, szeretik, mert olyan igazságokat fogalmazott meg, amelyek örök érvényűek, sorai lelkesítők, bátorítók. 

Én ma az alábbi versével emlékezem:

"Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója."

(Ady Endre: A Túz csiholója)

A vers forrása: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/tuzcsiho.htm

 

Az emberiség boldogulása

"Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály" (Példabeszédek 26,20).

 

 

 

 

Címke: 

Korábban érkeztem

Korábban érkeztem. De Isten tudtával és akaratából. Akkor, amikor Ő gondolta, és úgy, ahogyan Ő ezt előre eltervezte.
November 17. A KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA

Nyelvi és szívbéli szótárom alapnyelve a hála. Hiszem és vallom, hogy a mindenki által áhított boldogélet alapja a "3 szüntelen": szüntelen imádkozni, szüntelen hálát adni és ebből fakadóan szüntelen örülni. És mi, legalábbis én, bégető bárány, olykor nem teszem e három alapdolgom, s pláne nem szüntelen.

Ám Isten csodálatos. Ő jó pásztorként gondot visel, és sok munkája van abban, hogy értő fülű, engedelmes szívű legyek, és ha akarja az egóm, ha nem: hallom az Ő hangját. Isten hangját jó hallani, nem? Akkor miért mondom, hogy ha akarom, ha nem? Mert gyarló az ember: jó hallani Isten hangját, amikor biztat, megerősít, bátorít, és konok egónk behúzza a kéziféket, ha éppen int, helyreigazít, feladatra szólít az Úr, vagy a vágyott boldogéletünk valamely hiányos szeletére figyelmeztet.

Az is lehet, úgy gondoljuk: hálásak vagyunk, de az ordító oroszlán, az embergyilkos tolvaj csak úgy alattomosan oson az életünkbe, s kezdünk dolgokat természetesnek venni.

No ezek azok, amelyeket nem biztos, hogy szívesen hallunk, de ha az Úr már megtisztította a hallójáratainkat, akkor nincs más választás: Isten szavára indulni, cselekedni kell.

Ma egy kicsit több szabadidőt hagytam mert személyes ügyeimet kell intéznem, s hallgattam pár riportot, igehirdetést felvételről lelki táplálékul, s egyik témája sem a koraszülöttség volt, de sok próbát megélt emberként kihallottam: nem természetes, amit kaptam, újra és újra hálásnak kell lennem, azért is amit már elfelejtettem - akár csak egy hétre -, hogy nem természetes, hogy nem magától értetődő.

Nem természetes, hogy 46 évvel ezelőtt egy koraszülött minden komoly szövődmény nélkül teljes életet élhet károsodás nélkül. Ha belegondolok, hogy sérülhetett volna az idegrendszerem, a mozgásszervek, az agyi terület bármelyike, vagy egyáltalán, hogy látok, s nem vakultam meg (tompalátásom van, de mégis láthatom e csodás teremtett világot), ez önmagában egy óriási csoda. Nem természetes, hogy adott szülőket, nagyszülőket, lelkiismeretes orvosokat, nővéreket, akik megtették legjobb tudásuk szerint a maguk részét. Mi ez, ha nem Isten csodálatos munkája, az Ő kegyelme?

Nem, nem természetes, hogy újraélesztés után ugyanolyan jó állapotban van a férjem, hogy nem állt le a veséje vagy más életfunkciói nem sérültek, nem, nem természetes, hogy több autóbalesetből is épen szállhattam ki az autóból; hogy gyermekeink születhettek, hogy őket ajándékba kaphattuk, hogy a születési komplikációkban nem sérültek; hogy van lakásunk, hogy van mit ennünk, hogy békében élhetünk, hogy Isten bűneim, hiányaim ellenére szeret és még mindig irgalmas. Nem, nem természetes.

Legyünk hát ennek mind örömhírvivői! A panaszt, a békétlenséget, a negatív hangot beszélik sokan, pereg az ember nyelve, ha valami "izgalmasat" hall, vagy a "trendibe" nem illőt lát., ha kritizálni kell! De mi legyünk a BOLDOGÉLET hírvivői! Ez nem hurráoptimizmus, hanem a VALÓDI, ÖRÖMTELI, HÁLÁS élet.

Te ma miért vagy hálás? Ebből mit adsz tovább, hogy más is hálás, így derűs, megelégedett lehessen?

Tudom, vannak sokan, akik sérüléseket szenvednek koraszülöttként, vagy betegségekből nem maradéktalanul épülnek fel. Akkor velük nem úgy foglalkozott Isten? Ők nem tapasztalhatják meg Isten kegyelmét? NEM ÍGY VAN! Gondolatmenetem konklúziója semmiképp nem ez. Nem valami ellen, hanem valamiért írtam e sorokat. Isten titka az, hogy egyeseknek miért ezt, másoknak miért mást ad, enged meg. Az én életemben is van olyan veszteség, amely történés más ember életében nem fájdalom, hanem öröm lett. De Isten a tudója annak, hogy egy-egy fogyatékossággal, veszteséggel vagy épp felépüléssel mit tervez az életünkben.

A lényeg: azért adjunk hálát, ami van, s ne azon keseregjünk, ami nincs! Hiányaidon zugólodsz ma, vagy meglátod életed ajándékait?

Meggyőződésem, hogy úgy és annyit kapunk vagy nem kapunk meg az Úrtól, amivel vagy ami nélkül a lehető legközelebb maradunk hozzá, amivel vagy ami nélkül a legjobb, legbensőségesebb kapcsolat alakulhat ki a Mennyei Atya és köztünk. Mert neki az a legelső, legfontosabb célja, hogy az ember visszataláljon hozzá, az igazi gazdához, a JÓ PÁSZTORhoz.

Én ma ezt láttam meg, és mindig újra és újra: nem, nem természetes, hogy élhetek, hogy megtartattam, s most arról szeretnék zengeni hálát, dicséretet, hogy jó az Úr. Ő megtart, védelmez, oltalom a viharban, éltető táplálék a szikkadó testnek, a keserű léleknek.
Én azzal, hogy így maradhattam életeben, azzal hogy lélegzem, az a feladatom, mondhatnám úgy is: arra tartattam meg, hogy elmondjam: mindig mindenkor más és más formában élethelyzettől, életeseménytől függően, hogy ha bajban vagy, ha megkeseredtél, ha csüggedsz, ha minden kilátástalan, ha engedetlen a gyermeked, ha kibírhatatlan a házastársad, felőrölnek a családi, a munkahelyi konfliktusok: vidd az Úr elé! Bízz Benne!

Vidd Ő elé, mert Ő nem hagy el, Ő felemel, a rögös utat elegyengeti, asztalt terít ellenségeid szeme láttára, megkeni fejedet olajjal, küld megértő testvért az életedbe. Ha az Ő szavát, hallgatod, az Ő igéjét olvasod, akkor lesz új gondolkodásmódod, új szíved, új szemüveged, új látásod. S bár ugyanazok életed elmúlt eseményei, ugyanúgy ér nehézség a jelenben: de másként fogod látni, és ami eddig természetes volt, az könnyek között hálára indít. Ma, holnap, mindenkor. Újra és újra. Ő nagyobb mindennél!

Vedd fel az áldott szemüvegedet, a „felfelé” dioptriásat: mindent másként fogsz látni – fájdalmaid, könnyeid ellenére.

Egyedül Istené a dicsőség! Csodaszép, reményteljes napot mindenkinek!

Az adott szó

"Amint valamiért vagy valakiért felelősséget vállalunk, önként korlátozzuk a szabadságunkat. Már egy könnyelműen "adott szót" is meg kell tartani, ha nem akarunk a nem szavahihető emberek közé tartozni." (Horányi Katalin)

 

 

Témakör: 

Halottak napja református szemmel

A cikk szerzője: Steinbach József, Forrás: refkozelet.blogspot.com/2009/11

"A halottak napja (november 2.) a holtakról való megemlékezés napja a római katolikus egyházban. A clúnyi kolostorból indult el a holtakra való emlékezés és a holtakért való imádkozás szokása a X. században. A XIV. században általánosan is bevezették.

Mára az előtte való nap, november 1 (mindenszentek) munkaszüneti nappá lett és egy országos „temetőjárás” kezdődik, amely a gyakorlatban messze túlnőtte a katolikus kereteket, ezért fel kell tennünk a kérdést, hogyan viszonyuljunk a halottak napjához mi reformátusok? Válaszaim: 1. Biblikus látással. 2. Élő reménységgel. 3. A feltámadás hitének lángjával.

1. (...) ha reformátusként megállunk szeretteink nyughelyénél, akkor ne hamis képzelgéssel, hanem BIBLIKUS LÁTÁSSAL tegyük ezt. (...) A Szentírás az Élet szóval nem csak a puszta létezést jelöli, hanem ez a kifejezés a földi élet mellett leginkább az örök életre utal. A halál pedig teológiailag nem a lét ellentéte, hanem az Életé. A halál nem egyenlő a nemlét állapotával, hanem a halál az Élet, az örök élet hiányát fejezi ki. A bűneset óta megromlott élet, a bűnnel megfertőzött élet: ez a halál.

A halál tehát az Élettől, az Istentől elszakadt lét. (...) Ilyen értelemben a halál maga a kárhozat, amely a születéssel kezdődik és a testi meghalással végérvényessé válik, hacsak közben újjá nem születik az ember. A halál a testből és lélekből álló emberi személynek a halála. Emberi életünk a paradicsomi tragédia óta mindenestől, testestől-lelkestől, Isten jogos ítélete miatt halálra szánt, a halál börtönébe zárt élet, amiből semmiféle emberi erőfeszítéssel nincs menekvés. (...)
Ámde Isten Krisztus halálból való feltámadása által áttörte egy ponton az emberi létünket körülzáró halálbörtön falát. Ezen a résen, de csak ezen az egyetlen résen át nyílt meg az út a halál világából az Élet világába. Hogyan? Az embernek még testi meghalását megelőzően meg kell halnia a bűn számára és újjá kell születnie Krisztusban a Szent Lélek által.

2. A tiszta biblikus látás mellett igen fontos, hogy ÉLŐ REMÉNYSÉGGEL álljunk meg szeretteink sírjánál.
A gyász, a fájdalom a Szentírásban egy legitim érzés. Még Jézus is könnyekre fakadt Lázár sírjánál. De az egész evangélium központi üzenete éppen az, hogy Isten megvigasztal, de nem úgy, ahogy mi vigasztaljuk egymást. Isten hatékonyan vigasztal, cselekszik értünk, kihoz a halálból, Krisztusban „megvált és harcol értünk”. Szeretteink sírjánál állva gondoljunk azokra a bátorító Igékre, amelyek ezt hirdetik: „Nem hagysz engem a holtak hazájában” (Zsoltárok 16,10), „Valóban feltámadott az Úr!” (Lukács 24,34), „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él” (János 1125), „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk” (Róma 14,8), „Hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5,7), „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van, akié a Fiú, azé az élet” (1János 5,11-12) (...)

Ez az élő reménység Krisztusban adatik, de mivel a végső bírák nem mi vagyunk, ezért minden sírnál megállhatunk ilyen reménységgel. Ígéretünk van arra, hogy Isten az emberi élet utolsó percében is elvégezheti a megtérés csodáját. „Isten nagyobb a mi szívünknél!” (1Jn 3,20) Az elhunytakért már nem imádkozunk, a döntés lehetősége számukra lezárult, de hálát adunk mindazért, amit Istentől rajtuk keresztül elfogadhattunk, amíg éltek, és bízva tekintünk előre. Ez a hit szenteli meg igazán emléküket.

Ez az élő reménység azonban halottak napján, szeretteink sírjánál állva különösen arra késztet bennünket, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi készen vagyunk-e, hitben járunk-e, Krisztusban vagyunk-e? Református értelemben minden halottak napja a Krisztus melletti döntésre, illetve a Megváltónkba vetett hit erősödésének fontosságára figyelmeztet. Arra, hogy „nincs itt nékünk maradandó várunk, hanem az eljövendőt keressük!” (Zsidókhoz írt levél 13,14).

3. (...) Szeretteink sírjánál állva a FELTÁMADÁS HITÉNEK LÁNGJÁT gyújtsuk meg szívünkben. Ezért a hitért könyörögjünk. A feltámadás hitének lángja egyedül a Krisztus-hit olajából táplálkozhat, de ez a láng, éppen mert a „Világ Világosságának” lángja, beragyogja egész földi életünket és a halál árnyékának völgyét is. Megvigasztal, békességet és bizonyosságot ad az elköltözöttek tekintetében, és erőt ad, hogy jobban figyeljünk azokra, akik még itt vannak velünk.(...)

A feltámadás hitének lángja az elköltözöttekkel kapcsolatban bizonyossággal, az élőkkel kapcsolatban a szolgáló szeretet feladatával ragyogja be mindennapjainkat. A síron való gyertyagyújtás kérdése azért lényegtelen, mert a feltámadás hite nélkül katolikus részről sincs értelme, „bár szép a sok gyertya a novemberi temetőben”, de ez önmagában semmit sem segít rajtunk, ugyanakkor ha ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy itt jártunk, és élő hittel emlékezünk szeretteinkre, miért ne tehetnénk? (...)
Közben az említett bibliai Igék mellett eszembe jut Erdélyi József verse is, amelyet azért idézek, mert a költeményt katolikus ünnepen egy katolikus kereszt ihlette, de református tartalommal zeng:

Megritkul már a nyárfák levele,
Dúsan terült a réti fű vele,
Hosszan, amint ragadja el a szél,
Olyan, mint egy királyi, arany szemfedél.

Hazafelé már alkonyodni kezd,
Az útfélen feltűnik a Kereszt.
rajta csüng búsan az Ember Fia,
Lehajtott fején töviskorona.

Csak hulljatok ti, nyárfalevelek!
Repülj, idő! Én pajzsot emelek,
Arany pajzsot mely mint a Nap ragyog,
S az van ráírva, hogy feltámadok!"

 

 

 

Hiszem, és majd meglátom

Van, aki azt mondja: „Hiszem, ha látom.” Én úgy szeretem gondolni és mondani: „Hiszem, és majd meglátom.”

Hogy mi a különbség a két mondat között? Ég és föld. A gondolkodás, az alap, a szemléletmód, a hozzáállás, ennélfogva az életút, a mindennapok hangulata, pillanatai, történései.

A „Hiszem, ha látom.” gondolkodás alapja a kételkedés, amelynek eredménye a folyamatos aggodalom, feszültség, szorongás, bizonytalanság, csüggedés, reménytelenség.

A „Hiszem és majd meglátom.” gondolkodás alapja pedig a bizalom. Bizalom egy nálunk magasabb lényben, életünk irányítójában, az Úrban. S mi a gyümölcs? Békesség. Remény. Öröm. Boldogság. Erő. Viharokban is. Érzéseink ellenére is. Mert tudjuk, van, aki gondolt visel rólunk: nem nekünk kell egyedül mindent megoldanunk, s tudjuk, ha bízunk, s a magunk részét is megtesszük, akkor reménységünk nem hiábavaló.

Ne szabad félreérteni! Mindenkinek van fájdalma, van nehézsége, vesztesége. De hogy miként éljük meg, dolgozzuk fel sebeinket, nagy mértékben attól függ, hogy magunkban vagy Teremtőnkben bízunk elsősorban, s hogy csak a szemünknek hiszünk, vagy van a láthatók ellenére is reménységünk.

A két említett bevezető, idézőjeles mondat tulajdonképpen lelkünk állapotát mutatja be, lelkünk gyümölcse az. Magyarázkodások, védőbeszédek tartása nélkül ma is van lehetőségünk megvizsgálni, hogy is vagyunk valójában, hol tartunk. Te kinek a vezetésére hallgatsz? Kiben bízol? Kell-e valamit másként gondolnod, cselekedned? Mi ad neked ma erőt ahhoz, hogy másként tedd, mint eddig? Mi lesz az ára annak, ha nem változtatsz?
Tudod-e, hogy ma elkezdhetsz hinni, s majd meglátni?

 

Címke: 

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára