Adventi gondolatok - december 15. - A türelemről
A mai adventi elcsendesedésünkben legyen a főszerep a türelemé. A türelem témája hatalmas falat. A türelem mint a Lélek egyik gyümölcse.
Ugyanakkor a türelem az, amiért talán életünk végéig mindenkor tudatosan kell dolgoznunk, a gondolatainkat tudatosan kell a jóra, a helyere irányítani, hogy megálljunk egy várakozásban: türelmesek legyünk. A türelem hatalmas falatjából egy szeletet hozok most nektek, egy trörténetet:
„Volt egyszer egy férfi, akinek négy fia született. Meg akarta tanítani nekik, hogy az azonnali ítélkezés soha nem helyes, de szerette volna, ha ezt saját maguk tapasztalják meg. Elhatározta tehát, hogy egy különleges feladattal bízza meg őket: egy távoli helyre küldte négy fiát, hogy megkeressék ugyanazt a körtefát.A fiatalok közül egyszerre csak egy indulhatott útnak, és mind a négyen egy-egy különböző évszakban keresték fel azt a bizonyos fát.
Az első fiú télen utazott el, a második tavasszal, a harmadik nyáron, a negyedik és utolsó pedig ősszel.Amikor az utolsó fiú is visszatért, édesapjuk megkérdezte tőlük, hogy milyennek látták a körtefát. Mindegyikőjük más választ adott.A legelső fiú, aki télen indult útnak a következőket mondta a fáról:
– Úgy nézett ki, mintha rég meghalt volna – a levelei lehullottak, hideg volt és élettelen, az ágai lefelé hajlottak. Ezt a fát senki sem tarthatja szépnek.
A második, tavasszal keresgélő fiú nem értett egyet vele:
– Badarság! Tele volt fehér virágokkal, mint aki esküvőre készül! Gyönyörű és tiszta volt, nem olyan, mint amiről te mesélsz!
A harmadik fiú teljesen másképpen látta a fát nyáron:
– Egyikőtöknek sincs igaza. A fa zöld volt, mint bármelyik másik fa – semmi olyat nem láttam, amiket mondtatok róla.
Végül a negyedik ifjú is megszólalt:
– Ősszel igazán varázslatos volt az a fa – telis-tele volt hatalmas, érett körtékkel. Egész egyszerűen lehúzták az ágait, annyira sok volt rajta. Ez nem lehetett az a fa, amit ti láttatok.
Édesapjuk, miután végighallgatta a beszámolókat, így szólt fiaihoz:
– Mindannyian igazat beszéltek, mégis mind a négyen tévedtek. Csupán egyetlen szakaszát láttátok a fa életének, mert minden évszakban más ruhába öltözik. Nem ítélhetsz meg egy fát az alapján, hogy most éppen hogyan néz ki, ha nem ismered minden köntösét, ahogyan egy embert sem szabad első látásra elítélni. Azt, hogy kik is vagyunk valójában, a boldog időket, a vidámságot és a szeretetet csak akkor tudjuk mihez mérni, ha már minden évszakon túl vagyunk. Ha a tél zord hidegében feladjuk, akkor soha nem tapasztalhatjuk meg tavaszunk szépségét, nyarunk melegségét és őszünk bőséges jutalmát…Tanulság: ne engedd, hogy egyetlen „évszak” fájdalma elvegye tőled a szépségeket, amelyeket a jövő tartogat számodra! Jó dolog mindent azonnal megkapni, de a türelem rendkívül fontos tulajdonság, és a várakozás sokszor nagyon fontos leckét taníthat nekünk az élet bármilyen részéről.”
A türelem hasznos, szükséges, s rózsát terem. De azt is fontos tudni, hogy tüskéjével együtt jár a rózsa, ahogyan minden ember a hibáival, minden esemény a nehézségeivel. Ezekkel együtt készíti az utat Istenünk.
Ezek voltak mai adventi gondolataim elcsendesedésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az alábbi szöveg megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető: itt.
A kép forrása: internet
Adventi gondolatok - december 14. - Hiszed-e valóban, amit hiszel?
A mai adventi elcsendesedésünkre Isten ígéreteiből hoztam egy szeletet.
Vizsgáljuk meg szívünket, majd tegyük fel a kérdést: Hisszük valóban, amit hiszünk? Vagy csak egy szép idézet? Hisszük Isten ránk (is) vonatkozó ígéreteit örömben, bánatban, felhők felett és a "padlón" is? Egyaránt? De úgy tényleg: komolyan.
Hány kiló pesszimizmustól, mennyi aggodalmaskodástól, félelemtől szabadulnál meg, ha Isten Rád vonatkozó ígéreteit nemcsak betű, hanem tartalom szerint is, teljesen hinnéd? Teljesen. Valóságosan.
Nehéz-e egy adott félelmes helyzetben nem az érzéseinkre hallgatni? Meglehet. Ám Isten áldásainak valóságos és mind gyakoribb megtapasztalásához az egyik nagyon fontos pillér: "Nem azt cselekedjük, amit érzünk, hanem azt, ami igaz!" Isten igéje pedig igaz, élő és ható, életeket formál. Legyen ez reménységünk az adventben is, amikor a Megváltót várjuk!
Hagyjuk el most a világ zaját, csendesedjünk el az Úr előtt, s figyeljünk RÁ, aki tanácsol, aki utat mutat, akinek terve van velünk, aki mindent jóra vezet!
Isten ígéreteiből mára néhány megízlelendő:
- „Áldást parancsol melléd az Úr.” (5Móz.28,8)
- „Megáldalak, és áldás leszel!”(1Móz.12,2)
- „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs.43,1)
- „Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (Józs.1,5)
- „De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.” (2Thessz.3,3)
- „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3,16)
- „Letöröl minden könnyet a szemükről.” (Jel.21,4)
- „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt.32,8)
- „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs.1,9)
Ezek voltak mai adventi gondolataim elcsendesedsére! Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az alábbi szöveg megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető: itt.
Adventi gondolatok - december 13. - Tudok rajta változtatni?
Adventi elcsendesedésünkben figyeljünk ma arra, hogy mire van ráhatásunk, és mire nincs. Egyáltalán nincs. És mire van? S hogy a kettőt ne keverjük össze!
Tapasztalom, hogy sokszor aggódunk olyan dolgokon, amelyekre egyáltalán nincs ráhatásunk. Ha megtanuljuk megkülönböztetni azt, ami rajtam múlik és azt, ami nem, sok energiánk szabadulhat fel. Talán nem is gondolnánk. Te mennyivel lennél "könnyebb"? Gondolkodjunk ma ezen: előre, felefelé tekintve, reménységgel, imádságos lélekkel!
Egy kis segítség – a teljesség igénye nélkül – a változáshoz: amire van ráhatásom, és amire nincs. Mit tehetek?
- Amin tudok változtatni, tehát lehetőségként kezelem, megoldási szemlélettel állok hozzá:
- a gondolkodásmódom,
- a szemléletmódom,
- a hozzáállásom,
- a fókusz,
- a szavaim,
- a szokásaim,
- a viselkedésem,
- az időbeosztásom,
- a fegyelmezettségem.
- És még?
- Amin nem tudok változtatni, tehát nem problémaként kezelem, hanem tényként állok hozzá:
- az életkorom,
- a rokonaim,
- a származásom,
- egyes testi adottságom,
- mások gondolatai és érzései,
- a múlt eseményei,
- az időjárás.
A változtatás folyamatában sem vagyunk egyedül, kérhetünk minden nap bölcsességet felülről:
„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni!” (Assisi Ferenc imádsága - részlet)
Ezek voltak mai gondolataim elcsendesedésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az alábbi szöveg megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető: itt.
Adventi gondolatok - december 12. - Uram, van időm!
Mai adventi elcsendesedésünkben legyen a főszerep az időgazdáslkodásunké, az azon való elcsendesedésé! Hogyan élünk a kapott idővel?
Uram, van időm
Uram, elindultam,
kint mentek az emberek.
Mentek,
Jöttek,
Siettek,
Futottak.
Futottak a kerékpárok,
Futottak a szekerek,
Futottak a teherautók,
Futott az utca,
Futott a város,
Futott minden.
Futottak, hogy időt ne veszítsenek.
Futottak az idő nyomában, hogy utolérjék az időt, hogy időt nyerjenek.
Viszontlátásra barátom, bocsáss meg, nincs időm.
Ismét erre fogok jönni, nem várhatok, nincs időm.
Befejezem a levelet, mert nincs időm.
Szívesen segítettem volna magának, de nincs időm.
Nem vállalhatom, nincs időm.
Imádkozni szeretnék, de nincs időm.
Uram te megérted, hogy nincsen idejük:
A gyermek játszik, e pillanatban nincs ideje - majd...
A tanulónak leckéjét kell elvégezni, ideje nincs - majd...
A diáknak ott vannak a könyvei, oly sok munkája, nincsen ideje - majd...
A fiatalember sportol, nincsen ideje - majd...
Az ifjú házasnak megvan az otthona, be kell rendeznie, nincsen ideje - majd...
Az édesapa körül gyermekei, most nincsen rájuk ideje- majd...
A nagyszülőknek ott vannak az unokák, nincsen idejük - majd...
A betegnek megvan a gondja, nincsen ideje - majd...
Kihűlő ágyukon sincsen idejük...
Késő - nincsen már idejük!
Így futnak az emberek az idő nyomában, én Uram.
Futva mennek e földi tereken,
Sietve,
Tülekedve,
Túlterhelten,
Mogorván,
Megrakottan,
S nem érnek a célhoz, kevés az idő.
Nekifeszülnek, bár kevés az idő.
Sőt - igen kevés az idő.
Uram, tévedned kellett számításaidban valahol,
Alapvető hibának kell itt lennie,
Az órák túlságosan rövidek,
A napok túlságosan rövidek,
Az életkor túlságosan rövid.
Te mosolyogsz Uram, az időn kívül állva, küszködésünk láttán, és tudod, hogy mit teszel.
Nem tévedsz abban, amikor az ember idejét kiméred.
Adsz mindennek időt tenni akaratod,
De nem szabad időt veszíteni, időt elverni, időt agyonütni.
Ajándék az idő, amit te készítesz.
Elmúló ajándék.
Nem, nem tárolható.
Uram, van időm!
Minden idő az enyém, amit te nekem adtál.
Életemnek évei, éveimnek napjai, napjaimnak órái, mind az enyémek.
Rajtam áll velük okosan élni, higgadt, odaadón, hogy akként
használjam fel a végső másodpercig,
hogy eléd vigyem, s időmnek ízetlen vízéből
te készíts nemes boritalt, ahogy tetted Kánában
a fiatal pár lakodalmán.
Uram, ma este nem időt kérek tőled, hogy még ezt meg amazt elintézzem. Azt a kegyelmet kérem én tetőled, hogy a nekem ajándékozott időben híven tegyen azt, amit rám bíztál - másokért.ÁMEN
/Michel Quoist/
Legyen ez a vers lassításra, elgondolkodásra: vajon jól élünk-e a kapott idővel?
Ezek voltak mai adventi gondolataim, elcsendesedésre, szemléletváltásra, újratervezésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Adventi gondolatok - december 11. - Az élet napos vagy árnyékos? Mitől függ?
Ahogy az első adventi videóbejelentkezésben/blogbejegyzésemben ígértem, az adventben minden nap egy törénetet, egy kedves személyhez fűződő értékes emléket hozok nektek elcsendesedésre, gondolkodásra, újratervezésre.
A mai tanulságos mesét egy igehirdetésben hallottam egy számomra nagyon hiteles, élő hitű lelkipásztortól. Bár személyesen sosem találkoztunk, de Isten útjai csodálatosak, és az online tér segítségével egymásra bukkanhattunk. Sok értéket tanulhattam tőle és férjétől egyaránt. A Püski házaspártól. A tiszta evangélium örömteli üzenete hangzik tőlük szeretettel, irgalmas szívvel, de mindenkor az igazra, az egyetlen helyesre koncentrálva a keskeny ösvényen járva. A tőlük hallott történetek közül most egy szemléletváltó mesét osztok meg veletek.
A mese előtt néhány bevezető gondolatot lejegyzek ráhangolódásul:
Nagy feladat az életben: el kell dönteni, hogy duzzogunk vagy hálás életet élünk. Ugyanazt másként fogjuk látni. Az élet attól még ugyanolyan hosszú lesz, mint ami rendeltetett, de ez lehet körülményeim és nehézségeim ellenére gyönyörű, vagy lehet unalmas, csontokat szárító, szorongó.
Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a kilences felőlem nézve valóban kilences, felőled nézve hatos. Kinek van igaza? Felteszed-e az áldott szemüveged?
„Egy mese szerint az állatok vitafórumot tartottak arról, hogy: van-e Nap az égen? A vitában felszólalt a vakond:
- Életem során sok alagutat építettem, de a Napot én még nem láttam.
Hozzászólt az ökör is:
- Eddigi életem során sok legelőt bejártam, minden füvet ismerek, és sok vásáron is megfordultam, de a Napot én sem láttam!
Nyilatkozott a bagoly is:
- Azért valami ezüst kifli van az égen, néha tányérrá dagad, de a Napot én sem láttam!
Közben vízi postán megérkezett az állatok gyűlésére a tenger mélyén lakó horgászhal levele is:
- Sajnos, személyesen nem lehetek jelen, de szeretném, ha véleményemet ismernétek: A tenger mélyén a sötétben sokat úszkálok, és szinte mindenfajta kis halat ismerek, de eddig semmilyen Napot nem láttam. Én, amikor éhes vagyok, magam szoktam magamnak világítani, és a fényemet csodáló kis halakat már csak be kell kapnom.
„Nincs Nap, nincs Nap, nincs Nap!”- ismételgette diadalmasan a sokszor hallott véleményt a közeli háznál egy kalitkában élő papagáj.
Végül a pacsirta kért szót:
- Persze, hogy nem látod a Napot te vakond, mert mindig a föld alatt élsz, már szinte bele is vakultál. Te sem látod, ökör koma, mert mindig lógatod a fejedet, és lefelé nézve csak a füveket keresgéled. Te sem látod bagoly, mert fordított életet élve csak éjszaka röpködsz, és te horgászhal, a sötétségbe vonulva önmagad fényével vagy eltelve, és azért nem veszed észre a Napot. De amikor én nyári reggelen fölrepülök a légbe, és megfürdök a napsugarakban, élvezem és tapasztalom, hogy milyen valóságos a Nap.
A Nap valóság.” (ismeretlen szerző)
Néha, még egy mese is lehet tükör számunkra, felnőttek számára. Józanító tükör. Szemléletváltó tükör.
Legyen ez a mese lényeglátó tükör számunkra az adventi elcsendesedésünkben.
Ezek voltak mai adventi gondolataim, elcsendesedésre, szemléletváltásra, újratervezésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az alábbi szöveg megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető: itt.
Adventi gondolatok - december 10. - Visszájára fordítva
Az adventi elcsendesdésben (is) jó egy kicsit lelassítani, átgondolni életünk történéseit. Ha megtaláljuk a jó fókuszt, az ISTENközpontút, a felfelé irányút, akkor a legnehezebb dolgok is egészen másként látszanak. Törekedjünk az idei adventben (is), hogy a lehúzó gondolatokat cseréljük bátorító, éltető, reménnyel teli gondolatokra! Mi segíthet ebben? A kérdés jobb úgy: KI segíthet ebben? "Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van." (Zsolt.16,8)
A jóra feledékeny elménk frissítéséhez, az éles látáshoz hadd álljon itt egy megfontolandó történet:
„Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántóvető házaspár gyer-mekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetük-ben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta:
– Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám. Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának:
– Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét. Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszé-dok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található. Megkérdezték tőle:
– Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?
– Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak – tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.” (Ismeretlen szerző)
Minden problémára van egy megoldásod, vagy minden megoldásra van egy problémád? Kívánom, hogy hulljon le a hályog a szemünkről, és láthassunk jól, a tiszta, áldott szemüveggel, s használjuk a "hátizsákunk" tartalmát "visszájára" fordítva!
Ezek voltak adventi gondolataim elcsendesedésre! Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az alábbi szöveg megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető: itt.
Adventi gondolatok - december 9. - Szóljunk ÉDESEBBen!
Adventi elcsendesedésünkben legyen ma a főszerep az ÉDESEBB szavaké és az igezbeszédé. Mit is jelent mindez?
A legnagyobb akadály két ember között, hogy én értek valamit, s ő is ért valamit. Amíg nem tanulunk meg a másik szemüvegével, az ő kontextusába helyezkedve szemlélődni, addig szűk a perspektíva, sok aggodalom, szorongás, feszültség emészthet. Ha látjuk a fókuszváltás eredményeképpen a másik szemüvegével is az adott dolgot, sokkal szebb reményeink lehetnek, nagyobb eséllyel kerülhetjük el a félreértéseket, a helytelen én-diagnózisokat.
Számtalan példát tudnék mondani, az egyik legszemléletesebb:
„Egy kisfiú nagyon eleven volt az iskolában, s a tanító néni eszköztára szűkültével azt mondta: ’Ha továbbra is beszélgetsz a padtársaddal, elültetlek.’ Lássatok csodát, a kisfiú innentől kezdve megszeppent, és hosszú időre elcsendesedett. Míg nem hetekkel később derült ki a pedagógus számára, hogy a kisgyermek szülei kertészek. Mit érezhetett a tanító néni, amikor leesett neki, hogy a kisfiú rettegett, hogy cserépbe ültetik? És min mehetett végig a kisdiák?”
Naponta történnek „ilyen” félreértések kapcsolatainkban: a munkahelyen, a házaspárok közt a szülő-gyermek kapcsolatban, a barátok közt. És társul még hozzá a rohanó világ, a sürgős és fontos intézni valók sora, és sajnos alig marad idő a minőségi együttlétre, tartalmas beszélgetésekre. Nem ritka, hogy a nagyon siető világban csak a legszükségesebbeket intézzük el, mondjuk ki a másik számára, és sajnos, ezek nem mindig építők.
Hány csalódott, könnyeit törölgető embert láttam már, amikor elmagyarázhattam, hogy a másik nem azt gondolja rólad, csak egy szűk keresztmetszetét látod. Igen. Mert az emberi természet eredendően arra áll, hogy a negatívat, a rosszat szólja. Erre van idő. S az a nagy igazság, hogy ezek a negatívumok sebeket ejtenek rajtunk, s ha sokat halljuk, el is hisszük.
„Gyerünk már! Nem igaz, hogy ilyen béna vagy! Oh, te hülye! Szerencsétlen! Annyira gáz vagy! idióta! Köcsög! Ismerős valamelyik? Ha csak erre van időnk, hogy elmondjuk, akkor ezt teszi meg énállapottá a másik. Ja, hogy mi gondolunk a másikról jót is? Akkor azt miért nem mondjuk el? Honnan tudja meg a másik, hogy szépnek, okosnak, értékesnek nagyszerűnek, pótolhatatlannak tartjuk, ha nem szóljuk? Avagy az magától értetődő? A helyzet az, hogy ha nem mondjuk el, nem tudja férjünk, felségünk, gyermekünk.
Kettős a feladatunk: nevelni kell, s van, hogy ez nem tetszik. Mindig is lesz a szülő és gyermek között generációs szakadék. De a nagy igazságot nem szabad feledni: „jóvá még nem szidtak senkit, csak jóvá szerettek.”
Már álmodozó kisgyermekként is tudtam, nagyon sokat szeretném dicsérni gyermekeimet. Ez a legelső gyermekünknél annyira jól sikerült, hogy magát tapsolva indult el első lépteikor, így egyensúlyozott.
Azóta kegyelemből, tapasztalatból azt is megértettem, hogy amilyen dal megy a fejünkben, azt szóljuk: magunkról, s a másikról is. Nem a fülünkkel, hanem a szívünkkel hallunk, értünk. Nem a körülményeink határozzák meg, bátorítóak, édesek-e a szavaink, hanem az, hogy mi, ki a szívünk ura. A gondolataink meghatározzák szavainkat, a szavaink a jellemünket, az pedig a sorsunkat.
Ha csak úgy önfeledten elgondolkozol, meredsz magad elé, akkor szoktál dúdolni? Milyen a dalod? Vagy nem is dal az már? Esetleg duzzogsz? Mindig elégedetlen a szád gyümölcse? Amiyen dal megy a fejünkben, amit szólunk, azok vagyunk mi, akként definiáljuk magunkat. Érdemes a duzzogó, lázadó „A” oldalról az értékes „B” oldalt betenni.
Hibázhatunk, lehetnek hiányaink, ahogy az elején írtam, de sokat tehetünk gyermekeinkért, egymásért szép apró tyúklépésekben előre. Megértettem, s látom fantasztikus, jó illatú gyümölcseit a kedves beszédnek, a jó dalnak.
S ahogy tanultam, fontos a keret, az állandóság. Az este nálunk mindig ilyen sorrendben történik: vacsora, fürdés, mese majd következik az imádság.
A fent leírtak okán ma már még tudatosabban törekszem a helyes gondolatok átdására, minden pillanatban. Nem kérdés, hogy türelmesen elmagyarázom a szükségeseket, az „újszülöttnek” megtanítjuk a világ új dolgait, s bár spontánnak tűnik, de sok „tanmesét” mondok napközben tudatosan, azzal teljen a feje, s lett egy új szokásunk este: egy nagyon fontos rituálénk az imádáság után.
Minden este szembe leülök a kislányom ágyára, megfogom a két kis kezét, és mélyen egymás szemébe nézünk. Minden este izgatottan várja, s ragyog atekintete, határtalan boldogság lesz úrrá rajta, mert tudja, mi következik. Izgatott és boldog. Az igazbeszéd mondóka. Minden este elmondom neki:
„Jézus szeret téged!
Fontos vagy!
Ügyes vagy!
Aranyos vagy!
Meg tudod oldani!
Annak örülünk, ami van, nem azon kesergünk, ami nincs.
Mindent megteszünk, ami tőlünk telik.
Meg tudunk bocsátani.
Nagyon szeretlek!”
Saját találmány: igazbeszéd mondóka.
S a tapsztalatok? Amikor először elmondtam Johannának, akkor elérzékenyülve rám nézett, s azt mondta: „Nagyon köszönöm, hogy ezt mondod nekem, Édesanya.” S azóta? Csodálatos megtapasztalásom, hogy az élet aktuális helyzeteiben alkalmazza: amikor szívtuk az orrát, összeszorította kis kezét, s magától mondta: ’meg tudom oldani’.
És minden este ő is elmondja nekem az ő igazbeszéd mondókáját. A nap egyik fénypontja, határtalan boldogság.
És mi a ti igazbeszéd mondókátok? Érdemes személyre szabottan elkészíteni!
A probléma problémát szül. A megoldás megoldást.
Akit szerencsétlen hülye gyereknek hívnak, elhiszi, s azzá lesz. Isten kegyelméből ebből is van gyógyulás, hiszem, de a kialakult hiedelmeket sokkal nehezebb átkódolni. Tegyük hát a jót!
Amit eszünk, azzá leszünk. Amit hallunk, azt fogjuk szólni.
Dicsérjünk, bátorítsunk, ha hibázunk, álljunk fel, s haladjunk tovább, tegyük be a cd-nk életető, kellemes hangú, jó oldalát! Használjuk ehhez az ÉDESEBB szavakat? S mik azok az ÉDESEBB-szavak? Éltető - Dicsérő - Elismerő - Segítő - Együttérző - Bátorító - Biztató.
Hogyan álljunk fel, menjünk tovább, amikor létezni is nehéz a csalódástól, keserűségtől? Egyetlen módját ismerem: azt, ami az én igazbeszéd mondókám alapja is: Isten rám vonatkozó igazságait, ígéreteit hiszem el, s nem a másoktól kapott, negatív címkéket. Nehéz? Lehet, de Isten úgy tudja áldásait megsokasítani, ha gondolatainkat, szavainkat összhangba hozzuk az Övéivel!
Ezek voltak a mai gondolataim az idei adventben, elcsendesedésre, majd cselekvésre: szóljunk jól, szóljunk ÉDESEBBEen! Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
AZ ÉDESEBB szavakról bővebben: Ritter Ida: Nsgyobb Ő - Értékmozaik, Kmét, 2020. A könyv elérhető: itt.
Adventi gondolatok - december 8. - Örvendező vagy bánatos szív?
Adventi utazásunkban ma gondolkodjuk el azon, min szoktunk gondolkodni. Problémát vagy megoldást látunk? Elégedetlenek vagyunk vagy hálásak? Örömteli vagy bánatos a szívünk?
Hiszem, a hozzáállásunk nagy részben eldönti, milyen lesz az adott napunk. A hetünk. Az életünk. A hozzáállásunkat mi határozza meg? A szemléletmódunk.. A szemléletmódunkat, a látásunkat? A gondolkodásmódunk. És a gondolatainkat? A szívünk. A szívünk állapotát mi határozza meg? Az, hogy mi, illetve KI van benne.
Te hogyan látsz? Minden problémából egy újabb születik,vagy meglátod a legapróbban a nagyszerút? Minden problémára tudsz megoldást, vagy minden megoldásra van egy újabb problémád?
KÍvánom, hogy miközben elcsendesedünk, tudjuk megvizsgálni szívünk állapotát! Legyn segítségünkre az ige és az alábbi történet!
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségrõl, gyerekekrõl, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idõt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvõ embert egy idõ után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta õket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítõ részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvõ behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrõl beszélt. Bár a folyton fekvõ ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte õket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülõ nõvér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belsõ ágyon fekvõ beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nõvér szívesen segített, kényelembe helyezve õt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tûzfalra néz. Megkérdezte a nõvért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nõvér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínûleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak. (Ismeretlen szerző)
Ezek voltak a mai adventi gondolatok elcsendesedésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Adventi gondolatok - december 7. - Ki súg neked? A jog, az ész vagy az a harmadik?
Adventi elcsendesedésünkben legyen ma a főszerep az elfedező szereteté!
Egyik nagyon kedves versemet hozom nektek: minden sorát érdemes megízlelni, elgondolkodni: vajon mit tenne Jézus abban a helyzetben, amiben vagyunk?
Mire indítják szívünket, lelkünket e sorok? Ha holnap lenne a földi élet vége: lenne-e időnk, kedvünk haragudni, megbocsátatlanságban, irigységben...élni? Éljünk hálás szívvel, bölcsen a kapott idővel, lehetőségekkel, s fejezzük ki a másiknak, amit meglehet, már rég elmondtunk volna, de az egónk nagy akadály ebben. Hiszem, ha az egó leépül, a lélek felépül!
Legyenek áldássá e sorok valamennyiünk életében!
A harmadik
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet. (Túrmezei Erzsébet)
Ezek voltak a mai adventi gondolatok elcsendesedésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Adventi gondolatok - december 6. - Jóért, rosszért hálát adni? Valóban mindenért?
Ígértem, hogy az idei adventben egy lelki utazásra hívlak benneteket! Olyan gondolatokat, történeteket osztok meg veletek a blogomon és/vagy a youtube-csatornámon az adventre, olyan értékes emléket hozok nektek elcsendesedésre, újratervezésre, amelyek egy-egy kedves személyhez fűződnek, és amelyek segíthetnek lelkünk nagytakarításában, ugyanakkor cselekvésre sarkallnak!
Ma a családunk egy fontos szokását osztom meg az érdeklődőkkel: a családi áhítatainkból hoztam egy szeletet. A családi áhítatokra férjem és Csanád fiunk szokott készülni igei szolgálattal. Férjem szolgálata természetes, hivatásából fakadóan magától értetődő, Csanád lelkesedése, ige iránti vágya pedig nagy öröm valamennyiünknek Egészen fiatal kora óta különös örömmel, rendszeresen készül, lejegyzi gondolatait, s azokat vamennyiünk örömére tolmácsolja is. Ezekből az ő engedélyével - ez egy kamasz életében nagyon fontos -, osztok meg egyet a családi áhítatok közül.
Csendesedjünk el az alábbi ige és gondolatok fölött!
"1Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Jákób háza népe az idegen nyelvű nép közül,
2Júda lett az ÚR szent népe, Izráel a birodalma.
3Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált.
4A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok.
5Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy meghátráltál?
6Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?
7Reszkess, te föld, az Úrtól, Jákób Istenétől,
8aki a sziklát bővizű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá!" (114. zsoltár)
"A 114. zsoltár egy boldog és dicsőséges ének Isten csodáiról a pusztai vándorlás során. Ismerjük a történeteket: amikor a Vörös-tenger vagy a Jordán ketté vált Izrael népe előtt; és arról, hogy miképpen táplálta és tartotta jól őket az Úr. A zsoltáros hálásan emlékszik vissza ezekre a csodás tettekre.
Ha azonban alaposabban végiggondoljuk azt, amit megismertünk az Írásokból, eszünkbe jut, hogy ez a hála nem mindig volt jelen Izrael házának szívében. Isten népe volt az, aki zúgolódott a pusztában, és vágyott vissza az egyiptomi nyomorúságba. Nem bíztak Istenben, sem szolgájában, Mózesben. De ennek ellenére, az Úr végül nekik adta az Ígéret Földjét.
Ez a zsoltár feltesz tehát nekünk egy kérdést: Hogyan tekintünk a múltunkra? Valóban arról van itt szó, mint amit gyakran tapasztalunk, hogy az idő múlásával megszépülnek az emlékek? Nem ez a helyzet. A Szentírás már itt megmutatja azt, amiről Pál apostol így tesz bizonyságot: „Akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.” (Róm. 8,28). A zsoltáros nem elfelejtette az egyiptomi nyomorúságot és a pusztai vándorlás nehézségeit, hanem:
1. hálával gondol szabadító Istenére
2. megértette, hogy a nehézségek is Isten népének a javát szolgálták
3. ujjongva dicséri az Urat, mert gondot viselt népéről.
Nos, akkor hogyan is tekintünk a múltunkra? Csak a fájdalmakat, veszteségeket látjuk, vagy azt is, hogy milyen jót hozott ki és hoz ki az adott szituációból az Úr? Emlékezzünk néhány személyre az Írásokból, akiket megpróbált az Isten!
1. Először talán József jut eszünkbe, akit sok árulás és nyomorúság után fölemelt az Isten, és megbocsátván így tudott szólni testvéreihez: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten jóra fordította.” (1Móz. 50,20)
2. Vagy ott van Jób, aki valóban mindenét elvesztette: vagyonát, családját, emberi kapcsolatait, egészségét; de sok szenvedése közepette így tudott szólni: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21), belátva, hogy Isten kezében van az ő élete is.
3. Vagy gondoljuk a vakon született emberre, akiről Jézus így beszélt, mielőtt meggyógyította: „Azért van ez így, hogy nyilván valóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn. 9,3.)
El tudjuk-e szívünk szerint is hinni, hogy Isten útjai ég-föld távolsággal magasabbak a mieinknél (Ézs. 55,9)? Hisszük-e szív szerint, hogy életünk az Ő kezében van a legjobb helyen? Milyen jó lenne, ha nemcsak utólag tudnánk dicsérni Istent csodáiért, hanem bizalommal, előre; tudván, hogy Isten a mi szabadító Istenünk, Ő Úr, aki meg fog menteni, aki kihoz minket a halálból is (Zsolt. 68,21.)!
Adjunk tehát hálát a múlt áldásaiért és szenvedéseiért egyaránt, tudván, hogy Isten mindent a javunkra fordít kegyelmes Atya lévén; és ilyen bizalommal gondoljunk a jövőnkre is, nem elfelejtve, hogy az is Atyánk kezében van! Ámen." (Ritter Csanád)
Isten szeret téged, engem, mindannyiunkat, értékesnek tart, Ő ma is hív. Hiszem s tapasztalom, hogy érdemes mindent vele tenni, vele járni, a legszebb pillanatokban is jelen van, a legnehezebbek mögött pedig szent arca rejtezik. Vele más lesz a látásunk, minden felénk dobott követ tudunk áldásként megélni. Ő vagy hiány vagy teljesség az életünkben.
Hiszem, ez az év még világosabbá tette az eddig is nyilvánvalót: nem vágyainkat kell sorolni, s várni, valamennyi valóra váljon, hanem el kell kezdeni megbecsülni azt, amink van. Vizsgáljuk ma meg, miért vagyunk hálásak! Hogy néz ki a te hálalistád?
Ezek voltak ma az adventi gondolatok elcsendesedésre. Áldás, békesség!
Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!
Az áhítat megjelent: Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez, Kecskemét, 2020, c. könyvében. A kötetről bővebben, a könyv elérhető.
Oldalak
Témakör
Címkék
