Ajánlás - Hét mozaikdarab

"Ritter Ida írása nem sorolható be egyszerűen az ismert irodalmi kategóriákba, sem a keresztyén szerzők leggyakoribb megoldásaihoz nem hasonlítható.
Minden tekintetben egyedi, sajátos úgy, ahogyan mindnyájan egyediek vagyunk Isten teremtményeiként.
Hét mozaikdarab az, amivel szeretném ajánlani minden kedves olvasónak ezt a könyvet. Hét szó az, amivel meg tudom ragadni leginkább, miért szeretem ezt a művet, és miért lesz szerethető más számára is.

MAGÁVAL RAGADÓ
Olyan ez, mint amikor hazaérkezel, megpihensz, elengeded magadat a kedvenc kanapédon, s egy számodra kedves ember leül melléd a fotelbe, ahová mindig ülni szokott. Minden adott hozzá, hogy elkezdődjön, amire igazán vársz: mesél és csak mesél. Elmondja a történeteit, birtokában van mindannak a képességnek, amely a szavakban szükségeltetik ahhoz, hogy jó legyen őt hallgatni. És az ember csak hallgat, és miközben a kanapén van, már lélekben máshol jár. Magával ragadó módon tárul fel az írásban előttünk nagyon sok élethelyzet, az egész életút. Arcok jelennek meg, karakterek formálódnak, szövevényes szálak fonódnak, utak jelennek meg, mintázatok rajzolódnak ki előttünk a történetmesélésben. 
Könnyű kapcsolódni hozzá, mert élvezetes hallgatni, érdekes olvasni. Mert érdekes az író, hiteles ember, jó mesélő.

MEGTISZTELŐ
Sok mindenről lehet érdekesen mesélni, de e könyv szerzője magát tárja fel, a saját belső útjaiba enged betekintést. Megmutatja, milyen, amikor gyenge, amikor kiszolgáltatott, amikor örül, amikor sír; megosztja velünk, hogy mi az, ami fáj és hogyan talál megbékélést, hogyan tud megbocsátani, újat kezdeni, tűrni, elhordozni, reménykedni, szeretni… élni. Megtisztelő, amikor valaki ilyen mélyen és őszintén tárja fel magát egy olyan világban, ahol az emberek nagy része másnak akar látszani, mint amilyen valójában.
Igazi farizeusi kor az, amelyben élünk, Ida szavai viszont lerántják e gondolkozásról, hozzáállásról a leplet azzal, hogy megmutatja a szavaival, felvállalt őszinteségével, mi a farizeusi képmutatás ellentéte: mit jelent embernek lenni: gyengének, nem tökéletesnek, valóságosnak, hitelesnek. Különösen megtisztelő a történetek részleteinek megosztásai, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy az olvasó megismerhesse az utat, a belső világot, s közben tudjon kapcsolódni is, és felbátorodjon a valós, hiteles életre.
Számomra különösen értékes, ahogy a vívódásokat, nehézségeket megosztja azok töredékességével, részben megoldhatatlan és feloldhatatlan természetével,ami mégis elfogadható, elhordozható a Krisztusban gyökerező, újjászületett ember számára.

MEGHÖKKENTŐ
Nincs rá jobb szó. Mindenestől az. Látni az emberi sorsot és Isten tervét, munkáját. A megtisztelő őszinteség mellett a meghökkentő kegyelem ragyog fel a sorok közt, a történetekben. A rácsodálkozás arra, hogy a „Nagyobb Ő” nem egy frappáns cím csupán, hanem igazság, valóság. Amikor az ember erre rádöbben, ezt meglátja, ezt megérzi, akkor éli át saját kicsiségét. Isten meghökkentő cselekvése, megrendítő jelenléte nemcsak a nagy, katartikus spirituális élményeken keresztül válik nyilvánvalóvá, hanem életünk kis mozzanataiban, szabadításaiban, a reménytelenség ellenében megjelenő reményben, bizonyosságban. Az az ember képes igazán szabad lenni, aki találkozott ezzel az Istennel. Az Istennel, aki miközben hatalmas, mégis alászállt, és emberré lett. Az ilyen személy szabad arra, hogy kimondjon dolgokat, szabad arra, hogy kérdéseket te-gyen fel, szabad arra, hogy saját jelentőségének és jelentéktelenségének titka-it, mélységeit megélje; szabad arra, hogy rámutasson közösségi megakadásokra, olyan dolgokra, amelyeket szótlanul eltűrünk, hagyunk ahelyett, hogy kilépnénk, változtatnák rajta.

EVANGÉLIUMI
Az evangélium ugyanis változást munkál.Gyökeres, valódi, mindent felforgató változást. Nem kis ráncfelvarrást, apró módosítást, kis helyesbítést. Ida úgy mutatja be az életútját, úgy tesz bizonyságot az élő Krisztusról, hogy nyilván-valóvá válhat mindenki számára: valóban csak Krisztus az, aki képes megmenteni, akinél nincs lehetetlen, aki életet ad ott, ahol halál van, aki utat nyit még-is ott, ahol minden bezárul. A sorok között feltárul előttünk a szerző alázata, mert Krisztust engedi az előtérbe, Neki adja a dicsőséget azzal, hogy Ő az abszolút cselekvő a műben – és a való életben is. S miközben ötleteket ad, fontos irányokat fogalmaz meg, sokszor és sokféleképpen tesz vallást arról, hogy egyedül Krisztus által nyerhető el az üdvösség s az értelmes, kiegyensúlyozott, áldott élet e földön.

REMÉNYTELJES
Aki Krisztust mutatja be, az reményt visz a környezetébe, felmutatja a valódi, elmúlhatatlan reménységet. A változáshoz a megtérésen keresztül vezet az út. Megtaláljuk az őszinteség mellett a bűnbocsánat, a változás lehetőségeit is. A megoldás felé mutat minden szó, amely Krisztusról szól: bűnbánat, megté-rés, megújulás az az út, amelyet bejárhatunk. Az olvasót is elérheti ez a hívás. A reménység ugyanis, amelyet felmutat a szerző, nem egy optimizmus, nem egy szebb jövő megálmodása. Ez a reménység arra vonatkozik, hogy akármi is érjen, akármilyen veszteség, fájdalom ér is el, Isten azt végül mind a javamra fordítja, és végső soron minden az Ő dicsőségét fogja szolgálni. A reménység, amelyet láthatunk, kibontakozó reménység: a megújuláshoz vezető út fájdalmas részein, a szembesülés, a bűnbánat során is ott van Krisztus. És Ő vár az út végén is bennünket. Nem vagyunk egyedül sem útközben, sem a megérkezéskor.

GYAKORLATIAS
Az elméleti módon gondolkodó ember sok örömét fogja lelni e könyvben, akárcsak az, aki inkább gyakorlatiasnak tartja magát. A háttérismeret, az öszszefüggések, az érzelmi oldal feltárása után sokszor kaphatunk gyakorlati ötleteket, útmutatásokat a szerzőtől. Nem bízza csupán ránk, hogy próbáljuk alkalmazni mindazt, amit olvastunk, láttunk, hanem elénk tárja élettapasztalatát, bölcsességét, feltárja eszköztárát is előttünk. Csodálatosan bomlik ki az Értékmozaik szemlélete, gondolatisága egy olyan modellé, amely egyedi, mégis könnyen érthető, megszerethető. Ismerős gondolatokat foglal egy nagyon jó rendszerbe, amely segítségünkre lehet nemcsak az életben való eligazodásra, hanem a dolgok rendszerben való elhelyezésére is. Sok gyakorlati példa, kézzel fogható üzenet, segítség, ötlet az, amiért hálás lehet az olvasó. 

KÖZÖSSÉGFORMÁLÓ
Egy jó könyv közösséget teremt. Összekapcsolja az embereket, akik olvassák, gondolkoznak rajta, átengedik magukon, akár küzdenek, vitatkoznak is vele. Azokat, akik bárhogyan, de kapcsolódni tudnak hozzá, akik megtalálják benne magukat, el tudják helyezni saját életüket a másikhoz kapcsolódóan. Ez a mű láthatatlan közösséget is formál, mindazokat összekapcsolja, akik együtt éreznek, együtt mozdulnak vele. Ahogy a szerző mintha egy fotelben ülne és mesélne nekünk, úgy többen köré ülve mesélhetünk magunk is: „Igen, ez velem is megtörtént… Igen, ez nekem is fájt… Igen, ebben én is megéltem Isten szabadítását…” Ugyanakkor látható közösség is alakulhat belőle fakadóan: emberek kezdhetnek beszélgetni róla, akár összejárni, találkozni és megbeszélni mindazt, kit hogyan érint, ki hogyan tudja alkalmazni a benne foglaltakat. Sokféle élet, sokféle sors, sokféle megtapasztalás Krisztusról, Isten kereséséről, sokféle bizonyság. Mozaikok, amelyek összeállhatnak egy egésszé, egy képpé. Ez Krisztus teste. Ez Isten országa közöttünk. Kívánom, hogy így öltsön testet mindaz, ami a könyvben foglalt, legyen áldássá, valósággá közöttünk, a családjainkban, gyülekezeteinkben, nemzetünk életében!"

Dr. Thoma László
református lelkipásztor

"Ő nagyobb a múltunknál, a fájdalmainknál, a betegségeinknél, a csalódásainknál, a hiányainknál, a függőségünknél. Ő nagyobb a sebeinknél, a megnemértettségünknél, a magányunknál, a kilátástalanságunknál, a szégyenünknél. Ő nagyobb a szorongásainknál, a kétségeinknél, a félelmeinknél, az önsajnálatunknál. Ő nagyobb a világnál, Ő nagyobb a halálnál, mert legyőzte azt. NAGYOBB Ő mindennél!"

"Nekünk választanunk kell. Lehet a múlt sebeire, szemeteire nézve a mi saját, egyoldalú igazunkban, állandó békétlenségben,
belső stresszben élni, s ebből összerakni a folytonosan elégedetlenkedő, sértődött, lázadó életet, egy hatalmas szemétdombot, vagy, amiről a könyvem szól:lehet hálával tekinteni az értékes darabokra, s ezekből a mozaikokból egy töredezett bár, de értékes egésszé lenni, ÉRTÉKMOZAIKká. Ha életünk mozaikjainak edényét mi magunk szorítjuk, akkor saját árnyékunk besötétíti a azt, azonban mennyei megvilágításból sokszínű, különleges részekből összeálló csodás ”mégis-egészet” kaphatunk."

2:1-ben! A Nagyobb Ő és az Értékmozaik című könyvek egy kötetben látnak napvilágot.

Az élet és a járvány kicsit felülírta valamennyiünk számítását, így a tervezett április végi ünnepélyes könyvbemutató tolódik.

A kötet várható megjelenése 2020. június eleje. Ekkor egy szűk körben, szerény létszámú bemutatót tartunk csupán, s amikor a körülmények engedik, akkor az eredeti tervek szerint megadjuk a módját. Addig is a tervek szerint rövid videókkal adunk betekintést a könyv világába.

Tegnap este megnéztünk egy filmet, nem nem keresztyén film, de mindenképpen egy kedves vígjáték az ego dominanciájának megtöréséről, a valódi értrék megtalálásáról. Címe. Gyerekjáték. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, egyszerű, gyermekien naiv, mégis értéket felmutató filmet nézni, kikapcsolódásnak ajánlom. Gyorsan reggel lett.

A lehangoló járványszám mellett örültünk a gyógyultaknak, s annak, hogy talán egyre többen megértik az otthonmaradás lényegét.

Kevdes üzenetek fogadtak reggel, közöttük egy különösen aranyos Johannának érkezett kis barátnőjétől. Nagyon hiányoznak egymásnak az ovis társak, a gyülekezeti gyerekek, de meg lehet találni a módját, hogy tanítsuk őket a nehézben megtalálni a jót, a lehetőséget. Rövid videókat szoktunk készíteni, amelyeket elküldünk, és nagyon boldogok ettől a kisgyermekek. Ma egy nagyon kedves kis rajzot küldött egyik kis barátnő, az ő tudtukkal az a mai bejegyzés egyik képkísérője.

Ma online istentisztet tartottunk, akit Isten indít az alábbi linken megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=g-DcF16oqLk 

Furcsa volt nem templomba menni, hanem kanapéról hallgatni az istentiszteletet, mégis nagyszerű élmény volt megtapasztalni az újratervezés gyümölcseit. Hálásak vagyunk Isten valamennyi csodájáért, gyülekezetünk közösségéért, valamennyi testvérünkért, embertársainkért. Köszönjük a megerősítő visszajelzéseiteket!

Természetes talán, hogy mi nagyobbak beálltunk az új rendbe, de különleges megtapasztalásom, ahogyan ötéves babalányunk átállt az új módozatokra. Azt mondtuk istentisztelet következik, letette mesekönyvét, és csendet muatatott pici ujjával. Figyel, énekelt velünk, olykor kommentálta az eseményeket. A végefelé közeledve a hirdetések után ránézett édesapjára, majd a monitorra, s azt kérdezte: most akkor majd kivonulsz?

Családi igeolvasáunkban ma a 7. zsoltárt olvastuk, és Csanád készült esti áhítatra, A mennyei igazságszolgáltatás címmel, amelynek szövegét az ő engedélyével osztom meg:

Kezdőének: RÉ. (Református énekeskönyv) 35/1; 426

"A 7. zsoltár első olvasatra nem kifejezetten „különleges”. Számtalan olyan zsoltár van, amelyben megjelenik az, hogy a zsoltáros ártatlan, mégis üldözik. Mert ezt a zsoltárt is, csak így önmagában olvasva, így foglalhatjuk össze: Dávid az Úrhoz menekül, mert megvádolják. Az ő lelkiismerete azonban tiszta, ezért már előre magasztalja az igazságos Istent a szabadításért. A zsoltár ezen a ponton válik „különlegessé”. Elkezd bennünk valami mocorogni, kíváncsivá válunk: „Vajon igaza lett-e Dávidnak, bejött-e a számítása?”...

Mit tudunk Dávid rágalmazójáról, mit tudunk Kúsról? Azon kívül, hogy így hívták, mindössze annyit, hogy benjáminita volt, Benjámin törzséhez tartozott. Nem említi őt máshol a Szentírás, nem írja le ezt a konkrét esetet, amikor Kús vádolja Dávidot. Egy másik benjáminitáról, Simeiről, Géra fiáról azonban olvasunk Sámuel második könyvében, ő is Dávid ellen támadt (16,5). Simei Saul nemzetségéből való volt, innen gondolják többen, hogy Kús is Saul rokona lehetett, de még egyszer mondom, nem ír többet róla a Biblia. Na, most akkor mi lesz? Ennyi volt? Nem tudjuk meg, hogy mi történt Kússal, hogy megítélte-e őt Isten igazságosan?

Nos, ha bibliaolvasásunk során ilyen helyzetbe kerülünk, elakadunk, elbizonytalanodunk, érdemes elővenni a jól ismert reformátori alapelvet: a Szentírás önmagát magyarázza. Hiszen nem csak Dávid volt a Biblia nagy egészében, összefüggésében az, akit ártatlanul vádoltak meg. Emlékezzünk Eszter történetéből Mordokajra, akit ellenségei ki akartak végeztetni, végül mégis királyi pompa lett osztályrésze (Eszt 6,10). Vagy ott van József, akit habár börtönbe vetettek, később a király első embere lett az országban (1Móz 41,41). Vagy gondoljunk Dániel történetére, akit ellenségei az oroszlánok vermébe juttattak, végül mégis ők maguk lelték ott, abban a veremben a vesztüket (Dán 6,24). Nagyon ide vág zsoltárunk 16. verse: „Vermet ás, és mélyre vájja azt; de maga esik a verembe, amelyet készített”. És ha már Dániel könyvét idézzük, jusson eszünkbe Sadrak, Mésak és Abédnegó mondata, amely nagy reménységet adhat nekünk: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…” (Dán 3,17-18).

De ha nem tenné is… És valóban, olvasunk olyan történetekről is, amikor az ártatlan ember nem nyer igazságot itt a földi értelemben. Ott van István, aki hitéért szenvedett vértanúhalált (ApCsel 7,60), vagy ugyanígy Ábel már a Biblia első lapjain (1Móz 4,8). És ott van Nábót, és sok próféta, és az apostolok és sorolhatnánk… Mi a helyzet velük? Velük szemben talán igazságtalan az Isten?
Nem egyszerű kérdés ez…

A következő igét talán nem ebben a kontextusban szokták idézni: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” (Fil 3,20). Nekünk a mennyben van polgárjogunk. Ha pedig a mennyben van polgárjogunk, akkor ott is fognak ítélkezni felettünk, a mennyei bíróságon, ahol hiszem, hogy igaznak bizonyulunk a Jézus érdeméért, és igazzá válik az Jézus szava mind Istvánra, mind Ábelre, mind Nábótra, mind a prófétákra és apostolokra, és mindenkire, aki megaláztatást szenvedett az Istenért: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10).

Végsősoron pedig Ő, a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, Dávid fia volt az akit, őséhez hasonlóan igazságtalanul üldöztek. Voltak, akik csak ravasz kérdésekkel tesztelgették Jézust, de ezek addig fajultak, amíg meg akarták kövezni magát a Messiást (Jn 10,31). És végül ezek a vádaskodások, ezek a hazugságok vitték a keresztre a mi Urunkat.
Mindenki, aki az Istenért szenvedett, igazságot nyer akár már itt a földön, akár majd fenn a mennyben. De vegyük észre, mindez azért lehetséges, mert a bűnös igazságtalanságot Jézus Krisztus elhordozta a kereszten. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten gazdagsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21)

Ha még kérdés lenne bennünk, ne legyen az: az biztos, hogy Dávid vagy már a földön, de a mennyben mindenképpen igazságot nyert ebben az ügyben is, dicsőítése helyénvaló volt. Merjük mi is dicsőíteni az Istent előre, minden ügyünkben, tudván, hogy bármilyen igazságtalanság is ér minket, az Úr - a szívek és vesék vizsgálója - igazságot fog szolgáltatni, akár már itt a földön; de ami még ennél is fontosabb, hogy a mennyei ítélőszék előtt, hiszen az jár közben értünk ott, aki miatt igazságunk lehet, aki elhordozta a mi bűneink igazságtalanságát, és aki belehalt abba, hogy mi igazságtalanok voltunk vele.

Mikeás próféta ezt a reménységét így írja le: „Majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” (Mik 7,9)

Legyen így! Ámen"

Záróének: RÉ. 390.
(Ritter Csanád)

Tegnapi bejegyzésembe azt írtam: "...az emberiségnek térdre kell rogynia, s meg kell tanulnia, nem tudhat s nem irányíthat mindent, meg kell értenünk valamennyiünknek, hogy Isten az Isten..." Isten útai mások, mint az ember gondolatai. Ennyire gyors üzenetre nem is számítottam. 

Ma, amikor felébredtem, ez az őszinte , megrendítő bizonyságtétel fogadott az oldalamon. Nem lehet könnyek nélkül elolvasni. Könnyek, amelyek a szomorúság könnyei, s könnyek, amelyek az öröm könnyei, mert Istenhez megtért egy elveszett.

Az ínség, a nyomorúság is a javunkra lehet.

Egy olasz orvos vallomása: “Most két hete, én és kollégáim még ateisták voltunk.
Ez volt a normális hisz mi a tudományban hittünk, ezt tanultuk. A tudomány pedig kiiktatja Isten jelenlétét. Mindig kinevettem a szüleimet mert templomba jártak.
Ami viszont most történik körülöttem, annak soha, a legsötétebb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha részese leszek. Ez a szörnyűség egyre duzzad és egyre megállíthatatlanabb. Az elején csak páran jöttek, aztán százával… és most nem is orvosok vagyunk hanem szelektálók. El kell döntenünk hogy ki éljen és ki menjen haza meghalni, pedig ezek az emberek becsületesen fizették az adókat Olaszországnak.

Kilenc napja azonban, egy 75 éves pásztor került be hozzánk komoly légzési problémákkal. Volt nála egy Biblia és ebből olvasott a haldoklóknak, miközben a kezüket fogta. Mi már pszichikailag és fizikailag is ki voltunk merülve és el voltunk keseredve. Mikor azonban időnk engedte, leültünk és hallgattuk őt.
Egy idő után be kellett ismernünk, hogy mint emberek elértük határainkat, többet nem tudunk tenni! Naponta egyre többen haltak meg. Ki voltunk merülve, két társunk szintén meghalt és a többiek is alig álltak a lábukon.

Rájöttünk, hogy az ember tudása véges és szükségünk van Istenre. Elkezdtünk imádkozni amikor csak volt pár percünk. Hihetetlen, de megrögzött ateistaként oda jutottunk, hogy Istennél békére leltünk! Őt kértük segítsen kitartani, hogy ápolni tudjuk a betegeket.
Az utóbbi három hét alatt 120 halottunk volt, de mikor ez a 75 éves pásztor meghalt, mindannyian kikészültünk. Amíg velünk volt, sikerült olyan békét hoznia, amit már nem is reméltem, hogy megtalálunk. Ő elment az Úrhoz, nemsokára mi is követjük.
Hat napja nem voltam otthon, nem tudom mikor ettem utoljára, és rájöttem milyen haszontalan voltam itt a földön. Szeretnék segíteni másoknak az utolsó leheletemig. Boldog vagyok, hogy Istenhez térhettem, miközben körbevett az embertársaim szenvedése, halála.”(Via Gianni Giardinelli via Julian Urba) /Forrás: internet/

(Fontos megjegyzés: valamiért, s nem valami ellenében hangzik el a bizonyság. Sok orvos és tudós ember kiválóan össze tudja egyeztetni Istent és a tudományt, kifejezetten az Ő ajándékának tekintik. E fenti bizonyság ennek az olasz orvosnak a személyes vallomása, az ő megtapasztalása, korábbi meggyőződése.)

Isten könyörülő szabadító Isten. Hiszem, annyit és azt - legyen az öröm vagy kín - adja meg nekünk, amivel közelebb maradunk vagy kerülünk hozzá, mert a cél, hogy Őt megismerhessük. A legnagyobb boldogság pedig az üdvösség öröme.

Ma az 5. zsoltárt olvastuk, énekeltük. Dolgoztunk, tanultunk, mint valamennyien homesuliban és homeoffice-ban, majd Johannával pedig igekártyát készítettünk, természetesen az 5. zsoltár igéiből. Szerette volna névre szólóan kiosztani az ebédhez, nagy örömet szerzett vele.

Sok kényszerű változás lépett egy csapásra az életünkbe, és a sok kényelmetlenéségen, bajon túl, megannyi öröm is érkezhet, ha észrevesszük!

Gyógyulást kívánok a betegeknek és kitartást valamennyiünknek! Kérjük továbbra is  együtt Istent, irgalmazzon, s láthassuk meg mindenben az Ő nagyságát!

2Figyelj beszédemre, URam, vedd észre sóhajtozásomat! 3Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! 4Hallgasd meg szavamat reggel, URam, reggel eléd készülök, és várlak.

5Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz. 6Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. 7Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az ÚR. 8De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged.

9Vezess, URam, igazságodban, mert ellenségeim vannak, egyengesd előttem az utat! 10Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. 11Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak!

12Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. 13Mert te, URam, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.