"Ő nagyobb a múltunknál, a fájdalmainknál, a betegségeinknél, a csalódásainknál, a hiányainknál, a függőségünknél. Ő nagyobb a sebeinknél, a megnemértettségünknél, a magányunknál, a kilátástalanságunknál, a szégyenünknél. Ő nagyobb a szorongásainknál, a kétségeinknél, a félelmeinknél, az önsajnálatunknál. Ő nagyobb a világnál, Ő nagyobb a halálnál, mert legyőzte azt. NAGYOBB Ő mindennél!"

"Nekünk választanunk kell. Lehet a múlt sebeire, szemeteire nézve a mi saját, egyoldalú igazunkban, állandó békétlenségben,
belső stresszben élni, s ebből összerakni a folytonosan elégedetlenkedő, sértődött, lázadó életet, egy hatalmas szemétdombot, vagy, amiről a könyvem szól:lehet hálával tekinteni az értékes darabokra, s ezekből a mozaikokból egy töredezett bár, de értékes egésszé lenni, ÉRTÉKMOZAIKká. Ha életünk mozaikjainak edényét mi magunk szorítjuk, akkor saját árnyékunk besötétíti a azt, azonban mennyei megvilágításból sokszínű, különleges részekből összeálló csodás ”mégis-egészet” kaphatunk."

2:1-ben! A Nagyobb Ő és az Értékmozaik című könyvek egy kötetben látnak napvilágot.

Az élet és a járvány kicsit felülírta valamennyiünk számítását, így a tervezett április végi ünnepélyes könyvbemutató tolódik.

A kötet várható megjelenése 2020. június eleje. Ekkor egy szűk körben, szerény létszámú bemutatót tartunk csupán, s amikor a körülmények engedik, akkor az eredeti tervek szerint megadjuk a módját. Addig is a tervek szerint rövid videókkal adunk betekintést a könyv világába.

Tegnap este megnéztünk egy filmet, nem nem keresztyén film, de mindenképpen egy kedves vígjáték az ego dominanciájának megtöréséről, a valódi értrék megtalálásáról. Címe. Gyerekjáték. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, egyszerű, gyermekien naiv, mégis értéket felmutató filmet nézni, kikapcsolódásnak ajánlom. Gyorsan reggel lett.

A lehangoló járványszám mellett örültünk a gyógyultaknak, s annak, hogy talán egyre többen megértik az otthonmaradás lényegét.

Kevdes üzenetek fogadtak reggel, közöttük egy különösen aranyos Johannának érkezett kis barátnőjétől. Nagyon hiányoznak egymásnak az ovis társak, a gyülekezeti gyerekek, de meg lehet találni a módját, hogy tanítsuk őket a nehézben megtalálni a jót, a lehetőséget. Rövid videókat szoktunk készíteni, amelyeket elküldünk, és nagyon boldogok ettől a kisgyermekek. Ma egy nagyon kedves kis rajzot küldött egyik kis barátnő, az ő tudtukkal az a mai bejegyzés egyik képkísérője.

Ma online istentisztet tartottunk, akit Isten indít az alábbi linken megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=g-DcF16oqLk 

Furcsa volt nem templomba menni, hanem kanapéról hallgatni az istentiszteletet, mégis nagyszerű élmény volt megtapasztalni az újratervezés gyümölcseit. Hálásak vagyunk Isten valamennyi csodájáért, gyülekezetünk közösségéért, valamennyi testvérünkért, embertársainkért. Köszönjük a megerősítő visszajelzéseiteket!

Természetes talán, hogy mi nagyobbak beálltunk az új rendbe, de különleges megtapasztalásom, ahogyan ötéves babalányunk átállt az új módozatokra. Azt mondtuk istentisztelet következik, letette mesekönyvét, és csendet muatatott pici ujjával. Figyel, énekelt velünk, olykor kommentálta az eseményeket. A végefelé közeledve a hirdetések után ránézett édesapjára, majd a monitorra, s azt kérdezte: most akkor majd kivonulsz?

Családi igeolvasáunkban ma a 7. zsoltárt olvastuk, és Csanád készült esti áhítatra, A mennyei igazságszolgáltatás címmel, amelynek szövegét az ő engedélyével osztom meg:

Kezdőének: RÉ. (Református énekeskönyv) 35/1; 426

"A 7. zsoltár első olvasatra nem kifejezetten „különleges”. Számtalan olyan zsoltár van, amelyben megjelenik az, hogy a zsoltáros ártatlan, mégis üldözik. Mert ezt a zsoltárt is, csak így önmagában olvasva, így foglalhatjuk össze: Dávid az Úrhoz menekül, mert megvádolják. Az ő lelkiismerete azonban tiszta, ezért már előre magasztalja az igazságos Istent a szabadításért. A zsoltár ezen a ponton válik „különlegessé”. Elkezd bennünk valami mocorogni, kíváncsivá válunk: „Vajon igaza lett-e Dávidnak, bejött-e a számítása?”...

Mit tudunk Dávid rágalmazójáról, mit tudunk Kúsról? Azon kívül, hogy így hívták, mindössze annyit, hogy benjáminita volt, Benjámin törzséhez tartozott. Nem említi őt máshol a Szentírás, nem írja le ezt a konkrét esetet, amikor Kús vádolja Dávidot. Egy másik benjáminitáról, Simeiről, Géra fiáról azonban olvasunk Sámuel második könyvében, ő is Dávid ellen támadt (16,5). Simei Saul nemzetségéből való volt, innen gondolják többen, hogy Kús is Saul rokona lehetett, de még egyszer mondom, nem ír többet róla a Biblia. Na, most akkor mi lesz? Ennyi volt? Nem tudjuk meg, hogy mi történt Kússal, hogy megítélte-e őt Isten igazságosan?

Nos, ha bibliaolvasásunk során ilyen helyzetbe kerülünk, elakadunk, elbizonytalanodunk, érdemes elővenni a jól ismert reformátori alapelvet: a Szentírás önmagát magyarázza. Hiszen nem csak Dávid volt a Biblia nagy egészében, összefüggésében az, akit ártatlanul vádoltak meg. Emlékezzünk Eszter történetéből Mordokajra, akit ellenségei ki akartak végeztetni, végül mégis királyi pompa lett osztályrésze (Eszt 6,10). Vagy ott van József, akit habár börtönbe vetettek, később a király első embere lett az országban (1Móz 41,41). Vagy gondoljunk Dániel történetére, akit ellenségei az oroszlánok vermébe juttattak, végül mégis ők maguk lelték ott, abban a veremben a vesztüket (Dán 6,24). Nagyon ide vág zsoltárunk 16. verse: „Vermet ás, és mélyre vájja azt; de maga esik a verembe, amelyet készített”. És ha már Dániel könyvét idézzük, jusson eszünkbe Sadrak, Mésak és Abédnegó mondata, amely nagy reménységet adhat nekünk: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…” (Dán 3,17-18).

De ha nem tenné is… És valóban, olvasunk olyan történetekről is, amikor az ártatlan ember nem nyer igazságot itt a földi értelemben. Ott van István, aki hitéért szenvedett vértanúhalált (ApCsel 7,60), vagy ugyanígy Ábel már a Biblia első lapjain (1Móz 4,8). És ott van Nábót, és sok próféta, és az apostolok és sorolhatnánk… Mi a helyzet velük? Velük szemben talán igazságtalan az Isten?
Nem egyszerű kérdés ez…

A következő igét talán nem ebben a kontextusban szokták idézni: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” (Fil 3,20). Nekünk a mennyben van polgárjogunk. Ha pedig a mennyben van polgárjogunk, akkor ott is fognak ítélkezni felettünk, a mennyei bíróságon, ahol hiszem, hogy igaznak bizonyulunk a Jézus érdeméért, és igazzá válik az Jézus szava mind Istvánra, mind Ábelre, mind Nábótra, mind a prófétákra és apostolokra, és mindenkire, aki megaláztatást szenvedett az Istenért: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10).

Végsősoron pedig Ő, a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, Dávid fia volt az akit, őséhez hasonlóan igazságtalanul üldöztek. Voltak, akik csak ravasz kérdésekkel tesztelgették Jézust, de ezek addig fajultak, amíg meg akarták kövezni magát a Messiást (Jn 10,31). És végül ezek a vádaskodások, ezek a hazugságok vitték a keresztre a mi Urunkat.
Mindenki, aki az Istenért szenvedett, igazságot nyer akár már itt a földön, akár majd fenn a mennyben. De vegyük észre, mindez azért lehetséges, mert a bűnös igazságtalanságot Jézus Krisztus elhordozta a kereszten. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten gazdagsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21)

Ha még kérdés lenne bennünk, ne legyen az: az biztos, hogy Dávid vagy már a földön, de a mennyben mindenképpen igazságot nyert ebben az ügyben is, dicsőítése helyénvaló volt. Merjük mi is dicsőíteni az Istent előre, minden ügyünkben, tudván, hogy bármilyen igazságtalanság is ér minket, az Úr - a szívek és vesék vizsgálója - igazságot fog szolgáltatni, akár már itt a földön; de ami még ennél is fontosabb, hogy a mennyei ítélőszék előtt, hiszen az jár közben értünk ott, aki miatt igazságunk lehet, aki elhordozta a mi bűneink igazságtalanságát, és aki belehalt abba, hogy mi igazságtalanok voltunk vele.

Mikeás próféta ezt a reménységét így írja le: „Majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” (Mik 7,9)

Legyen így! Ámen"

Záróének: RÉ. 390.
(Ritter Csanád)

Tegnapi bejegyzésembe azt írtam: "...az emberiségnek térdre kell rogynia, s meg kell tanulnia, nem tudhat s nem irányíthat mindent, meg kell értenünk valamennyiünknek, hogy Isten az Isten..." Isten útai mások, mint az ember gondolatai. Ennyire gyors üzenetre nem is számítottam. 

Ma, amikor felébredtem, ez az őszinte , megrendítő bizonyságtétel fogadott az oldalamon. Nem lehet könnyek nélkül elolvasni. Könnyek, amelyek a szomorúság könnyei, s könnyek, amelyek az öröm könnyei, mert Istenhez megtért egy elveszett.

Az ínség, a nyomorúság is a javunkra lehet.

Egy olasz orvos vallomása: “Most két hete, én és kollégáim még ateisták voltunk.
Ez volt a normális hisz mi a tudományban hittünk, ezt tanultuk. A tudomány pedig kiiktatja Isten jelenlétét. Mindig kinevettem a szüleimet mert templomba jártak.
Ami viszont most történik körülöttem, annak soha, a legsötétebb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha részese leszek. Ez a szörnyűség egyre duzzad és egyre megállíthatatlanabb. Az elején csak páran jöttek, aztán százával… és most nem is orvosok vagyunk hanem szelektálók. El kell döntenünk hogy ki éljen és ki menjen haza meghalni, pedig ezek az emberek becsületesen fizették az adókat Olaszországnak.

Kilenc napja azonban, egy 75 éves pásztor került be hozzánk komoly légzési problémákkal. Volt nála egy Biblia és ebből olvasott a haldoklóknak, miközben a kezüket fogta. Mi már pszichikailag és fizikailag is ki voltunk merülve és el voltunk keseredve. Mikor azonban időnk engedte, leültünk és hallgattuk őt.
Egy idő után be kellett ismernünk, hogy mint emberek elértük határainkat, többet nem tudunk tenni! Naponta egyre többen haltak meg. Ki voltunk merülve, két társunk szintén meghalt és a többiek is alig álltak a lábukon.

Rájöttünk, hogy az ember tudása véges és szükségünk van Istenre. Elkezdtünk imádkozni amikor csak volt pár percünk. Hihetetlen, de megrögzött ateistaként oda jutottunk, hogy Istennél békére leltünk! Őt kértük segítsen kitartani, hogy ápolni tudjuk a betegeket.
Az utóbbi három hét alatt 120 halottunk volt, de mikor ez a 75 éves pásztor meghalt, mindannyian kikészültünk. Amíg velünk volt, sikerült olyan békét hoznia, amit már nem is reméltem, hogy megtalálunk. Ő elment az Úrhoz, nemsokára mi is követjük.
Hat napja nem voltam otthon, nem tudom mikor ettem utoljára, és rájöttem milyen haszontalan voltam itt a földön. Szeretnék segíteni másoknak az utolsó leheletemig. Boldog vagyok, hogy Istenhez térhettem, miközben körbevett az embertársaim szenvedése, halála.”(Via Gianni Giardinelli via Julian Urba) /Forrás: internet/

(Fontos megjegyzés: valamiért, s nem valami ellenében hangzik el a bizonyság. Sok orvos és tudós ember kiválóan össze tudja egyeztetni Istent és a tudományt, kifejezetten az Ő ajándékának tekintik. E fenti bizonyság ennek az olasz orvosnak a személyes vallomása, az ő megtapasztalása, korábbi meggyőződése.)

Isten könyörülő szabadító Isten. Hiszem, annyit és azt - legyen az öröm vagy kín - adja meg nekünk, amivel közelebb maradunk vagy kerülünk hozzá, mert a cél, hogy Őt megismerhessük. A legnagyobb boldogság pedig az üdvösség öröme.

Ma az 5. zsoltárt olvastuk, énekeltük. Dolgoztunk, tanultunk, mint valamennyien homesuliban és homeoffice-ban, majd Johannával pedig igekártyát készítettünk, természetesen az 5. zsoltár igéiből. Szerette volna névre szólóan kiosztani az ebédhez, nagy örömet szerzett vele.

Sok kényszerű változás lépett egy csapásra az életünkbe, és a sok kényelmetlenéségen, bajon túl, megannyi öröm is érkezhet, ha észrevesszük!

Gyógyulást kívánok a betegeknek és kitartást valamennyiünknek! Kérjük továbbra is  együtt Istent, irgalmazzon, s láthassuk meg mindenben az Ő nagyságát!

2Figyelj beszédemre, URam, vedd észre sóhajtozásomat! 3Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! 4Hallgasd meg szavamat reggel, URam, reggel eléd készülök, és várlak.

5Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz. 6Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. 7Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az ÚR. 8De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged.

9Vezess, URam, igazságodban, mert ellenségeim vannak, egyengesd előttem az utat! 10Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. 11Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak!

12Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. 13Mert te, URam, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.

A válsághelyzet 7. napja, az online-élet, karantén 3. napja. Ma is lapoztunk egyet a naptárban, mert Isten kegyelméből lapozhattunk, néhányaknak ez nem is annyira természetes. Lám, egy ilyen egyszerű dolog sem.

Majd közösen elcsendesedtünk. A 3. zsoltárt olvastuk családilag: " Az ÚRtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!"(Zsolt.3,9) Félnyolcra kisült a pogácsa reggelire (gyorsan elfogyott, fotóra nem maradt idő), felnőtteknek online munka, gyerekeknek digitális oktatás, majd váltott rendszerben felügyelet a kicsire. 

És kérem, az élet győz, és győzni fog! Itt a tavasz, nyílnak a virágok. Jártunk a kertben, kaptam csokrot Bablányunk szedte, majd kézműveskedtünk itthoni maradékokból: tavaszi csokrot és tájképet. A napnak még kicsit sincs vége, sül a vacsora, az egyetlen maradék élesztőből kel a pizzatészta, tanulunk, dolgozunk, és szüntelenül hálát adunk, imádkozunk, hálát adunk.

Mindenkor a hála fontos jelenlétében hiszek. Nem láttam még hálás szívű boldogtalan embert. Ezekben a napokban elkezdhetjük számba venni, mi mindenért lehetünk is hálásak! Mert tök jó, hogy teli lehet a spájz liszttel meg fertőtlenítővel, de az egy legfontosabb, az élő Isten ott van-e az otthonunkban?

Lehetőségünk nyílik a saját érdekeinket, magunk mögött hagyva meglátni, mit is jelent, amikor a maga medrében megy a természetesnek gondolt életünk! Van lehetőségünk végiggondolni, egészségügyi dolgozóink fáradhatatlan munkáját, a pedagógusok önzetlen, odaadó szolgálatát, azt, hogy mit is jelent, hogy ők nemcsak vigyáznak gyermekeinkre 8-16.00-ig, hanem komoly ismeretet adnak át. Van lehetőségünk hálát adni a kereskedelmi dolgozókért, a nagyvonalú felajánlásokért. A lista hosszan folytatható...

Van szabadságunk meglátni, mi minden gazdagság van jelen az életünkben: van lábunk, kezünk, látunk, lélegzünk (gép nélkül), van otthonunk, s Isten hív, hogy lássuk meg, van Mindenhatónk, aki minden szálat kézben tart, kéri engedelmességünket!

És persze van az éremnek másik oldala: vannak csekkjeink, sérül a komfortunk, a családi , a céges költségvetés...komoly dolgok ezek, nagyon is, de most más a prioritás. Mindenki fog sérülni, kollektív teherhordozás van.
Hiszem, hogy nem a problémákat kell analizálnunk, hanem a megoldásra figyelnünk.
És ne feledjük hálánkat, megelégedettségünket akkor sem, amikor elvonul a vihar!

Nézhetünk hiányainkra, de abból szeméthalom lesz, ragszkodhatunk kicsinyes látásmódunkhoz azt harsogva, mit veszítettünk el e nehéz helyzetben, azonban nézhetünk kincseinkre, örülhetünk annak, ami van.

Te minek tudtál ma örülni? És miért fogsz hálát adni?