Válság 10. - karantén 6. nap: Meghallgatta könyörgésemet az Úr!

Átértékelődnek dolgok, még hálásabbak leszünk. Mindig a megoldásra törekszem reménykedő hozzáállással, ez az új helyzet azonban még nyilvánvalóbbá tesz dolgokat. Olyanok is eszünkbe juthatnak, amik egyébként nem. Hogy egyet említsek: négy kupac mosnivaló láttán hálát adtam, hogy van mosógépünk, és működik is. Ez sem természetes. Neked mi jut eszedbe?

Ma muszáj volt kimenni boltba, de egy jó darabig nem tervezem. Sok maszkos embert láttam, türelmetlent is, és élesztőt ma sem kaptam, így kovász készítésébe kezdtünk. Állítólag nyolc nap, izgatott vagyok, mi süll ki belőle; ilyeneket mindig a nagymamám csinált.

Sok minden megváltozott, mindenkire több teher rakódik, nagyobb alkalmazkodás szükséges, tolerancia, figyelmesség. Ma kicsit fáradtnak éreztem magam, voltak feszültebb pillanataink. Erőtlenségeink, hiányaink előjöttek, de elmondhatom: ajándék, amikor a hibáinkból tanulunk, egymás által épülünk. Ilyenkor a nehézségekből, a nézeteltérésekből is tanulhatunk, sőt még inkább megerősödve jövünk ki egy helyzetből.

Volt ma mese, híradás, főzés, rohangálás a nagy templomkertben, és ami szintén az új helyzet ajándéka, hogy: olyan testvérekkel, kedves barátokkal, ismerősökkel beszélhettem, kizárólag telefonon, akikkel már nagyon régen nem. Csanád készítette e bejegyzés fotóját, majd ő szerkesztette azzal az igével, amelyet Isten a szívére helyezett..

Annyi sok olyan dolgot intézhetünk, tehetünk, amelyekre csak vágytunk a rohanó hétköznapok idején. 

Ma a holnapi online istentiszteletet készítettük elő. Családi istentisztelet volt, mert egyik fiunk orgonált, a másik a felvétekt készítette.

Mivel az online-istentisztelet másként működik, már ma felvételre került, hogy holnap a megszokott időben közvetíthessük. Mit mondjak? Kifejezetten új érzés, meglehetősen új forma, hogy a férjem szombaton délután, este nem félrevonul elcsendesedni még a másnapi alkalomra. Ilyenkor még - egyéb esetben - átgondolja, egybe teszi az egész heri készületet. Az új helyzetben most ez korábbi időszakra esett, így szombat délután, este közösen lehetünk - ritka pillanat egy lelkészcsaládban!

És természetesen elcsendesedtünk, imádkoztunk. Reggel a szokásos napi igét. Már korán reggel megálltam, s elcsodálkoztam Isten nagyságán...Hogy mi legyen a ma olvasandó ige, azt már hónapokkal ezelőtt egy egész évre előre kijelölik. S hogy mit olvastam , amikor kipattantak szemeim: "Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják." (Péld.22,3) Ha valaki, akkor Isten ezt jó előre tudta, hogy ma milyen helyzetben leszünk. Isten éppen így szól mindig. Mindennap. Vigar idején és szélcsendben. Mindig Ő a legjobb Tanácsadó, Erős Isten, Békesség Fejedelme.

Azután családilag folytattuk: a 6. napon a 6. zsoltárt. Ez is telitalálat: bátorítás, remény a nehezebb pillanatokban is! 

2URam, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! 3Kegyelmezz, URam, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, URam, mert reszketnek tagjaim! 4Lelkem is csupa reszketés, és te, URam, meddig késel? 5Fordulj hozzám, URam, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy!

6Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban? 7Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet. 8Szemem elhomályosodott a bánattól, fénye megtört sok ellenségem miatt. 9Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők, mert meghallotta az ÚR hangos sírásomat!

10Meghallgatta könyörgésemet az ÚR, imádságomat elfogadta az ÚR. 11Megszégyenül, és reszketni fog nagyon minden ellenségem, meghátrál, és megszégyenül egy pillanat alatt!

                          Legyen áldott a kapott időnk, békességgel!