Válság 11. - karantén 7. nap: A mennyei igazságszolgáltatás

Tegnap este megnéztünk egy filmet, nem nem keresztyén film, de mindenképpen egy kedves vígjáték az ego dominanciájának megtöréséről, a valódi értrék megtalálásáról. Címe. Gyerekjáték. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, egyszerű, gyermekien naiv, mégis értéket felmutató filmet nézni, kikapcsolódásnak ajánlom. Gyorsan reggel lett.

A lehangoló járványszám mellett örültünk a gyógyultaknak, s annak, hogy talán egyre többen megértik az otthonmaradás lényegét.

Kevdes üzenetek fogadtak reggel, közöttük egy különösen aranyos Johannának érkezett kis barátnőjétől. Nagyon hiányoznak egymásnak az ovis társak, a gyülekezeti gyerekek, de meg lehet találni a módját, hogy tanítsuk őket a nehézben megtalálni a jót, a lehetőséget. Rövid videókat szoktunk készíteni, amelyeket elküldünk, és nagyon boldogok ettől a kisgyermekek. Ma egy nagyon kedves kis rajzot küldött egyik kis barátnő, az ő tudtukkal az a mai bejegyzés egyik képkísérője.

Ma online istentisztet tartottunk, akit Isten indít az alábbi linken megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=g-DcF16oqLk 

Furcsa volt nem templomba menni, hanem kanapéról hallgatni az istentiszteletet, mégis nagyszerű élmény volt megtapasztalni az újratervezés gyümölcseit. Hálásak vagyunk Isten valamennyi csodájáért, gyülekezetünk közösségéért, valamennyi testvérünkért, embertársainkért. Köszönjük a megerősítő visszajelzéseiteket!

Természetes talán, hogy mi nagyobbak beálltunk az új rendbe, de különleges megtapasztalásom, ahogyan ötéves babalányunk átállt az új módozatokra. Azt mondtuk istentisztelet következik, letette mesekönyvét, és csendet muatatott pici ujjával. Figyel, énekelt velünk, olykor kommentálta az eseményeket. A végefelé közeledve a hirdetések után ránézett édesapjára, majd a monitorra, s azt kérdezte: most akkor majd kivonulsz?

Családi igeolvasáunkban ma a 7. zsoltárt olvastuk, és Csanád készült esti áhítatra, A mennyei igazságszolgáltatás címmel, amelynek szövegét az ő engedélyével osztom meg:

Kezdőének: RÉ. (Református énekeskönyv) 35/1; 426

"A 7. zsoltár első olvasatra nem kifejezetten „különleges”. Számtalan olyan zsoltár van, amelyben megjelenik az, hogy a zsoltáros ártatlan, mégis üldözik. Mert ezt a zsoltárt is, csak így önmagában olvasva, így foglalhatjuk össze: Dávid az Úrhoz menekül, mert megvádolják. Az ő lelkiismerete azonban tiszta, ezért már előre magasztalja az igazságos Istent a szabadításért. A zsoltár ezen a ponton válik „különlegessé”. Elkezd bennünk valami mocorogni, kíváncsivá válunk: „Vajon igaza lett-e Dávidnak, bejött-e a számítása?”...

Mit tudunk Dávid rágalmazójáról, mit tudunk Kúsról? Azon kívül, hogy így hívták, mindössze annyit, hogy benjáminita volt, Benjámin törzséhez tartozott. Nem említi őt máshol a Szentírás, nem írja le ezt a konkrét esetet, amikor Kús vádolja Dávidot. Egy másik benjáminitáról, Simeiről, Géra fiáról azonban olvasunk Sámuel második könyvében, ő is Dávid ellen támadt (16,5). Simei Saul nemzetségéből való volt, innen gondolják többen, hogy Kús is Saul rokona lehetett, de még egyszer mondom, nem ír többet róla a Biblia. Na, most akkor mi lesz? Ennyi volt? Nem tudjuk meg, hogy mi történt Kússal, hogy megítélte-e őt Isten igazságosan?

Nos, ha bibliaolvasásunk során ilyen helyzetbe kerülünk, elakadunk, elbizonytalanodunk, érdemes elővenni a jól ismert reformátori alapelvet: a Szentírás önmagát magyarázza. Hiszen nem csak Dávid volt a Biblia nagy egészében, összefüggésében az, akit ártatlanul vádoltak meg. Emlékezzünk Eszter történetéből Mordokajra, akit ellenségei ki akartak végeztetni, végül mégis királyi pompa lett osztályrésze (Eszt 6,10). Vagy ott van József, akit habár börtönbe vetettek, később a király első embere lett az országban (1Móz 41,41). Vagy gondoljunk Dániel történetére, akit ellenségei az oroszlánok vermébe juttattak, végül mégis ők maguk lelték ott, abban a veremben a vesztüket (Dán 6,24). Nagyon ide vág zsoltárunk 16. verse: „Vermet ás, és mélyre vájja azt; de maga esik a verembe, amelyet készített”. És ha már Dániel könyvét idézzük, jusson eszünkbe Sadrak, Mésak és Abédnegó mondata, amely nagy reménységet adhat nekünk: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…” (Dán 3,17-18).

De ha nem tenné is… És valóban, olvasunk olyan történetekről is, amikor az ártatlan ember nem nyer igazságot itt a földi értelemben. Ott van István, aki hitéért szenvedett vértanúhalált (ApCsel 7,60), vagy ugyanígy Ábel már a Biblia első lapjain (1Móz 4,8). És ott van Nábót, és sok próféta, és az apostolok és sorolhatnánk… Mi a helyzet velük? Velük szemben talán igazságtalan az Isten?
Nem egyszerű kérdés ez…

A következő igét talán nem ebben a kontextusban szokták idézni: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” (Fil 3,20). Nekünk a mennyben van polgárjogunk. Ha pedig a mennyben van polgárjogunk, akkor ott is fognak ítélkezni felettünk, a mennyei bíróságon, ahol hiszem, hogy igaznak bizonyulunk a Jézus érdeméért, és igazzá válik az Jézus szava mind Istvánra, mind Ábelre, mind Nábótra, mind a prófétákra és apostolokra, és mindenkire, aki megaláztatást szenvedett az Istenért: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10).

Végsősoron pedig Ő, a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, Dávid fia volt az akit, őséhez hasonlóan igazságtalanul üldöztek. Voltak, akik csak ravasz kérdésekkel tesztelgették Jézust, de ezek addig fajultak, amíg meg akarták kövezni magát a Messiást (Jn 10,31). És végül ezek a vádaskodások, ezek a hazugságok vitték a keresztre a mi Urunkat.
Mindenki, aki az Istenért szenvedett, igazságot nyer akár már itt a földön, akár majd fenn a mennyben. De vegyük észre, mindez azért lehetséges, mert a bűnös igazságtalanságot Jézus Krisztus elhordozta a kereszten. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten gazdagsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21)

Ha még kérdés lenne bennünk, ne legyen az: az biztos, hogy Dávid vagy már a földön, de a mennyben mindenképpen igazságot nyert ebben az ügyben is, dicsőítése helyénvaló volt. Merjük mi is dicsőíteni az Istent előre, minden ügyünkben, tudván, hogy bármilyen igazságtalanság is ér minket, az Úr - a szívek és vesék vizsgálója - igazságot fog szolgáltatni, akár már itt a földön; de ami még ennél is fontosabb, hogy a mennyei ítélőszék előtt, hiszen az jár közben értünk ott, aki miatt igazságunk lehet, aki elhordozta a mi bűneink igazságtalanságát, és aki belehalt abba, hogy mi igazságtalanok voltunk vele.

Mikeás próféta ezt a reménységét így írja le: „Majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” (Mik 7,9)

Legyen így! Ámen"

Záróének: RÉ. 390.
(Ritter Csanád)