Erdélyi rakott káposzta

Nagyon egészséges, tartalmas, ízletes és laktató, egyszerűen a család kedvence és megunhatatlan! Ez a mennyiség 4 felnőttre és egy kisgyermekre kétszer volt elegendő ebédre. 

Hozzávalók:

2 kg savanyú káposzta

1 kg darált hús

1 nagy fej vöröshagyma

1 bögrényi bulgur (rizs is megfelelő)

20-30 dkg füstölt kolbász

500 gr tejföl

A felaprított hagymát a darált hússal egy kis sóval megpárolom serpenyőben. A káposztát egy nagy műanyag edényben átmosom, hogy ne legyen annyira savanyú. Egy nagy jénai tálat (kacsatál valójában) kiolajozok, majd a káposzta felét arányosan elterítem. Erre szórom a bulgur nagyobb felét, majd egy sor vékony karikára szeletelt füstölt kolbászt teszek, lazán, nem szorosan.

Erre következik a darálthús, majd egy újabb sor bulgur, a csésze másik fele. Egy újabb sor kolbász, és a tetejére a másik kilogramm káposzta. A tetejére egy dízsítő sor kolbász. Ezt követően 200-250 gr tejfölt és 2,5 bögrényi vizet (összesen 2 teljes bögre és egy fél) egy kis sóval összeturmixlok, ezzel öntöm nyakon az egészet, és forró sütőbe helyzeem lefedve. Kb-1-1,5 órát sütöm 180-200- fokon, majd a fedelét levéve megkenem tejföllel, és még kb. 15 percig sütöm.

Neked hogy ízlett, miután elkészítetted? És  ha még nem, mi a legjobb reményed?

Jó étvágyat!