Újabb divatőrület: impozánsnak, mutatósnak tűnő lakásdísz, ami tudatosan szembemegy karácsony eredeti jelentésével, lényegével!

A grincsfa az idei évben kezdte fénykorát élni hazánkban. Számos háztartást díszít ez a mutatós, ám az ünnep fényét elhalványító dísz. Az eredtéről, jelentéséről kicsit bővebben:

a grincsfa, vagy más néven manófa, mint sok egyéb szokás, Amerikából érkezett hozzánk. A Grincs egy mesebeli zöld, szőrös lény, aki gyermekkorában egy félresikerült ajándék miatt megutálta a karácsonyt, így aztán elhatározta, hogy ellopja a azt.
Bár egy kislány felnyitja a szemét, így happy end lesz a vége, mégis a történet hozadéka e negatív szimbólumokkal teli díszfa lett: a grincsfa alakja olyan, mint egy gúzsba kötött fenyő (a bűn megkötöz); a hegye lelóg (nem felfelé - Istenre mutat hanem a földre, vagy ránk, vagy egyenesen a pokolra);

A zsurló pedig - amiből általában készül -, egy hagyományosan negatív növény, egyes mesékben a negatív szereplők neve is Zsurló. Az a két fajta, amiből hazánkban kötik, mérgező (téli zsurló - súlyosan, óriás zsurló - enyhén mérgező növény). Nincs rajta gyertya, vagy világítás sem. (Szombathely-lutheran.hu)

A karácsonyfa ellenben örökzöld, felfelé mutató ágai az örök Istenre utalnak, Jézust, az örökéletet szimbolizálják, s díszei, az eredetik, az alma (gömb) s a kígyó (mindenféle lánc, füzér) Ádám és Éva bűnére emlékeztetnek, amelyektől Jézussal szabadok lehetünk, megváltást nyerhetünk! A Megváltó születését ünnepeljük karácsonykor, azt, hogy az Ő születésével egyáltalán esélyünk van a bűnös életünkből való szabadulásra, hisz volt valaki, aki szeretetből mindent odaadott értünk. A fény a fenyőfán is a világosságot s magát a testté lett Világosságot jelképezi.

Néprajzi kutatások szerint eleinte fenyőágat vittek csak a lakásba, majd Luther Márton állított karácsonyfát a fenti szimbólumok okán, de a feldíszített fa azonban egészen az 1800-as évekig nem jött divatba, utána kezdték csak a protestáns családok a szobába költöztetni az ünnepi fenyőfát. A protestáns hagyományon a katolikusok eleinte gúnyolódtak, és azon élcelődtek, hogy a protestánsok vallása a karácsonyfára épül. Nem sokáig tartott ez, hisz a 19. század végére már a katolikus családoknál is ott díszelgett a fa a nappaliban.

Legyen igazi karácsonyfa az otthonokban a valódi jelentéssel, hiszen ez túlmutat a díszeken s az értelmezésen! Áldott karácsonyra készülést mindenkinek!

Bálint fiunk felnőtté avatására e héten szombaton került sor igen méltó ünnep keretében, amelyet egy csodálatos, fergeteges táncprodukció követett. A gyerekek nagyon sokat és lelkesen készültek erre az alkalomra, érdemes a galéria képeire is kattintani! (Lenn)

Mind a diákok képviselője, mind az igazgatónő nagyon eredeti, ötletes beszéddel köszöntötte a végző diákokat és hozzátartozóikat. A 11. évfolyamosok búcsúműsora egyszerűen lenyűgöző volt, amire a 12. évfolyamos diákok egy nagyszerű, szellemes énekprodukcióval feleltek.

A szülő munkaközösség részéről pedig azt a felkérést kaptam, hogy a pedagógusoknak szóló búcsúbeszédet én mondjam. A szöveget változtatás nélkül közlöm:

"Nagy tisztelettel, szeretettel s mindenek előtt Isten iránti hálával köszöntöm Igazgató asszonyt, az Igazgatóság minden tagját, az összes pedagógust, nevelőt, az Iskola fenntartóját, az Elnöklelkész urat az Igazgatótanács elnökét, Főgondnok urat, hadd köszöntsem külön a végzős osztályfőnököket, a gimnázium, az egyházközség valamennyi vezetőjét, dolgozóját, lelkipásztorainkat, a szülőtársakat és minden kedves hozzátartozót, s nem utolsósorban, Benneteket a nap hőseit, kedves végzős a diákok!

„Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal, fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.
De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.
– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.
Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.”
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, Móra Könyvkiadó, 1975)

Szertartás, ünneplőben a lelkünk.
Református precizitás, pontosság, tökéletesség(re való törekvés).
A városban is méltán híres az elegáns, ünnepélyes szalagavatójáról (is) a Református Gimnázium.

Bennünket, idetartozókat mindez és az, hogy az ünnepet a Református Egyházközségben a súlyánál kezelik, a hála melengető érzésével tölt el. Az óvodától a gimnáziumig felkészültség, alaposság, nagy gonddal rendben tartott épületek, évszaknak, ünnepkörnek megfelelően feldíszített termek – amik szembe jönnek velem, amikor naponta végig sétálok valamennyi intézményben. Mindennek helye van, igényesen meg van szervezve, bármi legyen is az, mégsem izzadtságszagú. Rend, keresztény fegyelem, ugyanakkor a jó illat, a kedvesség, a segítőkészség a házigazdája valamennyi tanteremnek, csoportszobának, nevelői szobának.

Aki akar, talál hibát, mindig akadnak olyanok, akik jobban érzik magukat, ha valamit kifogásolhatnak akár egy ilyen csodálatos esemény megszervezésében, de s mert kereszténynek lenni, majdnem olyan, mint futballistának, azaz a lelátóról mindenki nagyon tudja, kinek, hogy és mit kellene csinálnia, mondom: Magyarországon ahogy mindenki ért a focihoz, úgy a legtöbben értenek ahhoz, hogy nekünk keresztényeknek hogyan kell élnünk, viselkednünk, ünnepelnünk a szeretet és a szegénység jegyében.

A gond sok mindenen túl ezzel a gondolkodásmóddal csak az, hogy egy kiragadott szelet az összegészből, s a másik részt feledik: Krisztus bővölködő életre hívott el, ami nem korlátozódik matériára, de vonatkozik mindenre. Tudok bővölködni, s szegénynek is lenni.

De ahogy a róka mondta: most a bővölködésnek, az ünnepnek van az ideje.

Nagyon dicséretes, hogy ebben a mai rohanó világban, amikor mindenki szalad, talán azt sem tudja, hova, a Refiben kicsit megáll az idő, a hétköznapból csodaszép ünnep lesz, van idő méltón ünnepelni, akkor, amikor a szépet, a különlegest már sokan feledik. A tisztelet, a szeretet üzenete rejlik abban, hogy ünneplőbe öltözik az iskola s a diákok, pedagógusok, lelkészek, szülők lelke is.

Megpihenni, ünnepelni, hálát adni jó. Pláne, ha nem öncélúan hanem Isten dicsőségére tesszük. Márpedig itt, ma elsősorban azért gyűltünk össze, hogy a Hatalmas Istennek hálát mondjunk a kapott jókért, köszönetet mondjuk a pedagógusoknak, s mindazoknak, akik segítették, irányították, szerették gyermekeinket, és emlékezzünk, s sírjunk, ha kell.

Fontos beszédek előtt izgulni szoktak, hogy valami igazán nagyot, újat tudjanak mondani, mert egy idő után nincs új, nem lehet mivel előrukkolni. Magam elég sok beszédet elmondtam már, a torokszorító érzést nem az izgalom okozza, hanem a meghatottság, amikor édesanyaként állhatok itt, pedig még csak tegnap születtek holnap érettségiző babáink.

Újat, valami különlegest mondani. Cseri Kálmán egyik jól ismert prédikációjában karácsony közeledtével arról beszél, hogy a nagy ünnepre készülve, mindenki hoz tortát: az egyik évben kereket, a másik évben négyzetalakút, de hogy a harmadik családtag túllicitáljon mindenki., ő emeleteset hoz a következő évben. Annyira versenyeztek, hogy észre sem vették, hogy tulajdonképpen magukat ünneplik, az ünnepeltről elfeledkeznek.

Nem a rendkívüliség a cél tehát, hanem a lényegre, az ünnepeltekre szeretnék figyelni, ezért kérem, ne foglalkozzanak a szöveg retorikájával! Most amúgy is gyesen vagyok, csak hobbiból írok, semmi szakma.

Hadd idézzem mégis jó barátom, Arisztotelész szavait:
„Amikor az elmét tanítják, a szívet nem, azt tilos egyáltalán tanításnak nevezni.”
Köszönjük, hogy a Refiben tanítás folyik: azaz az elme tágításán túl a lelki fejlődésre is figyelnek, az életre tanítják a diákokat.

A szülők nevében beszélek, de nyilván a saját fiaink szűrőjén át tudom látni, elmondani az itteni életet, benyomásokat. Megnyugtató az a tudat, hogy itthon érzik magukat, szeretnek a 2. otthonukba járni.

Amit köszönünk sok pedagógusnak, hogy túlláttak a láthatón, s a legtöbbször sikerült úgy kezelni, látni a gyermekeket, amivé lenniük kell. A szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja egy adott szituációban a másikban a szebb, az igazi arcát. Hernyóban a lepkét. Krisztusi módon. Látni a másikban a pillangót, Krisztus szeretete. A szeretettől megpuhulnak a legkeményebbek is, a jégtömbnek hitt kamaszok elolvadnak.
S nem csak a gyerek, de mindannyian folyton változunk, alakulunk, hisz úton vagyunk. Nem saját benyomásból, gondolatból pillanatnyi érzésből eleve leírni valakit, nagy erény.

Külön köszönetet kell mondanom azért, hogy néhányaknak megadatott egy osztályon túli osztály egy plusz osztályfőnökkel, ahol végig énekelték az ofői órákat, egy nagy csapattá lettek, a kórusra gondolok. Kiváló munka, közösségformálás történik ezeken az alkalmakon.

A kamasz gyerekkel gond van, így tartják eleink, minden szakirodalom, na meg a tapasztalat: de szeretném elmondani, hogy a tudás lenyűgözi őket, s még egy olyan tantárgyat is örömmel tanulnak, ami ma annyira nem divatos, nem piacképes, no de a legfontosabb, úgy hívják: magyar.
Ha jó poént hallanak, sok sztorit, odaillőt, akkor csak úgy mellékesen megtanulják a történelem eseményeit, s a saját elmondásuk szerint ezeken az órákon nem éri meg telefonozni. Persze a többin se szoktak.

Hosszú lenne felsorolni, melyik tanórán, ki mit adott, de néhánnyal megpróbálkozom: a kémia, biológia, fizika óra rejtelmeiről, kísérleteiről a komoly munkán túli barátságos légkörről folyamatosan hírt kaptunk az esti vacsoránál, s a gyermek szája mindig a legnagyobb dicséret.

Nyelvi órák tekintetében az egy jó visszajelzés, ha a gyermek otthon próbálgatja az idegen nyelvet csak úgy a szüleinek adott hétköznapi válaszokban alkalmazni. Volt olyan matematika óra, amitől néha még én is tartottam egy kicsit, de – a legőszintébben - magam is elismeréssel emlékszem még ma is azokra a tanárokra, nagy egyéniségekre, akitől izgulni kellett egy kicsit.
A rajz, a földrajz, a média és a dráma egy kalandos utazás volt, van, hogy kicsit eltévedtek a térkép rejtelmeiben, de ügyes vezetéssel kitaláltak onnan.

A faktokra nincs teljes rálátásom, csak azokat ismerem, ahova fiunk járt, így azt tudom, hogy az infó, a töri a legjobb, hisz Totya megmondta. Mi, idősebbek értjük a viccet. S nem is ő, hanem az ő és egyik diákjának páratlan eredménye beszél saját magukról, hisz nagyszerű helyezést értek el az egyik legrangosabb, országos versenyen. Olyan jó volt együtt örülni.

A testnevelés felüdülés a gyerekeknek, főleg, ha focizhattak, játszhattak.

Egy óra lehet akármilyen profi, teljes, de alig 10% marad meg belőle. Az azonban, ahogy átadták, s amilyen érzéseket kiváltottak belőlük, egy életen át elkíséri őket.

Köszönöm ezt minden pedagógusnak, lelkésznek, iskolában, iskoláért dolgozónak. Szülőként ezt tapasztaltam, hogy a jó légkör hangulatát, maradandó pozitív élményeket visznek el.

Nem állhatom meg, hogy a hittanórák gyakorlatiasságát, a kötelező tananyagon túli beszéd, beszélgetésközpontúságát ne említsem, hisz ez egy olyan alap, ami mindenek előtt a legfontosabb: hitük, ismeretük alakulása. Maradjon így: a tananyagon túl sok beszélgetés ezeken az órákon! Személy szerint ezt külön köszönöm.

És külön szeretném kiemelni, s megköszöni Igazgató asszonynak, az egész igazgatóságnak azt a rugalmasságot, szeretetteljes megközelítést, amit egy adott elintézendő eset kapcsán tapasztalhattuk. Mindig fontos, abban a percben a legfontosabb diáknak, szülőnek, s nem egy aktuális ügynek éreztük magunkat.

Az iskola, az iskolánk nem véletlen kapott külön díjat, elismerést. Ezúton is gratulálunk!

Egyoldalú, s nem hiteles egy jellemzés, ha csak a jókat, a kiválót említjük, mert emberi tökéletlenségünknél fogva ilyen nincs. Csak néhányan még szeretik elhinni az életben a tökéletesség mítoszát, pedig csak egyetlen tökéletes van, az eredeti: a Jézusról szóló igaz beszéd. 

Igen, adódott 1-2 félreértés, hiány. Ezek szükségesek, hogy legyenek egy közösség életében, ha nincs, az csak festett álvalóság. Magam úgy tartom, egy nehézség, egy konfliktus megmutatja, mutatja meg igazán, mi vagy ki lakik a szívünkben; nem kell megijedni, kezelni kell. Nem kell megijedni, a legjobbat kell feltételezni: egyrészt, mert előrevisz, épít, másrészt pedig elrendeztettek, pont van a végükön, s leginkább, mert nekünk az a dolgunk, ha már a keresztények dolgáról szóltam, hogy azokon gondolkodjunk, ami szép, nemes, ami dicséretes.

Végezetül tehát újra, még egyszer hálát adunk szerető Urunknak, köszönetet mondunk a pedagógusoknak, a lelkészeknek, s minden iskolai, iskoláért dolgozónak, akik a mindennapokban nem láthatók, de nélkülük nem lenne teljes az összkép: a kollégium nevelőtanárainak, a gazdaságisoknak, a védőnőnek, a könyvtásasoknak, a titkárság, az uszoda, a konviktus dolgozóinak, a portásoknak, a karbantartóknak, a takarítóknak! Nagyon nagy köszönet nekik, s dicsőség az Úrnak! Áldás, békesség!"

A karácsonyt megelőző várakozás az advent (’eljövetel’) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görög katolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak.

A latin „adventus Domini” kifejezés annyit tesz, hogy ’az Úr eljövetele’.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg a negyedi, az utolsó vasárnap december 18. és 24. közé.

Az adventi készület a 4. századból ered, amikor is a vízkeresztkor (január 6.) szokásos keresztelők előtt 3 hetes várakozási, felkészülési időt tartottak.
A következő században ez a várakozás átalakult: a keresztények egy 6 hetes várakozásban Jézus születésének ünnepére készültek, amely az évek során rövidült 4 hétig tartó előkészületre. 
Szokás ebben az időben adventi koszorút, a kisgyermekeknek adventi naptárt készíteni. (Erről későbbi írásaimban majd bővebben.)

Milyen legyen az előkészület?
Egyre többektől hallom, nem szeretik ezt a nagy karácsonyi ünnepet, az erre való készületet. Ja, ahogy ez manapság zajlik, el is hiszem. Sajnálattal tapasztalom, hogy az értékek eltolódnak, sokaknak gyomorgörccsel ugrik be a kép: tengernyi ajándék, túllicitálás, kötelező látogatások, kimerítő sütés-főzés, összezárva a nagycsalád 3 napra, néhányaknál  tulajdonképpen csak tűzszünet van, a „fegyver”, a megoldatlan problémák csupán az ajtóhoz támasztva vannak.

Így idegtépő nehéz lehet. Hisz mire az ünnepi asztalhoz kerülnénk, megtelik a szemünk a mindenütt látható feldíszített pompával, kiürül a pénztárcánk, mosott rongynak érezzük magunkat. Ez nem karácsony ünnepe, ez az ember ünnepe.
Isten azt kéri tőlünk, hogy „csak légy egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lelsz!”

Próbáljunk meg elcsendesedve, nem a zajra figyelni, hanem a lényegre! A lényeg pedig, hogy Isten Fiának születését várjuk, tisztítsuk ki belső lakásunkat, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, s próbáljunk meg Isten szavára, az igére figyelni!

Nagyon szeretjük a kis családunkban az adventi időt. A lelkünket próbáljuk elcsendesíteni, s természetesen minden korosztály számára érthetővé, szerethetővé tenni az ünnepet. A gyermek kiskorától megérti a maga szintjén, mire készülünk, s azt teszi magáévá, ahogy a környezetét látja készülni. Mi mindig készítünk adventi naptárt, persze lelki tartalommal (holnapi írásom) is, tudatosan választunk egy áhítatos könyvet, amit esténként az adott adventi gyertya fényénél felolvasunk, átbeszélünk, imádkozunk, a legkisebbek pedig kis édességet is kapnak. Közös éneklés, verselés, játék különösen nagy szerephez jut ebben az időszakban. Sütünk is, főzünk is, takarítunk is, ajándékot is kap mindenki mértékkel, a Lényegre, a mi Urunkra, az Ő szeretetére figyelve.

Készüljünk hát lélekben, kizárva a piac s a média diktálta kényszerterheket, s az arányokat betartva lepjük meg ajándékkal szeretteinket!
https://www.youtube.com/watch?v=vX38tieZDyY

Amikor már nem az ész, az egó, az én ül életünk trónján, hanem az Alkotója. Akkor

A vágyak már halkabbak, a célok, a feladatok egyértelműbbek, a billentyűzet, a (táv)irányító Isten kezében van. Akkor

„Már hallgat a szív.
Fölhangosulnak Isten léptei.” (Zelk Zoltán: Akkor)

Kattints a kisfilmre, megéri!
https://www.youtube.com/watch?v=DjNg3jjFnZA&t=9s