"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet!" (Zsidók12,1)

Világos, egyenes, őszinte beszédet az érthet csak, akinek helyes az önismerete. Helyes önismeret pedig csak helyes istenismeretből származik (Kálvin). Ha magunkra nézünk, sebeinket, sérüléseinket, a negatív dolgokat látjuk, azt, hogy minden rólunk szól, én vagyok a fókusz: engem bántanak, én így értem, én, én, én.... Az ilyen ember azt várja, sajnálják őt, éltető ereje a sajnálat, mi több a szeretnyelve, a szeretett nyelve. 

Pedig a sajnálat akadály. Míg a másik sajnálva kényeztet, erősít meg abban, amit hallani akarunk, addig erőtlenné leszünk, magunkra nézünk, miközben erősödni szeretnénk. Az így gondolkozó el tud jutni addig, hogy Isten világos beszédét is keménynek tekinti.

Van Isten előtti megszomorodás, vigasztalás, együttérzés. A bátorítás egy baráttól, testvértől vitamin a léleknek. De a bátorítás nem sajnálat, s van, hogy a véleményünkkel sem egyezik. De azért nagyszerű, mert ilyenkor pont erre van szüksége a megszomorodott léleknek, hogy megértsék bánatát, s utat mutassanak, hogy irányváltás történjék, segítsen valaki a néhány gaz között a temérdek virágot, csodát megláttatni. Az önsajnálat lefelé visz, a vigasztalás felfelé mutat, a hit szerzőjére!

Az önsajnálat olyan, mint a drog: rövid távon éltető erő, mámor a léleknek, hosszú távon azonban bukás: elpusztítja a lelket, a testet.

Ha nehéz, ha becsapottnak, meg nem értettnek érzed magad, rogyj le Isten elé, Ő látja könnyeidet. Látja, hogy Vele akarod megoldani, nem a magad erejéből, emberi módon, emberi sérülésekre nézve. Ilyenkor irgalmas, irgalmaz azoknak, akik benne bíznak.

S küld igaz vigasztalót, hiszem s az adott nehézséget is sikerül rendezni, érteni; ha felfelé nézünk, a lényeget értjük - Istentől s embertársainktól egyaránt!

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." (Róma 10,9)

Az se ment meg, ha katolikus vagy, az se, ha református, egyik felekezet sem. Jézus Krisztus ment meg egyedül, a Belé vetett hit üdvözít egyedül. Egyedül.

Érettségi után közös albérletbe költöztek, s tanulmányaikat megkezdték az egyetemen. Matt, az idősebbik, tanulmányai mellett munkába állt, határozott értékrend szerint élte életét, konkrét elképzelése volt a jövőről.

Öccse, Jack eleinte szorgalmasan látogatta az előadásokat, azonban sajnos szépen-lassan rossz társaságba keveredett: először csak aprónak tűnő kihágásai voltak, mígnem egy nap egy bűncselekménybe keveredett. Sebesen, sérülten, véres ruhában érkezett haza, s Mattnak csak annyit tudott mondani lihegve, hogy nagy bajban vagyok, mert követ a rendőrség.

A bátyj próbálta megnyugtatni öccsét, mondta, menjen, mosakodjon le, s azután mindent megbeszélnek. Fürdés után legnagyobb megdöbbenésére se a ruhái, se a bátyja nem volt sehol. Amíg tisztálkodott, a nyomozók elvitték Mattet, aki magára vette testvére ruháit. Börtönbe zárták, s olyan államban történt az eset, ahol az ilyen véres bűnökért, halál járt; így kivégezték. Az utolsó szó jogán, egy levelet írt öccsének: „Drága Testvérem! Nagyon szeretlek Téged! Szeretném, ha az Isten által eltervezett életed élnéd. Felvettem a szakadt gúnyádat, élj jól a tisztával, a fehér ruhával! Szerető bátyád, Matt”

A történetet egy vándoranekdota alapján írtam. De tudod, ugye tudod, hogy van valaki, aki mindannyiunk szennyes ruháját magára vette? A tiédet, az enyémet, a miénket. S ez valóság! „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” (Róma 8,1-2) Szabadon élhetünk immár az új ruhánkban, a kapott használati utasítás, a Biblia sorai szerint. Használd hát!

Ha ezt elhiszed ezt, RÁbízod az életed az Ég és Föld Urára, megéled, megtapasztalod a csodát. De úgy nem megy, hogy az ajándékok: a türelem, a békesség, az áldás, lelki béke, a nyugodt család, az anyagi biztonság…stb. kell, de az adományozója nem! „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni!” (Józsué 24,15b)
https://www.youtube.com/watch?v=Q8AQgDCTe4M -Katt!

Nem konfliktuskerülő vagyok, hanem békességszerző. Nem haragot generáló, hanem méregtelenítő.

Pedig a keresztény embertől azt várják általában, hogy mindent tűrjön, mert az a dolga. Mások mindig jól megmondják, mi az elvárás egy valamirevaló kereszténytől.

De sehol sem írattatik a Bibliában, sőt az sem, hogy mindenkinek meg kell felelnem, sőt inkább az írattatik le, hogy jaj nekem, ha mindenki jót mond rólam.

Emberi szükséglet, nagyon szeretjük, ha mindenkinél jó színben tűnünk fel, jót mondanak rólunk, s közben elfeledkezünk arról, hogy Istennek, az Ő parancsainak kell elsősorban megfelelnünk, s annak fényében, a törvényeket használva vezérfonalként cselekedni, s szeretni a másikat, azt adva, amire neki valóban szüksége van, ami igazán a javára válik.

Egy alkoholistának nem veszek még italt, noha ő annak örülne, abból érezné a szeretetem. Javára válna? Biztosan nem. Jó lennék a szemében? Igen. S Isten mit gondol minderről? Nem tündökölhetünk jó színben, bezsebelve a dicséretzsetonokat, miközben sérül a az Isten által elgondolt terv.

S ez nem mindig szimpatikus. Pontosabban általában nem az. Ez sokszor azt jelenti, hogy nem mondanak jót rólam. De értsük már meg! Egyszerűen nem lehetséges, mert a világ törvénytára más, tehát nem is tetszhet, amit én teszek vagy mondok.

Nem helyes érett keresztényként a "szeretet", a tolerancia akkor, amikor világos igen-nem mondásra van szükség. Ilyenkor ez áltolerancia, álszeretet. Mert könnyebb egyébként legyinteni és továbblépni, s könnyebb egy nyugisütit adni a gyerekeinknek, vagy villanypásztor elé tenni, hogy a rohanó életben a sürgős ügyeinket lélekszakadva intézzük, mint ahogy könnyebb a koldusnak 100 Forintot adva lelkiismeretünket megnyugtatva továbbrohanni, mintsem 1-2 jó szót szólni vagy kellemesen elbeszélgetni.

Vannak helyzetek, amikor kivárásra van szükség, jobb csendben maradni. Vannak helyzetek, amikor szólni kell, s az még tetszik is a másiknak. S vannak helyzetek, amikor szólni kell, s az egyáltalán nem tetszik. Nem lehet visszahúzódni, mert az egyszerűbb. Nem lehet úgy szimpatikusan tetszelegni, hogy a Krisztus törvényét járó elviszi a balhét, mert világosan beszélt. A csend ilyenkor árt.

Az elfedező szeretet mindig a leghatalmasabb. Van azonban, amikor úgy fedez el, hogy előtte a viharokat tisztázza, Isten erejével lecsendesíti.