Nevetős névnap

Névnapom alkalmából Kecskeméten járt Bagdy Emőke ;), így hát meghallgattuk mi is <3. Téma: a  kacagás,a nevetés,a humor és 30 féle szinonimája volt.

A nevetés, a humor rendkívüli, gyógyító hatásáról beszélt. Arról például, hogy a nevetés a legjobb immunerősítő, s hogy nagyszerű a testnek, a léleknek, ha addig nevetünk, hogy khm a záróizmaink is ellazulnak vagy/és szúr az oldalunk.

Megtudtuk, hogy az apukáknak meg kell tanítani fiaikat a viccmesélésre, mert ennek van a legnagyobb sikere nálunk, nőknél. Még azt is, hogy a vicc csattanója tulajdonképpen olyan, mint egy "szociálpozitív pofozkodás". És még sok minden mással gazdagított. Nagyon hálás vagyok ezért az alkalomért (is). Aki teheti, hallgassa őt! Köszönjük!

A magyar költészet napja estéjén

Három verset ígértem mára. Egy megrendítő vallomással zárom, s kívánok e költeménnyel is tartalmas lelki utazást. 

Köszönöm, köszönöm, köszönöm

"Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, Istenem, Istenem,

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, Istenem, Istenem,

Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.  (Ady Endre)

 

A magyar költészet napja délutánján

Ígértem, hogy ma három verset mint egy összkapcsolódó füzért osztok meg. A második alkotás: Reményik Sándor tollából hangozzék, ahol felesleges is minden egyéb szó:

Kegyelem

"Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem."

A témához kapcsolódó egyik csodálatos dal: https://www.youtube.com/watch?v=qY7E6HZvY4k vagy egy másik feldolgozás, más szöveg: https://www.youtube.com/watch?v=U6PPt776Ew4 - érdemes meghallgatni! Katt!
 

 

A költészet napja délelőttjén

Három vers zakatol bennem, ezeket szeretném ma megosztani veletek. Ez a három vers bármelyikünk életének "modellje" lehetne: a lázadás, a megértés, a bűnvallás, a megtérés, a rácsodálkozás, a szabadság, a hála, a dicséret, a köszönöm íve.

Babits verse legyen az első. 18 éves koromban olvastam először, a szívemig ért, és jelentős szerepe volt életemben, átformálódásom expozíciójának része. Délután, este még jelentkezem a másik két ígért verssel!

"Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked:
nincs gyöngyöm, cukrom, virágom.
Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed,
keserü életemet, egyetlen terhes gazdagságom.

Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet,
s ezt sem adom, csak visszaadom már:
mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,
kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.

Óh különös hatalom! szeretet erős gyengesége
- s óh gyenge erősség! oly védtelen benned...
Életem pórázát tartod, de téged bilincsel a vége
s mégis én vagyok zsarnok és hóhér, s te aki enged! és szenved.

Letérdelek s ugy szánom-bánom óráid letörött virágát,
mint aki barbár talppal ment át egy drága réten:
óh ki gyógyitja meg az elrontott örömök rózsaágát?
ki mondja a tiprott percnek: -Kelj föl, kis százszorszépem!"

Órák és percek helyett fogadd el egész életemet,
virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos:
de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha uj plántáid beülteted,
minden szirmot földajkál s neked áldoz." (Babits Mihály: Engesztelő ajándék)

 

Gondolatok a szavazás után

Kedves Barátaim, Ismerőseim! 

Szemlélődöm, tűnődöm, s gondolataim kavarognak: látjuk-e a lényeget? Beállunk-e az őrhelyünkre, s tesszük-e a ránk bízott dolgokat? Szóval a lényeget…

Az ország egy kisebbik része most szomorú, mert mást remélt, a másik, nagyobbik része pedig örül, mert reménysége valóra vált. Úgy tapasztalom, hogy a csalódottak is legalább kétféleképpen reagálnak:

Az egyik részük tudomásul véve az országgyűlési választás eredményét kedvetlen, csendes, de elfogadja, mert demokrácia van, s most a nagyobbik hányad így választott. A legbölcsebbek levonják a tanulságot.

Nagyon együtt tudok veletek érezni egyrészt, mert ez nektek most nagy fájdalom, s ha a másiknak fáj valami, az nekem is; másrészt mi is átéltük, milyen, amikor nem az alakíthatott kormányt, akire mi voksoltunk. Igen, 2002-ben sajnálatunkra nem a Fidesz nyert; nem örültünk, de elfogadtuk. S bár minden, ami emberileg eltervezett volt, egy tollvonással áthúzta az érkező kormány, a lényeg: a mi akkori érdekeinknek nagyon nem felelt meg. Mit tehettünk? Tettük tovább a dolgunk, s azzal a reménységgel voltunk, hogy 4 év múlva másként lesz. És nem így lett. Csalódás, szomorúság, megint. Megértelek benneteket.

Viszont azt a reménységet szeretném elmondani nektek, ami, Aki akkor is erőt adott. Mert bár csalódottak voltunk, de nem reményvesztettek, a földi kormányzás nem annak a kezében volt, amit mi jónak gondoltunk, de akkor is, ma is az a bizonyosságunk, hogy van egy Főkormányos, aki minden utat tud, ha jól, ha rosszul döntünk, Ő Ura mindennek, s mindent jóra vezet, s kapunk lehetőséget megérteni azt a mi személyes életünkre vonatkoztatva is.

Hiszek abban, hogy annyit kapunk és nem kapunk meg az életben, amennyi jobban lehetővé teszi, hogy az élő Úrra hagyatkozzunk, mellette maradjunk!

Hiszek abban, hogy felelős keresztény emberként eleget kell tennem állampolgári kötelezettségeimnek is, s a helytelenül értelmezett szelídség és szeretet pajzsa mögé nem lehet elbújni, s felmentést adni magunknak földi kötelezettségeink alól, hisz ebbe a világba lettünk elküldve. Van őrálló és iránymutató feladatunk, s egy jelmondatunk: „Orando et laborando”, azaz „Imádkozva és dolgozva (cselekedve)!” Azaz, sosem bagatellizálhatjuk el feladatunkat, de ha nem úgy jön be a számításunk, elmondhatjuk, megtettünk mindent, ami rajtunk múlt, s tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a láthatatlan, de élő Úr munkálkodik.

Vannak nagyon fontos feladatok az életünkben, amiért felelősséggel tartozunk, de tudnunk kell, hogy a legfontosabb, amit meg akar ismertetni velünk Isten, az az Ő üdvözítő szeretete. Ő munkálkodik. Készek vagyunk-e észrevenni? Ha mindig az általunk elképzelt jó sorunk megy, a mi akaratunk szerint, akkor aligha. Nehéz kimondani, de gyarló ember lévén mindig a legnagyobb nehézségekben tanultam meg a leckét.

S vannak, akik egyáltalán nem elfogadva a szavazás eredményt hangosan, bántóan Emőkéznek és Gáboroznak, agymosottaznak bennünket (ha nem is nekem célozza, de általánosítva), minket, akik meg lettünk vezetve egy diktátor által.

Nem hiszem, hogy így kellene. Nem hiszem, hogy ez előre visz, s azt sem, hogy ér annyit, hogy sérüljenek kapcsolatok. Mert a plakátok lekerülnek, a politikusok visszamennek az íróasztaluk mögé, s mi együtt élünk, együtt dolgozunk tovább! Tudnunk kell egymásról mindenkor, hogy mindannyian a legjobbat akarjuk, csak más a látásunk, s még: a legjobbat feltételezni a másikról. Ha pillanatnyilag bántón viselkedik, akkor is. Elfedező szeretettel. S csak az egyenes szó visz valahova, az agresszív, a bántó csak elválaszt, s vihart támaszt.

Abban hiszek, hogy minden dolgunknak szeretetben kell végbe mennie. Látom naponta, hogy egyre nehezebben fogadják el a gyermekek, vegyünk egy egyszerű példát az érdemjegyeket, a nevelést, a tanár szavát. Ő elmagyarázza, s ha nem megy, berendeli a szülőt, hogy mondja el nekem, az miért nem hármas, hanem…

Megértem, hogy fáj, de ez egy csapatjáték. Ebben a demokráciás csapatjátékban az a szabály, hogy a többség dönt. S ha lázadunk, tüntetéseket szervezünk már másnap, akkor nem tiszteljük embertársainkat, s véleményüket. 

Olvastam több helyen a közösségi oldalakon az elhangzott vádakból egy - sajnos megalapozott - összefoglalást: „A liberalizmus az az eszme, ahol a demokrácia, a tolerancia, a szeretet csak akkor és csak is akkor értelmezhető, ha a választók többsége rájuk szavaz, ha az ő érdeküket senki sem sérti, és őket és akit ők jónak látnak azokat szeretik. Ha a többség nem őket támogatja, akkor megszűnt a demokrácia, diktatúra van. A választást elcsalták, újra kell számolni a szavazatokat. Hülye, agymosott mindenki, csak ők nem. Szerintük elveszett az ország, vége mindennek, jön a sötétség. Enyhén szólva egyoldalú és szélsőséges értelmezése a demokráciának.” /K. Haronisz/

Szeretném hinni, hogy nem így van. Szeretném hinni, hogy ha fáj is az eredmény, méltósággal elfogadják azok, akik másra számítottak. El merem hinni, hogy nem Emőkéznek tovább, nem hívnak mögöttünk sem agymosottnak, s nem hiszik el a csalás-mantrát.

Olvastam egy 22 éves lány körlevelét, miszerint nem tud venni kávéfőzőt. Emberek! Tényleg? Ti tudtatok annak idején? Csak az én szüleim kezdék garzonban, hitelre? Csak én örültem egy kis munkának egyetemistaként? Igen, ez volt a cél: mindennap a menő egyetemi kávézóban (értsd: lepukkant büfé)reggelizhessünk. Aztán lett kávéfőző is és vasaló is. Minden a maga idejében. Van, amiért túlórát vállaltam, s van, ami felnőttként adatott meg.

Megelégedettnek lenni, miközben törekszünk előre jutni. Élni e kettősségben higgadtan, nyugodtan, békében – nagyon nagy ajándék, s felelősség, átadni gyermekeinknek, akik a mégmégmég elvét látják a fogyasztói őrületben. Megtanulni táncolni az esőben. Mert elszalad a végtelennek hitt földi  élet.

Tudom, hogy vannak szükségesek, tudom, hogy vannak, akiknek nehezebb, könnyebb, de nem mindig a másik, a körülményeink a hibásak. Mégis a boldogság forrása, hiszem, nem a körülményeinkben rejlik, hanem a szívünkben, s a döntéseinkben.

Jogok, bizonyítékok, érvek, tüntetésszervezés.Túl kicsinyes lenne erről bármit is magyarázni, mindenki tudja, ha értve olvasta fenti soraimat.

Hiszem, hogy a balgának, naivnak s olykor bárgyúnak, de mindenképp gyengének tartott szeretet a legnagyobb úr. Hisz ISTEN maga a SZERETET.

A gyűlölet, a felháborodás bár hangos, s erősnek tűnik, de aminek nem az élő Úr a motorja, nem lehet időtálló, azonban elfoglalhat olyan helyet az ember lelkében, amit inkább békesség, szeretet, kedvesség és társai kellene, hogy betöltsék. Akkor tudunk szűkölködni és bővölködni egyaránt.

És vagyunk, akik most örülünk, mert okunk van rá. Így döntöttünk. Nem párt, hanem értékek mentén, mert így láttuk jónak hazánk, családunk, jövőnk, hitünk szempontjából, és örülünk.Tegyük szerényen, alázattal, tudva a helyét, idejét, módját!

Igen, és mindenütt vannak, akik nem érzik az arányt, a határt. Ennek az emberi tökéletlenség az oka. Sosem lesz itt, a földön mindenki számára megelégítő állapot, de arra nézzünk, "testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Fil.4,8)

Sajnálom, hogy most néhány ismerősömnek nehéz. És szívből együtt érzek veletek. Még akkor is, ha ilyenkor olykor lesajnáló, gúnyos megjegyzéseket kapok. Most azonban így döntött a többség, s ahogy Petőfi megmondta, azért a víz az úr.

Nem megvonva Petőfi szavát, de annyival bővíteném, hogy az élő Úr az Úr!

Ezt a lelkületet erősítsük magunkban és egymásban, mert hiszem, tapasztalom, hogy csak ennek van éltető ereje, sokszoros gyümölcse! Így éljünk a kommentekkel is! Köszönöm. 

                                             Áldást, békességet!
                                                                  Ritter Ida

Az öt szeretetnyelv

Az öt szeretetnyelv (Five Love Languages) egy pár- és pszichoterápiai fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotott meg 1992-ben.

Chapman a személyes szeretetnyelvünket az idegen nyelvhez hasonlítja. Ha két eltérő anyanyelvvel rendelkező ember találkozik, csak nehezen vagy egyáltalán nem jön létre a kommunikáció közöttük. Ha egyikük megtanulja a másik nyelvét, akkor lehetővé válik a társalgás, de nehéz helyzetekben az idegen nyelv nem pótolhatja az anyanyelvet. Vagyis az optimális kommunikáció csak akkor jön létre, ha mindkét fél megtanulja a másik anyanyelvét - azaz szeretetnyelvét.

Egy másik szemléletes hasonlata szerint személyiségünk egy motorhoz hasonló, amelynek rendszeresen szükség van üzemanyagra ahhoz, hogy megfelelően működjön. A házasságban a házastársak feladata nem más, mint egymás szeretettankjának a feltöltése. A félreértések, csalódások és házassági problémák hátterében az áll, hogy szeretetünket nem partnerünk szeretetnyelvén fejezzük ki.

Az öt szeretetnyelv a következő:

  • Elismerő szavak
  • Minőségi idő
  • Ajándékozás
  • Szívességek
  • Testi érintés

Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges szeretetnyelve, amely mélyebben hat ránk az összes többinél. Hasonlóan, ha nem beszéljük párunk elsődleges szeretetnyelvét, akkor ő valószínűleg nem érez kellő szeretet, még akkor sem, ha a többi nyelvet jól "beszéljük".

(Külön-külön megvizsgáljuk részletesebben mindegyik "nyelvet".)

Aranyhaj és barátai

Johanna hetek óta imádkozik játékbabákért. Esténként folyamatosan így fohászkodott: „Drága Istenem! Kérek Tőled Arielt, Hamupipőkét és bocsánatot!” (Ügyes kislány, és megtanítottuk neki, hogy először dicsérjük az Urat, hálát adunk, megköszönjük a jót, a rosszat, s majd csak azután kérünk. A sorrenddel még van kis gondja.)

Kapott babákat, de tovább, kitartóan imádkozik Aranyhajért, mert ő még hiányzik a triumvirátusból. Készített róla egy rajzot teljesen egyedül, azóta a hűtőnket díszíti. (Ld. fotó) S az különösen fontos, hogy a ruhához passzol a cipő és a hajdísz.

Az egyik délutáni közös játéknál babalányunk egy takaróval érkezett hozzám.
- Anyukám! Felcsipeszeled a hátamra a palástot?
- Ó, persze! - válaszoltam. Lelkész leszel?
- Nem, hercegnő.

És büszkén elvonul.

Annyira szép idő volt ma, de egy kicsit szeles, gondoltam egy kardigán azért elkél.
- Nem kérek kulcsit Anyukám, nem fázom. (A ’pulcsi’ kiejtése még nem tökéletes, de az ikes igékben sosem vét.) De szomjas vagyok, ihatok ciplomos teát?

Zárásként csak annyit: van, hogy kicsit emeltebb hangon kell mondani gyermekeimnek a szükségeseket, mert néha szelektív a hallásuk. Johanna visszafordul, és csodálkozva tényszerűen megállapítja:
„Anya, de te aranyos vagy!”

S ha valaki nem tudná, mi is voltunk ma szavalni. (Ez utóbbi korábbi családi szótárunkból való ugyan, csak ide kívánkozott.)

Szép hetet mindenkinek!

Témakör: 

Az ISTENtől kapott lehetőség felelősséggel jár

Férjem tollából: 

Elkövetni még egy olyan súlyú hibát, ami egyenlő az árulással, az önfeladással egy nemzet életében, lelki öngyilkossággal ér fel…

Nem szokásom szólni politikai ügyekben, bár lelkipásztor vagyok mások életébe az igével, a nagybetűs Igével szoktam találkoztatni a rám bízottakat, de ma nem lehet néma az őrálló, mert az cinkosság lenne, a bűnöknek a jóváhagyása!
Kezdő papként nem gondoltam, hogy fiatalon tapasztalat nélkül szavaimnak bármi súlya lehetne – rosszul gondoltam -, s mindenütt azt hallani, a lelkész maradjon az igénél – ma már látom, hogy pont Isten szava kellett volna, hogy indítson ebben is, hogy szóljak, s ne magamra, a konfrontációból, s a félremagyarázásokból adódó félelmekre tekintsek. Mert bűnösök közt cinkos, aki néma.

Egyházaink némán végignézték a rendszerváltás, privatizálás hibáit, igazságtalanságait, bűneit, nem szólva a visszásságok láttán, némán asszisztált hozzá. Akkor is éreztem, ma még inkább így látom, hogy a helytelen szeretet, a helytelen szelídség és a rossz lelkiismeret nem engedte szólni azokat, akiknek elöl kellett volna járni a bűnvallásban, bocsánatkérésben. Elhagytunk egy óriási lehetőséget, hogy KRISZTUSI példával elöljárjunk, megmutassuk a volt és a leendő hatalom birtokosainak a hatalom JÉZUSI gyakorlását. Csodálkozunk, hogy nincs tekintélye egyházainknak? Szerintem nem kell!

Befogadni a köpönyegforgatókat bűnvallás nélkül, nem tisztítva saját sorainkat, a rendszert kiszolgáló, annak előnyeit élvezőknek meg kellett volna adni az esélyt a színvallásra és közös bűnbánattartás után kellett volna és lehetett volna valami igazit, újat kezdeni. Így csak toldozgattunk, foltozgattunk. Meg is van az eredménye!

Most nem követhetjük el még egyszer ezt a hibát, hogy hallgatunk, s nem szólunk, nem figyelmeztetjük a ránk bízottakat! Nem szaladhatunk ész nélkül, Isten megkérdezése nélkül a Nyugat nyomába! Az elmúlt két világégés megtaníthatott volna már erre, hogy sokkal jobban bízzunk Istenben, mint az emberben, a „nyugati emberben”!

Tolnai Mihály 1675-ben írt gondolata van előttem:
„Az utolsó veszedelemben forgó, s küszködő, gyámoltalan haza mindaddig csak hiába folyamodik, ragaszkodik idegen segítséghez szabadulásért, valamig azt istenségnek tartja, annak erejébe helyezi megszabadulását, attól várja oltalmát, és amíg alázatos vallástétellel igaz penitenciatartás által kegyelemért az egyedüli megszabadító Istent meg nem keresi, és megszabadulását attól nem kéri és várja.” (Haza számkivetett békességének helyreállítása 1675)

Az őrállónak az a feladata, hogy őrhelyén álljon, s kiáltson, ha veszély közeleg!

Hamis üzenet az, hogy az ellenséget be kell fogadni, mondván, az ige így szól: Szeresd ellenségedet…, de a JÉZUSI szeretet: az agapé, ami azt adja a másiknak, ami a javát szolgálja, a valódi szükségét akarja betölteni.
Hitünk szerint a legfőbb jó: Isten üdvözítő szeretete, - evvel kell találkoztani az ellenségünket – s nem a családomat kell veszélybe sodorni, pláne nem feláldozni valami téves lelkiismeret vagy szeretet oltárán!

Nem tehetem meg a családom, a nyájam tagjaival hogy elveszem a kenyeret – veszélybe sodorva őket – s adom oda másnak! Mert a magam falatját odaadhatom, de a családomét, a nyájamét nem, mert értük tett felelőssé elsősorban az Isten!

Ma nem kenyeret kér az idegen messziről jött „vándor”, hanem befogadást, de ő nem akar része lenni az életünknek, nem érték számára mindaz, amiért családunk oly sokat áldozott!
Szabad-e engedni a hívatlan „vendégnek”? Valóban be kell-e fogadnom?

Őr vagyok! Nem eshetem abba a csapdába hogy báránybőrbe bújt farkast engedek be a rám bízottak közé. Mert ne legyünk tévedésben, az a bárány, aki bárányt eszik, az FARKAS!

A Kiskunságban élek, azon a vidéken ahol valamikori ellenségünk, a kunok (I.László királyunk tőlük védte a hazánkat) telepedtek le, még királyt is adott (Kun László). Befogadtuk őket, amikor menekültek lettek, de úgy adtunk nekik helyet, hogy engedték, hogy közös alapra helyeződjön az életük a miénkkel. Odavezettük őket ahhoz az Istenhez, aki képessé tett bennünket a megbocsátásra és a befogadásra. E közös KRISZTUSI ALAP nélkül, aki bejött a házunkba, hazánkba, kifosztott kizsigerelt bennünket, akár Keletről, akár Nyugatról jött is!

Mindenkit befogadunk a házunkba, de senki kedvéért nem vesszük le a keresztet, adunk enni, ha éhes, megsegítjük, de felszólításra nem adjuk át a házunkat. Ez helytelen megerősítés lenne, sokkal inkább a liberális színezetbe öltöztetett álszeretet, mert nem azt adja neki, amire valóban szüksége van, s mert sérül a szeresd felebarátodat, mint magadat parancs. Nem árthatok a saját nyájamnak, hogy majd a másik uralkodjon felette.

A deformált és illogikus gondolkodás ott lepleződik le igazán, amikor az idegeneket kérik tőlünk, hogy fogadjuk be minden feltétel nélkül, talán épp a Krisztusi szeretetre hivatkozva, de a Nyugati hatalmak, akik épp úgy felelősek a trianoni állapotokért, mint a volt nagyhatalmi vezetőink, politikusaink, nem értik, sőt ellenzik az állampolgárság és a szavazójog illetékességét. Miféle kifordult gondolkodás, kettős mérce, nem helyet adni annak, aki a családomhoz tartozik, a külhoni magyar testvéreimre gondolok, de az idegent pedig öleljem keblemre bármilyen nagy áldozatot is kíván tőlem!

Édesapák, Édesanyák! Egyedülállók! Idősek és Fiatalok! Lelkipásztorok! Nem engedhetjük be a gyenge és kiszolgáltatott bárányok közé az ellenséget semmilyen címen sem! Milyen hangokra hallgatunk? Csendesedjünk el, ültessük le magunkkal szemben a lelkiismeretünket, Isten előtt beszélgessünk el magunkkal, hogy kire és mire bízzuk családunkat és a nyájunkat!

Bátorodjunk meg, és álljunk ki Istenért és családunkért, hazánkért, azon értékek mellett, amelyek csendben, de nélkülözhetetlenül meghatározzák a jelen, s majd az eljövendő, Urunktól kapott életünket!
Nem kérdés, hogy Isten a főrendező, a ránk bízott feladatot azonban el kell végezni! Imádkozni, cselekedni!

Az ÚR velünk!

Imádságos lélekkel, felelősségteljes döntésre hívva, áldást, békességet:

Ritter Nándor

A ceruza

"A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?

Nagyapja, félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz.

A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan, mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat.

A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.

Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.

A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.

A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.

És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy. Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani. " /Paulo Coelho/

Luther és Kálvin felfogása a házasságról és a családi életről

Megérintett ez a tanulmány, érdekes volt elolvasni. A család évében különösen szeretettel ajánlom.

http://confessio.reformatus.hu/v/360/#page1

Címke: 

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára