Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. már. 18. 18:00
Fürdés közben nézegette Johanna az ablakban lévő virágokat, és megállapította: „A szép virág szép, és kinyílik, a száraz pedig nem működ.”
A pancsolás után még bohóckodhattak egy kicsit az ifjak: kirakózás, mese, autózás, babázás, ami csak belefért, és közben zenét hallgattak, s Bálint megállapította az egyik ének kapcsán: „hogy azért fals hang az volt benne” , mire Johanna konstatálta: „Igen, igen, nálunk az oviban is volt farsang. Babóca voltam. Jó volt nagyon.”
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. már. 09. 00:39
Tegnap hazahoztuk a kórházból, icipici baba volt. Aludtunk egyet, mert a szülésben , az éjszakázásban kicsit elfáradtunk, de nem gondoltuk volna, hogy újra március 8-ra ébredünk. Így szaladt el a 18 év, egy szempillantás alatt.
S mit álmodtunk e rövidnek tűnő idő alatt? Örömet, hálát, óvó atyai kézben lévő nehézségeket megoldásokkal, kegyelmet, hálát – az élő Istent! Kértünk szépet, s kaptunk. Nem kértünk bajokat, s javunkra fordíttatott. Ezen is, azon is az Úr neve dicsőült meg!
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 22. 00:35
Johanna nagy boldogan érkezett haza az óvodából, és sorolta mi mindent szeretne még délután csinálni. Bólogattam, s kiegészítettem: - Igen, játszunk, és persze van dolgunk is: mi, lányok sütünk nagyon fincsi fasírtot. Bablányunk boldogan, széles mosollyal hangosan rávágta: - Igen, sütünk fasírtot, nyami de finom lesz, hurrá! Egy pillanat hatásszünet: De, Anyukám, mi az a fasírt?
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 19. 13:38
1. Éltető sodrásban Éltető sodrásban. Ez az idei házasság hete mottója. Mit jelent a sodrás? Az Értelmező szótár szerint’cselekvés, mely által sodor valamit.’ Mindenkit sodor az élet. Ha tudatos döntések, motiváció eredményeképpen cselekszünk a mindennapjainkban, akkor sodor az élet, s a szemünk előtt egy adott cél lebeg. Ha az ember előtt nincs különösebb cél a napi rutinon, munkán kívül, akkor pedig sodródik, egyik napról a másikra él.
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 13. 22:41
Négy kedves kis szösszenet a hétköznapokból:
- Miről meséljünk ma Johanna? - Tudod, Anyukám arról, amikor ott van a boszorkány, de nem viccüs, mert ő akar lenni a királylány, pedig ő nem aranyos, nagyon gonosz a tükrével. A hercegnő meg a törpék aranyosak, nagyon.
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 07. 17:22
A héten jelenik meg a 2018. év házasság hetének (2018. február 11-18.) egyik szenzációja a Harmat kiadásában Mark Gungor:Férfiagy, női agy: Isten hozott egy jobb házasságban című könyv.
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 03. 21:33
Kívül hideg tél van, belül pedig tavasz, örök tavasz. Az orchideáimat mind 3 éve, a 40. születésnapomra kaptam, mintha a köszöntőim összebeszéltek volna. S azóta folyamatosan virágba borulnak, akár tél van, akár nyár. Nemcsak a nappali, hanem lelkünk virágai is ezek.
"Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. feb. 02. 23:34
Johanna nagyon szeret anyukásat játszani, ilyenkor rend szerint ő az „Anyuka” én meg a kicsi lánya, és valamennyi plüss a testvérem. Egy szokásos, rituálé szerinti napot játszottunk el hűen, s a déli altatásnál a következőket mondta nekem, egy pillanatra kilépve a szerepből: „Na, letettem alszani a drága kicsikéimet, és (kiválaszt néhányat) én meg őkkel alszom.”
Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. jan. 29. 17:58
„Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el, a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén, a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga véleményét, az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni.” (Augustinus)