Amikor a kisfiad hirtelen 18 lesz

Tegnap hazahoztuk a kórházból, icipici baba volt. Aludtunk egyet, mert a szülésben , az éjszakázásban kicsit elfáradtunk, de nem gondoltuk volna, hogy újra március 8-ra ébredünk. Így szaladt el a 18 év, egy szempillantás alatt.

S mit álmodtunk e rövidnek tűnő idő alatt? Örömet, hálát, óvó atyai kézben lévő nehézségeket megoldásokkal, kegyelmet, hálát – az élő Istent! Kértünk szépet, s kaptunk. Nem kértünk bajokat, s javunkra fordíttatott. Ezen is, azon is az Úr neve dicsőült meg!

A mai napot (is) felejthetetlenné szerettük volna tenni. De ezt úgy igazán. Azt hiszem, sikerült. Boldogság, öröm, család. Megélni a pillanatot. Szabadságra menni, a lényegre figyelni.

Nagycsaládban ritkán kivitelezhető, hogy a szülők hosszú órákat csak egy gyermekükkel legyenek. Ez ma ilyen volt. Reggeltől estig. Az éppen felnőttkorba lépő Bálinttal közös „egészséges” reggeli hármasban, oh, nem egy bioboltban, majd Old car museum Kiskőrösön. Nem, a képen az autók nem játékautók. Elsőszülöttünk autóval született, becézgette őket, mi lehetett volna személyre szabottabb meglepetés, mint egy autómúzeum látogatása? Ajánlom mindenkinek!

Közös ebéd, ahol ő szerette volna, a délután a Kedvessel, és az este is a találkozásról, a szeretetről, a meglepetésekről, a kiskori videók nézegetéséről szólt. S amikor fülig érő mosollyal az ajándékok kibontása után azt mondja nekünk, a szülőnek az éppen felnőtt, hogy csak a mai nap is elég lett volna tárgyi ajándék nélkül, akkor kibuggyant a szemem sarkában egy könnycsepp. Ez a fiú már valamit megértett.

Csodálatos együtt lenni, szeretni, csak úgy. Köszönjük, akik kitartóan kerestek ma bennünket, s nem adták fel, s köszönjük, hogy velünk örültetek!
(Képek ld. lenn is)