A barátok az általunk választott család (2)

Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. jan. 29. 17:58

„Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el, a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén, a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga véleményét, az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni.” (Augustinus)

A fenti sorokról Lázár Ervin egyik hőse, Dömdödöm jut eszembe, aki éppen meghallotta, „ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: ’Én igazán szeretlek.’ Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából?”

Azt hiszem, ugyanez az „igazi” barátságra is igaz: vagy van, vagy nincs.

A barátság feltételezi:

a szeretetet, azaz úgy szeret téged, ahogy vagy: a nagy orroddal, a hibáiddal, a kedves tulajdonságiddal;
a bizalmat, azaz egyik a másikban feltétel nélkül megbízik, nem izgul, hogy kibeszéli barátja a háta mögött, hisz az már árulás, az pedig eleve kizárt;
a szabadságot, azaz bátran, félelem és a következmények rettegése nélkül mondhatja el egyik a másiknak, amit gondol, szeretettel, alázattal, tisztelettel;
az egybetartozás élményét, azaz az önfeledt beszélgetéseket, az együttlét felüdítő örömét, a találkozások megelevenítő erejét. Tudnak úgy adni egymásnak, hogy nem kell mérlegelni, ki mivel tartozik a másiknak, a több, a kevesebb nem feltétele az önzetlen szeretetnek;

Nincs elvárás, hanem vannak szükségszerű következményei annak, hogy barátja vagyok valakinek. S ezeket akár elvárásoknak nevezzük, akár egy jó barátság gyümölcseinek, ha elmulasztjuk, vétünk a törvény ellen, akarva vagy akaratlanul ártunk barátságunknak. A figyelmesség, a kedvesség, a szeretet, vigasztalás…elmulasztása alól pedig nem ment fel sem a szív érzéketlensége, sem a hit éretlensége, de még csak a törvény nem ismerete sem.

Ezzel persze egyszerre igaz, hogy lehet hibázni, de nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Persze, hogy lehet hibázni, sőt sajnos emberi természetünknél fogva szükségszerű, hogy vétsünk, de nem kell megijedni egy-egy nehézségtől. A baj mutatja meg igazán, mi, vagyis KI lakik a szívünkben!