Család

A nyári szünet élményeit ugyan elkezdtem lejegyezni a blogomba, de korántsem jutottam a végére, valahol Hévíznél elakadtam. A sümegi vár után újabb erődítményeket „vettünk be”. Szlovénia főleg magyarlakta részén kirándultunk, az első állomás a lendvai vár volt, ahol egy nagyon csodálatos lepkegyűjteményt nézhettünk meg, majd pedig egy magával ragadó Chagall kiállítást. Johanna néha elfáradt, s olykor lepihent, egy igazi Chagall-angyalt hűen ábrázolva, a kispuffokra.

És akkor a bátaszéki kirándulásunk úgy folytatódott, hogy az istentisztelet után meglátogattuk a Ritter-ág még a kisvárosban élő leszármazottait. Henit, akinek Nándi 2. ágon unokatestvére részletesen kikérdeztem a nagycsaládról, a családfáról, s egy képet adott elénk: íme, tőlük indul minden! 

Na az úgy történt, hogy évek óta nem találkoztunk, de a facebook-on hamar egymásra talál régi és új ismerős, rokon egyaránt.
Megosztunk képeket, eseményeket, lájkolgatjuk, s olykor irogatunk egymásnak privátban. Így beszélgetünk egymással, s beszélünk meg találkozót az „aktív”, a mindennapos kapcsolatainkban, s azokkal, akikkel már rég nem találkoztunk.

Öt éve is van már annak, hogy a bátaszéki református lelkipásztor egy telefonbeszélgetés alkalmával megkérdezte, tudjuk-e hol vana Ritter-ház Bátaszéken, mert ha mi nem is tudnánk, ő megmutatja. Megbeszéltük, hogy elmegyünk, és saját szemünkkel nézzük meg. Aztán eltelt pár hónap.

Idő közben itthon, Ménteleken egy vasárnapi istentisztelet után csak úfgy spontán kiderült, hogy van egy másik család is, akiknek bátaszéki gyökerei vannak. Egyre izgalmasabb. S megbeszéltük, hogy egy alkalommal ellátogatunk együtt.

Tegnap testvéreinknél, egy nagyon kedves családnál jártunk, ahol a kicsi lánykának, Katának a születésnapját ünnepeltük közösen. Volt nagy izgalom, lufi, torta, meglepetés, áldás. Johanna, aki napok óta várja, már csak 9-et kell aludni, hogy végre elkövetkezzen az ő nagy ünnepe, furcsállta, hogy másnak (családon kívül) is van születésnapja. Egy újszülöttnek minden új. 

A képen egy 3 éves kislány, egy majdnem 4 éves nagylány (idéztem) látható. Anyukájuk pedig 34 illetve 43 évesek. Szép az élet.

Jézus mondja:

„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

Egymás mellé szerkesztve e két fotót, leültünk, s néztük, hosszasan. Azon gondolkodtunk Nándival, csendben, magunkban, melyik a szebb? Ki ne vágná rá azonnal, az első. Pedig egyikőnknek sem ilyen egyértelmű. Nándi azt mondta, az elsőn a szépségtől sugárzom, a másodikon az élettől. Én azt mondtam, az első Nándit szerettem meg, de most már a másodikat szeretem, ő az igazi. Fiatalságból középkorú felnőtt, de örök fiatal, sötét hajból világos, tiszta, sebhelymentes arcból ráncos, mégis sima arc, éles látásból szemüveg s még élesebb látás, külső szépségből inkább belső.

A kirándulások alkalmával az utazás folyamata legalább annyira izgalmas és eseménydús, mint maga a helyszín, amit birtokba venni készülünk. Izgalmas, emberpróbáló olykor. Kezdődik ott, hogy ki ki mellett üljön, kinek a telefonja legyen csatlakoztatva a lejátszóra, kihúzzuk-e a tetőablakot vagy ne, majd folytatódik azzal, hogy az elindulást követő 10. percben valaki biztosan éhes, de legalábbis szomjas, félóra múlva pedig álljunk meg pisilni.

Idén is, ha csak néhány napra csupán, de nyaraltunk a családdal öten. Olyan tartalmas volt ez az öt nap, annyira kavarog bennünk a sok élmény, mintha legalább 10 napig pihentünk volna. Pihenni? Azonnal korrigálom magam: intenzív kirándulásHEGYek vannak mögöttünk, naponta legalább 2 vár megmászásával, sajgó lábakkal, klassz izomlázzal, tengernyi élménnyel és végtelen sok örömmel. Néhányat megosztok veletek a következő napokban.

"...futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam..." (2.Tim.4,7)

Legalább 20 éve készülök, hogy eljussak az apai felmenőim falujába, Pándra. Innen származik névadó dédnagymamám, akit mindenki csak Ida mamaként emleget a családban és férje, a dédnagyapám, aki a helyi, pándi református gyülekezetben szolgált.