Személyes

Johanna hetek óta imádkozik játékbabákért. Esténként folyamatosan így fohászkodott: „Drága Istenem! Kérek Tőled Arielt, Hamupipőkét és bocsánatot!” (Ügyes kislány, és megtanítottuk neki, hogy először dicsérjük az Urat, hálát adunk, megköszönjük a jót, a rosszat, s majd csak azután kérünk. A sorrenddel még van kis gondja.)

Férjem tollából: 

Elkövetni még egy olyan súlyú hibát, ami egyenlő az árulással, az önfeladással egy nemzet életében, lelki öngyilkossággal ér fel…

1. Bárány
A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán.

 „Egymást szeretni kell, nem megenni, az ételt pedig megenni kell, nem szeretni.” – hangzott újra a jól ismert szülői szózat a fiúknak, mert valami a vacsinál éppen nem annyira volt a foguk alá való. Bólogattak, hogy tudják, értik, rendben. Johanna, mint a Törpök Okoskája, beleegyezően helyeselt, „Igen, igen, mindent meg kell enni, mert sok benne a vitamin.”

Közös játéknál Johanna:
- „Csanád, Csanád én leszek a pillangó, te meg az imádkozó sas!”

 „A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak, és még egyszer megpróbálták.” (Dennis De Young)

Az öröm egy pillanat. A boldogság egy állapot.
A boldogság egy döntés, a keserűség is az. Az öröm ráadás.

Fürdés közben nézegette Johanna az ablakban lévő virágokat, és megállapította: „A szép virág szép, és kinyílik, a száraz pedig nem működ.”

A pancsolás után még bohóckodhattak egy kicsit az ifjak: kirakózás, mese, autózás, babázás, ami csak belefért, és közben zenét hallgattak, s Bálint megállapította az egyik ének kapcsán: „hogy azért fals hang az volt benne” , mire Johanna konstatálta: „Igen, igen, nálunk az oviban is volt farsang. Babóca voltam. Jó volt nagyon.”

Istentiszteleteken, összejöveteleken mások által írt, nyomtatott igekártyákat szoktunk kapni, mindig nagy örömmel tölt el. Olvassuk is naponta Isten hozzánk intézett üzenetét. Sok mindent el lehet mondani, de most a legfontosabbat: ez nem egy olvasmány, nem egy írás számomra, hanem Isten személyre szóló üzenete nekem. Pont nekem, az adott élethelyzetemben, az adott körülményeimben: a boldogságban, a némaságban, a viharban. Ezekből néhányat, amit a héten kaptam:

Bálint fiunk egyik kedvenc időszaka volt az elmúlt években az érettségi szünet. Nem tudom, az idén is az lesz-e?

Tegnap még a bölcsőben, holnap a vizsgabizottság előtt. De mindig derűs, lelkes, optimistán, boldogan néz a jövő elé!

Szeretjük ezeket, a legújabb fotóit is. A tablóképeket.

Tegnap hazahoztuk a kórházból, icipici baba volt. Aludtunk egyet, mert a szülésben , az éjszakázásban kicsit elfáradtunk, de nem gondoltuk volna, hogy újra március 8-ra ébredünk. Így szaladt el a 18 év, egy szempillantás alatt.

S mit álmodtunk e rövidnek tűnő idő alatt? Örömet, hálát, óvó atyai kézben lévő nehézségeket megoldásokkal, kegyelmet, hálát – az élő Istent! Kértünk szépet, s kaptunk. Nem kértünk bajokat, s javunkra fordíttatott. Ezen is, azon is az Úr neve dicsőült meg!

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!