Mégis-hit: Istennek terve van veled

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!

Az Úrnak terve van veled! Kezdd így, ezzel a hittel, reménységgel a napodat! Ne a nehezekre, a szomorú körülményekre nézzünk, hanem az élő Istenre, szóljunk hozzá, keressük Őt, az Ő országát, az Ő akaratát, s minden más, amire igazán szükségünk van, ráadásként megadatnak!

"Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is tud és akar jót kihozni. Ehhez olyan emberekre van szüksége, akik mindent a legjobbra fordítanak.
Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi ellenálló erőt ád, amennyire szükségünk van. De sohasem adja meg előre, hogy bizalmunkat ne önmagunkba vessük, hanem egyedül csak őbelé. Ennek a hitnek a jövőtől való minden rettegésünket le kell győznie.
Hiszem, vétkeink és tévedéseink sem hiábavalóak, s hogy Istennek azokkal sincs nehezebb dolga, mint vélt jó cselekedeteinkkel.
Hiszem, hogy Isten nem valami időtlen végzet, hanem őszinte imádságokra és felelős tettekre vár, és válaszol is azokra." (D. Bonhoeffer)

Tudom, az Úrnak terve van velem...https://www.youtube.com/watch?v=6isewaPCEUE -Katt! Érdemes meghallgatni! (A képek kicsit díszesre sikerültek, bizonyára hittel, szeretttel készítette a videó létrehozója, erre érdemes tekinteni: a dallam,a szöveg szép, hallgassuk a lényegre figyelve!)