Személyes

Beszélni kell - alkalmas időben

Egyenes, tiszta, őszinte kommunikációra van szükség, hogy épüljenek, s ne sérüljenek kapcsolataink, s nem hallgatásra, önérzetességből fakadó némaságra, amelynek gyümölcsei aztán egy teljesen kitalált történetet eredményeznek a valódihoz képest. Meg kell változnia a világnak - mondják sokan. Abban hiszek, hogy óriási szerepe van ebben a változásfolymatban a kommunikációnak, s ha ez megváltozik, megváltozik a világ is körülöttünk!

Melyik a szebb? - impressziók 22 év távlatából

Egymás mellé szerkesztve e két fotót, leültünk, s néztük, hosszasan. Azon gondolkodtunk Nándival, csendben, magunkban, melyik a szebb? Ki ne vágná rá azonnal, az első. Pedig egyikőnknek sem ilyen egyértelmű. Nándi azt mondta, az elsőn a szépségtől sugárzom, a másodikon az élettől. Én azt mondtam, az első Nándit szerettem meg, de most már a másodikat szeretem, ő az igazi. Fiatalságból középkorú felnőtt, de örök fiatal, sötét hajból világos, tiszta, sebhelymentes arcból ráncos, mégis sima arc, éles látásból szemüveg s még élesebb látás, külső szépségből inkább belső.

Mi áll a fókuszban: megoldás vagy probléma?

Ha a baj, csapás felüti fejét, vannak, akik szomorúan, vannak, akik vádlón, de általában kétségbeesve kérdezik: "hol van az Isten, aki tűri mindezt"? Csak kevesen tudják, hogy Isten képes mindent jóra fordítani.

Isten ott lakik, ahova beengedik őt.

Nem gyógyulsz? Pedig 100 helyen jártál már? Ezer recept, ajánlat? Több pszichológust „elfogyasztottál”? Váltsd ki végre a receptet! Nyisd ki az ajtót, csak belülről van kilincs, szíved belsejéből!

Boldogságlánc

A boldogság nem szerzés, mértékegysége nem a forint, nem az euro.
A boldogsághoz nem kell indok, belülről fakad.
A boldogság egy állapot, döntés kérdése.
A boldogság egy döntés, lényeglátás kell hozzá.
A lényeglátáshoz jó szemüveg, az áldott, a felfelé „dioptriás”, tiszta.
A jó szemüveg felvételéhez felismerés, hogy valami hiányzik, ott benn, a legmélyén.
Az űr felismeréséhez, mely mindannyiunkban ott van, őszinteség. Magunkhoz. Is.

"Anyukám, te egy hős vagy!"

A kirándulások alkalmával az utazás folyamata legalább annyira izgalmas és eseménydús, mint maga a helyszín, amit birtokba venni készülünk. Izgalmas, emberpróbáló olykor. Kezdődik ott, hogy ki ki mellett üljön, kinek a telefonja legyen csatlakoztatva a lejátszóra, kihúzzuk-e a tetőablakot vagy ne, majd folytatódik azzal, hogy az elindulást követő 10. percben valaki biztosan éhes, de legalábbis szomjas, félóra múlva pedig álljunk meg pisilni.

Témakör: 

Hévíz

Idén is, ha csak néhány napra csupán, de nyaraltunk a családdal öten. Olyan tartalmas volt ez az öt nap, annyira kavarog bennünk a sok élmény, mintha legalább 10 napig pihentünk volna. Pihenni? Azonnal korrigálom magam: intenzív kirándulásHEGYek vannak mögöttünk, naponta legalább 2 vár megmászásával, sajgó lábakkal, klassz izomlázzal, tengernyi élménnyel és végtelen sok örömmel. Néhányat megosztok veletek a következő napokban.

Áldást parancsol melléd az Úr

"1Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az ÚR.

2Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára

3Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn.

4Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

Aki prófétál: épít, bátorít, vigasztal

"Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 

Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle." (1Kor.14,1-5)

Erőt adó gondolatok

Vannak terveink, álmaink, vágyaink. Sokféle szándék van a szívünkben, de az Úréi valósulnak meg, pontosabban csak azok valósulnak meg!

A kilátástalanból amíg eljutunk a vágyott magaslatokig, hosszú az út. S nem csak hosszú, hanem olykor göröngyös, akadályokkal tűzdelt, emberpróbáló. Azonban a jó hír az, hogy:

Pándon jártunk

"...futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam..." (2.Tim.4,7)

Legalább 20 éve készülök, hogy eljussak az apai felmenőim falujába, Pándra. Innen származik névadó dédnagymamám, akit mindenki csak Ida mamaként emleget a családban és férje, a dédnagyapám, aki a helyi, pándi református gyülekezetben szolgált.

Témakör: 
Címke: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Személyes csatornájára