Személyes

Az elmúlt pár napban az évi szokásos emmausi lelki hetünkön voltunk testvérekkel, ahol 2 személyes igét, ígéretet  minimum kapott mindenki. Az egyik az enyémek közül a képen.

Hiszem, hogy Isten szava igaz, utat mutat, tanácsol, reménységgel tölt el, választ ad a bennünk lévő kérdésekre, egyszerűen: vezet az Úr.

Hálás vagyok a kapott igékért: megerősít, bátorít, irányt mutat.

Dicsőség az Úrnak!

Több ígéretet kaptam az elmúlt hónapokban, évben Isten vezetése, az Ő szava alapján. Isten ígéretei pedig, azért mert tőle vannak, igazak.

Van, hogy nem értünk meg azonnal valamit, van, hogy rögtön tudjuk a választ. És van, hogy szakaszosan, több helyről érkezik: Isten igéjéből, imádság során, mások szája által.

De érkezik.

"Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát."

Dicsőség az Úrnak!

Vegyük egy szoknyámat kiindulási alapként! Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Van, aki szerint lehetne színesebb, mások szerint jobban nézne ki rövidebben, megint mások szerint az igazi öltözet az a fazon, amit a dédszüleink is hordtak. Ez mind egy-egy vélemény. Drága, áldott életű nagymamám szerint például mindig a gimnáziumi egyenruhámat kellett volna magamra öltenem, ha elegáns helyre mentünk, mert az a legszebb.

Ez volt a napi ige Bálint fiunk érettségi bizonyítványa kioszásának napján. Csodálatos ígéret útravalóul a nagy ÉLET kapujában, nekem pedig válaszként érkezett komoly dilemmámra. Isten ígérte mindannyiunknak, álljunk hát rá, mert Isten ígéretei igazak!

Köszönöm Uram a mai napi igét, ígéretet is!

Áldott legyen a Te szent neved!

Tanévzáró volt ma a fiainknak. Az első s az utolsó tanév, amikor egy időpontban egy helyre kellett mennünk. Jó volt végignézni a türelmes diákságon, szülőkön, a gyülekezeten. Hallottunk sok elismerő szót, hálát, és okleveleket, díjakat adtak át. Johanna nagyon élvezte a várakozást, hercegnőset játszott, anyukák táskáit vizsgálgatta: a legcsillogósabbak nyertek; feltalálta magát, s amikor a felszólítottak között ismerős nevet hallott felkapta a fejét, és némán tapsolt.

Tényleg csak a „szokásos” generációs különbség a baj? Az a „bezzeg a mi időnkben”? S hogy a „maradiak” és a „modernek” másként gondolkodnak? Ez biztosan örök probléma marad, de azt látom, minden nem bújtatható ennek a palástjába.
Igen sok emberrel találkozom naponta, heti rendszerességgel. Tapasztalatom nem légből kapott: általánosan elmondható, hogy nagyon sokan feszültek, szoronganak, aggodalmaskodnak, és a stressz uralma alatt élik mindennapjaikat. Mindenki rohan, de hova? Tényleg: hova?

Olyan, mintha tegnap mentem volna el szülési szabadságra, pedig éppen 4 éve immár.

2008 őszére vártuk harmadik gyermekünket, aki sajnálatos módon előbb, június végén, halva született. Kisfiú volt, nagyon picike: kedves arccal, keresztbe tett karokkal. Nem hiszem, hogy szenvedett, elaludhatott. A Sámuel nevet terveztük neki fogantatásától kezdve, ezért azóta is így hívjuk, ha róla beszélünk.

 Ajándékba kaptuk ezt az elegáns kék ruhát. Johanna, amikor meglátta, ahogy egy kislánynak illik, szájához kapott, és azt mondta:
- "Anyukám ez a hercegnős ruha gyönyörű! Ez ’elzás’, ugye?"

Rögtön értettem, hogy a kék színről a Jégvarázs című rajzfilmből azonnal Elzára asszociált. Babalányunk alig pár éves, de nagyon tudatos, jól végiggondolja, megkomponálja, amit tesz: legyen az játék, könyv, ruha vagy hajgumi választása – valami szabályszerűség mindig fellelhető.

Tegnap este több mint 10 000 keresztény ember gyűlt össze a Papp László Arénában, hogy közösen áldja, dicsérje az Urat: Csíktól Atlantáig, széles e világból.

Ma egy beszélgetés alkalmával szavainkat (Nándival) minden lehetséges módon kiforgatták, félreértettek, s alaptalanul vádaskodtak. És jött az ifjak egyike, s átélhettük, amiről a képen lévő ige beszél.

A szavaink természete olyan, mint az áram. Attól függően, hogy hogyan, mire használjuk, terem jó vagy rossz gyümölcsöt. Ha az áramot vízhez érintjük, halált eredményez, ha a konnektorba vezetjük, fényt szerez. Így van ez a jó és gonosz szavakkal is.

Az következő igék jöttek még elém, ezek sokkal beszédesebbek, mintha én írnék bármit is.