hit

A cikk szerzője: Steinbach József, Forrás: refkozelet.blogspot.com/2009/11

"A halottak napja (november 2.) a holtakról való megemlékezés napja a római katolikus egyházban. A clúnyi kolostorból indult el a holtakra való emlékezés és a holtakért való imádkozás szokása a X. században. A XIV. században általánosan is bevezették.

Van, aki azt mondja: „Hiszem, ha látom.” Én úgy szeretem gondolni és mondani: „Hiszem, és majd meglátom.”

Hogy mi a különbség a két mondat között? Ég és föld. A gondolkodás, az alap, a szemléletmód, a hozzáállás, ennélfogva az életút, a mindennapok hangulata, pillanatai, történései.

A „Hiszem, ha látom.” gondolkodás alapja a kételkedés, amelynek eredménye a folyamatos aggodalom, feszültség, szorongás, bizonytalanság, csüggedés, reménytelenség.

Minden évben nagyon várjuk augusztus 28-át, s az évfordulóhoz méltón megünnepeljük. Fontosnak tartjuk az ünnepeket: megállunk ilyenkor, megkoronázzuk a hétköznapokat. Az évek alatt kialakult ennek egy forgatókönyve, illetve a mód egy kicsit változik a gyermekek életkora alakulása szerint – ötéves ciklusok jellemzők.

Egymást támasztjuk 25 éve.

Emberileg esélytelen lehetőségekkel elindultunk kéz a kézben, de Isten útján mindig előre (olykor nagyon nagy hegyeket kellett másznunk és mély völgyekben csatangoltunk) - egyre szebb és jobb kilátással - kegyelemből. SDG!

1996.8.28. Sorsfordító nap az életünkben. A közös utunk kezdete. Mindig az egyik legkedvesebb dátum marad.

 „Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

Ma 112 éve született Radnóti Miklós.
Micsoda bölcsesség néhány sorban! S aktuálisabb, mint valaha! 

Emlékezzünk nagyszerű munkásságára az alábbi klasszikussal!

NEM BÍRTA HÁT...
/ Dési Huber István emlékére

Egy történet az újratervezésről. A viharok közötti örömről. A mégis-reményről. Az Isteni gondviselés elfogadásáról. A Tőle való időzítésről. Ezek megéléséről napi szinten.

Szeretem a tavaszt. Ahogy éled a természet: minden virágzik, illatozik. Szerettem volna a húsvéti asztalra fréziát. Ám úgy alakult a sok szolgálat, egy hosszabb családi kirándulás miatt, hogy mégsem lett.

Köszönjük a sok kedves szót, amelyeket kommentben, privátban küldtetek, az örömötöket, hogy velünk örültetek. Tegnapi virágos képeinkből megosztunk néhányat.

Házassági évforduló. 22. Csendes ünnep volt. Így terveztük. Boldogságos, békés, szárnyalós. Az április mindig nagyon virágos, de az idei különösen. A lakásban, a mezőn, az étterem kertjében.

22 év 22 képben - 22. házassági évforduló. Mennyi, de mennyi minden történt, és mégis mintha 22 pillanat lett volna.

Öröm és bánat, megannyi ajándék és veszteség, magasság és mélység, édes és keserű - megéltük valamennyit.

Sokat tanultunk egymásról és egymástól. Változtunk: kívül és belül. Sokasodtunk. Nevettünk és sírtunk. Fejlődtünk. Öregedtünk, ráncosodtunk, de nem szeretnénk már zsenge korúak lenni.

Mindez ajándék, minden kegyelem.

"Az ÚRtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben." (Zsolt.118,23)

"Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (...) Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad." (Böjte Csaba)