hit

Hogy miért írok?

"Reménységgel vagyok, hogy szavaim elérik eredeti céljukat: miként tud Isten minden rosszat is az Őt szeretők, a Benne bízók javára fordítani, valamint hogy kialakítsuk azt a készségünket, amely a probléma helyett a megoldásra fókuszál. Mindannyiunk életében lehet tengernyi nehézség, ám a jó hír, hogy reménykedő hozzáállással, a „fordított”, az áldott szemüveggel másként láthatunk. Az élet ugyanis nem a történések sorából áll, hanem abból, amiként azokat értelmezzük.

A türelemről

A por siet. A kő ráér. (Weöres Sándor)

Józan ész soha sem áldoz fel pillanati vagy igen kis időre terjedő haszonért, habár ma nyulhat is hozzá, jövendő nagyobb `s tartósb hasznot; de inkább az ideigóráiglani rövid nyomást a várható hosszabb kellem miatt békével türi. (Széchenyi István)

Nem elég tudás és gyakorlat:
Türelemmel készül az oldat!  (Johann Wolfgang von Goethe)

Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok. (Márai Sándor)

Könyvajánlás - negyedik mozaikdarab

"Az evangélium ugyanis változást munkál. Gyökeres, valódi, mindent felforgató változást. Nem kis ráncfelvarrást, apró módosítást, kis helyesbítést. Ida úgy mutatja be az életútját, úgy tesz bizonyságot az élő Krisztusról, hogy nyilvánvalóvá válhat mindenki számára: valóban csak Krisztus az, aki képes megmenteni, akinél nincs lehetetlen, aki életet ad ott, ahol halál van, aki utat nyit mégis ott, ahol minden bezárul.

Könyvajánlás - harmadik mozaikdarab

"Nincs rá jobb szó. Mindenestől az. Látni az emberi sorsot és Isten tervét, munkáját. A megtisztelő őszinteség mellett a meghökkentő kegyelem ragyog fel a sorok közt, a történetekben. A rácsodálkozás arra, hogy a „Nagyobb Ő” nem egy frappáns cím csupán, hanem igazság, valóság. Amikor az ember erre rádöbben, ezt meglátja, ezt megérzi, akkor éli át saját kicsiségét.

Könyvajánlás - első mozaikdarab

"Ritter Ida írása, a Nagyobb Ő és az Értékmozaik kötet (http://ritterida.hu/ertekmozaik/nagyobb-o-ertekmozaik) nem sorolható be egyszerűen az ismert irodalmi kategóriákba, sem a keresztyén szerzők leggyakoribb megoldásaihoz nem hasonlítható. Minden tekintetben egyedi, sajátos úgy, ahogyan mindnyájan egyediek vagyunk Isten teremtményeiként.

Címke: 

Nagyobb Ő * Értékmozaik - "Ida regénye" ajánlás

„Ida regénye”

 „Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, akik azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni.” (Kierkegaard)

Hit-idő-változás. 

Ritter Ida: Nagyobb Ő * Értékmozaik

"Ő nagyobb a múltunknál, a fájdalmainknál, a betegségeinknél, a csalódásainknál, a hiányainknál, a függőségünknél. Ő nagyobb a sebeinknél, a megnemértettségünknél, a magányunknál, a kilátástalanságunknál, a szégyenünknél. Ő nagyobb a szorongásainknál, a kétségeinknél, a félelmeinknél, az önsajnálatunknál. Ő nagyobb a világnál, Ő nagyobb a halálnál, mert legyőzte azt. NAGYOBB Ő mindennél!"

Könyvbemutató

Hála van a szívemben. Hála, hála és hála… Elkészült.

Azoknak, akik hosszú évek óta kérték, írjam meg, azoknak, akik várták, azoknak, akik megérezték, hogy valami készül s mindazoknak, akiket érdekel életutunkon keresztül megírt bizonyságom.
Szeretettel hívjuk az érdeklődőket a könyvbemutatóra. A könyv bemutatója a tartalmával összhangban újratervezést igényelt, hiszen április végére terveztük az alkalmat, de a járványügyi helyzet nem tette ezt lehetővé. Mostanra azonban engedélyt kaptunk.
S hogy miről szól a kötet? Két nagy önálló részből áll:

Válság 11. - karantén 7. nap: A mennyei igazságszolgáltatás

Tegnap este megnéztünk egy filmet, nem nem keresztyén film, de mindenképpen egy kedves vígjáték az ego dominanciájának megtöréséről, a valódi értrék megtalálásáról. Címe. Gyerekjáték. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, egyszerű, gyermekien naiv, mégis értéket felmutató filmet nézni, kikapcsolódásnak ajánlom. Gyorsan reggel lett.

A lehangoló járványszám mellett örültünk a gyógyultaknak, s annak, hogy talán egyre többen megértik az otthonmaradás lényegét.

Válság 10. - karantén 6. nap: Meghallgatta könyörgésemet az Úr!

Átértékelődnek dolgok, még hálásabbak leszünk. Mindig a megoldásra törekszem reménykedő hozzáállással, ez az új helyzet azonban még nyilvánvalóbbá tesz dolgokat. Olyanok is eszünkbe juthatnak, amik egyébként nem. Hogy egyet említsek: négy kupac mosnivaló láttán hálát adtam, hogy van mosógépünk, és működik is. Ez sem természetes. Neked mi jut eszedbe?

Oldalak

Feliratkozás RSS - hit csatornájára