Lélekápoló

A hála

Húsvétra készülve az egyik, ami a legintenzívebben zakatol bennem: a hála. Valaki lemond a jogáról, a hatalmáról, s nem hogy lemond, önként az életét adja, hogy nekem, neked, nekünk életünk legyen.

A húsvét eredete, története

A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

Virágvasárnap

Virágvasárnap vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A tartós házasság titka 20 pontban

 1. Tartsuk tiszteletben egymás különbözőségeit, s ne akarjuk a saját képmásunkra formálni a másikat, hisz nem véletlen az a másság! Persze, idő kell az összecsiszolódáshoz, de fontos tudni minden esetben, hogy a különbségekben semmi rendkívüli nincs, hiszen férj is és feleség is más mintát, szokásokat hozott a házasságba. Kifejezetten örülhetünk különbözőségünknek, egyediségünknek!

2. Természetesen szükséges az alkalmazkodás, egymás elfogadása, ebben pedig mindenkor segítő motor: a türelem.

A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak

 „A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak, és még egyszer megpróbálták.” (Dennis De Young)

Az öröm egy pillanat. A boldogság egy állapot.
A boldogság egy döntés, a keserűség is az. Az öröm ráadás.

Csak egy cetli? Vagy ígéret?

Istentiszteleteken, összejöveteleken mások által írt, nyomtatott igekártyákat szoktunk kapni, mindig nagy örömmel tölt el. Olvassuk is naponta Isten hozzánk intézett üzenetét. Sok mindent el lehet mondani, de most a legfontosabbat: ez nem egy olvasmány, nem egy írás számomra, hanem Isten személyre szóló üzenete nekem. Pont nekem, az adott élethelyzetemben, az adott körülményeimben: a boldogságban, a némaságban, a viharban. Ezekből néhányat, amit a héten kaptam:

Amikor a kisfiad hirtelen 18 lesz

Tegnap hazahoztuk a kórházból, icipici baba volt. Aludtunk egyet, mert a szülésben , az éjszakázásban kicsit elfáradtunk, de nem gondoltuk volna, hogy újra március 8-ra ébredünk. Így szaladt el a 18 év, egy szempillantás alatt.

S mit álmodtunk e rövidnek tűnő idő alatt? Örömet, hálát, óvó atyai kézben lévő nehézségeket megoldásokkal, kegyelmet, hálát – az élő Istent! Kértünk szépet, s kaptunk. Nem kértünk bajokat, s javunkra fordíttatott. Ezen is, azon is az Úr neve dicsőült meg!

Mégis-hit: Istennek terve van veled

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!

Új kezdet

Mai ígéret, figyelmeztetés s üzenet ha éppen padlón vagy, vagy ha századszor is elbuktál, és fel kell szántani a megkövült régi dolgokat, rossz szokásokat, bálványokat:

"Ha meg akarsz térni Izráel - így szól az ÚR -, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz! Ha őszintén esküszöl az élő ÚRra, a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőle a népek, és vele dicsekszenek.

Lényeges vagy csak sürgős?

Azt mondta nekem valaki a minap: „Nem, nekem nem hiányzik senki!”

Történt, hogy egy kedves ismerősömet felhívtam, mert bár találkozunk 2 havi rendszerességgel, de régebben egyrészt sűrűbben találkoztunk, másfelől képesek voltunk éjszakákat átbeszélgetni úgy, hogy azon kaptuk magunkat: már hajnalodik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Lélekápoló csatornájára