Lélekápoló

Bűntudat, érzékenykedés kontra bűnbánat, érzékenység

Nagy igazság, hogy az igazi istentisztelet a templomkaput elhagyva kezdődik, s ne legyen kétségünk, hogy a gonosz mindent megtesz, hogy értéktelennek érezzük magunkat, bűntudatba sodorjon, s elérzékenykedjük a történéseket, vagy még rosszabb, a feltételezéseket.

Mert a bűntudat, az értéktelenség érzése, az érzékenykedés fókuszában a jó palástjába burkolt önérzetesség, egó áll, aki dominál.

Helyette sokkal inkább a helyes bűnbánattal, az értékes vagyok érzéssel és az érzékenységgel van dolgunk.

Félelem vagy reménység?

Hiszek abban, hogy Istennek mindannyiunkkal személyre szabott terve van. De tudom, hogy a sátánnak is.
Látom, hogy sok mindennek lehet örülni. És sok mindenen lehet morgolódni is.

Tapasztalom, hogy lehet hálásnak lenni, s látom, a hála örömmel telivé teszi a lelket, széppé az arcot. A hála hiánya szomorú lelket, kevésbé szép vonásokat eredményez.
Lehet körülményeim ellenére megelégedettnek lenni, s a dúskáló gazdagságban is elégedetlennek.

Beszélni kell - alkalmas időben

Egyenes, tiszta, őszinte kommunikációra van szükség, hogy épüljenek, s ne sérüljenek kapcsolataink, s nem hallgatásra, önérzetességből fakadó némaságra, amelynek gyümölcsei aztán egy teljesen kitalált történetet eredményeznek a valódihoz képest. Meg kell változnia a világnak - mondják sokan. Abban hiszek, hogy óriási szerepe van ebben a változásfolymatban a kommunikációnak, s ha ez megváltozik, megváltozik a világ is körülöttünk!

Melyik a szebb? - impressziók 22 év távlatából

Egymás mellé szerkesztve e két fotót, leültünk, s néztük, hosszasan. Azon gondolkodtunk Nándival, csendben, magunkban, melyik a szebb? Ki ne vágná rá azonnal, az első. Pedig egyikőnknek sem ilyen egyértelmű. Nándi azt mondta, az elsőn a szépségtől sugárzom, a másodikon az élettől. Én azt mondtam, az első Nándit szerettem meg, de most már a másodikat szeretem, ő az igazi. Fiatalságból középkorú felnőtt, de örök fiatal, sötét hajból világos, tiszta, sebhelymentes arcból ráncos, mégis sima arc, éles látásból szemüveg s még élesebb látás, külső szépségből inkább belső.

Mi áll a fókuszban: megoldás vagy probléma?

Ha a baj, csapás felüti fejét, vannak, akik szomorúan, vannak, akik vádlón, de általában kétségbeesve kérdezik: "hol van az Isten, aki tűri mindezt"? Csak kevesen tudják, hogy Isten képes mindent jóra fordítani.

Isten ott lakik, ahova beengedik őt.

Nem gyógyulsz? Pedig 100 helyen jártál már? Ezer recept, ajánlat? Több pszichológust „elfogyasztottál”? Váltsd ki végre a receptet! Nyisd ki az ajtót, csak belülről van kilincs, szíved belsejéből!

Boldogságlánc

A boldogság nem szerzés, mértékegysége nem a forint, nem az euro.
A boldogsághoz nem kell indok, belülről fakad.
A boldogság egy állapot, döntés kérdése.
A boldogság egy döntés, lényeglátás kell hozzá.
A lényeglátáshoz jó szemüveg, az áldott, a felfelé „dioptriás”, tiszta.
A jó szemüveg felvételéhez felismerés, hogy valami hiányzik, ott benn, a legmélyén.
Az űr felismeréséhez, mely mindannyiunkban ott van, őszinteség. Magunkhoz. Is.

Áldást parancsol melléd az Úr

"1Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az ÚR.

2Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára

3Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn.

4Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

(F)élve élsz?

„Ne félj, csak higgy!” – szól a Lélek.
Ne félj, csak higgy az IGÉnek!
Akik hisznek, élve élnek,
akik nem hisznek, félve élnek.”
(Füle Lajos)
 

 

Címke: 

Aki prófétál: épít, bátorít, vigasztal

"Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 

Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle." (1Kor.14,1-5)

Erőt adó gondolatok

Vannak terveink, álmaink, vágyaink. Sokféle szándék van a szívünkben, de az Úréi valósulnak meg, pontosabban csak azok valósulnak meg!

A kilátástalanból amíg eljutunk a vágyott magaslatokig, hosszú az út. S nem csak hosszú, hanem olykor göröngyös, akadályokkal tűzdelt, emberpróbáló. Azonban a jó hír az, hogy:

Oldalak

Feliratkozás RSS - Lélekápoló csatornájára