Konfliktusaink feloldása

Az érzékenység áldás, mert megértővé válunk más problémáival kapcsolatosan, azonban az érzékenykedés átokká lehet, mert természeténél fogva érzelmeinkre, s nem az értelmünkre hat, így arra hajlamosít, hogy azt értsük, amit a szívünk gondol, s ne azt, amit a másik valójában közöl. Sok konfliktus, félreértés lenne megelőzhető, s így emberi kapcsolataink megmenthetők, ha érzéseinket nem kombinálnánk túl.

Mi szükséges ehhez?

Ha a baj, csapás felüti fejét, vannak, akik szomorúan, vannak, akik vádlón, de általában kétségbeesve kérdezik: "hol van az Isten, aki tűri mindezt"? Csak kevesen tudják, hogy Isten képes mindent jóra fordítani.

Isten ott lakik, ahova beengedik őt.

Nem gyógyulsz? Pedig 100 helyen jártál már? Ezer recept, ajánlat? Több pszichológust „elfogyasztottál”? Váltsd ki végre a receptet! Nyisd ki az ajtót, csak belülről van kilincs, szíved belsejéből!

A boldogság nem szerzés, mértékegysége nem a forint, nem az euro.
A boldogsághoz nem kell indok, belülről fakad.
A boldogság egy állapot, döntés kérdése.
A boldogság egy döntés, lényeglátás kell hozzá.
A lényeglátáshoz jó szemüveg, az áldott, a felfelé „dioptriás”, tiszta.
A jó szemüveg felvételéhez felismerés, hogy valami hiányzik, ott benn, a legmélyén.
Az űr felismeréséhez, mely mindannyiunkban ott van, őszinteség. Magunkhoz. Is.

Vannak terveink, álmaink, vágyaink. Sokféle szándék van a szívünkben, de az Úréi valósulnak meg, pontosabban csak azok valósulnak meg!

A kilátástalanból amíg eljutunk a vágyott magaslatokig, hosszú az út. S nem csak hosszú, hanem olykor göröngyös, akadályokkal tűzdelt, emberpróbáló. Azonban a jó hír az, hogy:

Vegyük egy szoknyámat kiindulási alapként! Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Van, aki szerint lehetne színesebb, mások szerint jobban nézne ki rövidebben, megint mások szerint az igazi öltözet az a fazon, amit a dédszüleink is hordtak. Ez mind egy-egy vélemény. Drága, áldott életű nagymamám szerint például mindig a gimnáziumi egyenruhámat kellett volna magamra öltenem, ha elegáns helyre mentünk, mert az a legszebb.

Tanévzáró volt ma a fiainknak. Az első s az utolsó tanév, amikor egy időpontban egy helyre kellett mennünk. Jó volt végignézni a türelmes diákságon, szülőkön, a gyülekezeten. Hallottunk sok elismerő szót, hálát, és okleveleket, díjakat adtak át. Johanna nagyon élvezte a várakozást, hercegnőset játszott, anyukák táskáit vizsgálgatta: a legcsillogósabbak nyertek; feltalálta magát, s amikor a felszólítottak között ismerős nevet hallott felkapta a fejét, és némán tapsolt.

Tényleg csak a „szokásos” generációs különbség a baj? Az a „bezzeg a mi időnkben”? S hogy a „maradiak” és a „modernek” másként gondolkodnak? Ez biztosan örök probléma marad, de azt látom, minden nem bújtatható ennek a palástjába.
Igen sok emberrel találkozom naponta, heti rendszerességgel. Tapasztalatom nem légből kapott: általánosan elmondható, hogy nagyon sokan feszültek, szoronganak, aggodalmaskodnak, és a stressz uralma alatt élik mindennapjaikat. Mindenki rohan, de hova? Tényleg: hova?

 Ajándékba kaptuk ezt az elegáns kék ruhát. Johanna, amikor meglátta, ahogy egy kislánynak illik, szájához kapott, és azt mondta:
- "Anyukám ez a hercegnős ruha gyönyörű! Ez ’elzás’, ugye?"

Rögtön értettem, hogy a kék színről a Jégvarázs című rajzfilmből azonnal Elzára asszociált. Babalányunk alig pár éves, de nagyon tudatos, jól végiggondolja, megkomponálja, amit tesz: legyen az játék, könyv, ruha vagy hajgumi választása – valami szabályszerűség mindig fellelhető.

Megérintett ez a történet. Mielőtt bárki félreértené, le szeretném szögezni, hogy a férjem nagyon megértő, soha semmi ilyet nem tapasztaltam, nálunk mindenki aktívan vállalja a részét, a feladatát a családban, hisz ez nem egyéni, hanem "csapatjáték". Nálunk is adódnak természetesen nehézségek, csak más jellegűek. Azonban azt tapasztalom, hogy  nagyon sok családban okoz problémát az egymás meg nem becsülése, az elvárások, a magától értetődő dolgok, az egyenes kommunikáció hiánya. A történet a következő:

Ma egy beszélgetés alkalmával szavainkat (Nándival) minden lehetséges módon kiforgatták, félreértettek, s alaptalanul vádaskodtak. És jött az ifjak egyike, s átélhettük, amiről a képen lévő ige beszél.

A szavaink természete olyan, mint az áram. Attól függően, hogy hogyan, mire használjuk, terem jó vagy rossz gyümölcsöt. Ha az áramot vízhez érintjük, halált eredményez, ha a konnektorba vezetjük, fényt szerez. Így van ez a jó és gonosz szavakkal is.

Az következő igék jöttek még elém, ezek sokkal beszédesebbek, mintha én írnék bármit is.