döntés

Kedves Barátaim, Ismerőseim! 

Szemlélődöm, tűnődöm, s gondolataim kavarognak: látjuk-e a lényeget? Beállunk-e az őrhelyünkre, s tesszük-e a ránk bízott dolgokat? Szóval a lényeget…

Az ország egy kisebbik része most szomorú, mert mást remélt, a másik, nagyobbik része pedig örül, mert reménysége valóra vált. Úgy tapasztalom, hogy a csalódottak is legalább kétféleképpen reagálnak:

Húsvétra készülve az egyik, ami a legintenzívebben zakatol bennem: a hála. Valaki lemond a jogáról, a hatalmáról, s nem hogy lemond, önként az életét adja, hogy nekem, neked, nekünk életünk legyen.

Virágvasárnap vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

Tegnap hazahoztuk a kórházból, icipici baba volt. Aludtunk egyet, mert a szülésben , az éjszakázásban kicsit elfáradtunk, de nem gondoltuk volna, hogy újra március 8-ra ébredünk. Így szaladt el a 18 év, egy szempillantás alatt.

S mit álmodtunk e rövidnek tűnő idő alatt? Örömet, hálát, óvó atyai kézben lévő nehézségeket megoldásokkal, kegyelmet, hálát – az élő Istent! Kértünk szépet, s kaptunk. Nem kértünk bajokat, s javunkra fordíttatott. Ezen is, azon is az Úr neve dicsőült meg!

Az egyik nagyon kedves barátnőmék esküvője évekkel ezelőtt volt. Rendhagyó módon, nem a megszokott időben s elvárt rend szerint képzelték el álomnapjukat, ugyanis más, számukra megahatározó s nagyon fontos dolgok prioritást élveztek. Lévén, hogy valamikor 19-én ismerkedtek meg, ez volt az egyik fő szempont, hogy a nagy esemény, 19-én legyen. Igen ám, de amikorra úgy érezték, itt az ideje, hogy megtörténjék, hogy felkészültek a közös út megkezdésére, az áldásra, kiderült: a napsütéses augusztusra tervezett esküvő péntekre esik.

„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Habakuk 2,1)

Habakuk nevét sokan ismerhetjük a rajzfilmek egyik koronázatlan királyából, Micimackóból, ugyanis Malacka sokat emlegeti ’szent Habakuk’-ot, de hallhatjuk a hétköznapi életben töltelékszóként, amikor rácsodálkozunk valamire. Valószínűleg érdekes hangzása miatt lett ilyen szerepe a nyelvhasználatban.

Pedig valójában egy viszonylag rövid, de nagyon tartalmas, bátorító ószövetségi könyv, szerzője maga a próféta: Habakuk.

A bizonyságtételt nem én írtam, de minden sorával egyetértek, ezt vallom, így gondolom. S bár a döntés bennem már jó pár éve megszületett, de mindig jó továbbadni, újragondolni:

"Megláttam, döntöttem, a küszöböt átléptem.
A kocka elvetve, a lépés meglépve, vallomás
kimondva, ígéret megpecsételve:
Jézus Krisztus követője lettem!
Múltam nem vádol, jelenem biztos,
jövőm reménységtől teljes.

Nem elég nemet mondani a rosszra, a sérelmeinkre, nem elég kizárni a hamisat az életünkből. Nem elég nemet mondani a világra, a zajra, a lármára, a bűnre.

Igent kell mondani a jóra, igent kell mondani Istenre. Így teljes a kép.

És fordítva is igaz: ha igent mondtál Istenre, mondj nemet a bűnre, a rosszra!

S ha megtörtént a nem, kimondtad az igent: elköteleződtél. A legjobb helyre, a legjobb személyhez. Elköteleződtél a hit, az Isten mellett.

Mindenki szeret kapni, s ez így természetes. És milyen jó adni. S milyen jó adni úgy is, hogy az ember nem vár viszonzást. Egy folyamat ez az ember életében, mire kialakul:

"Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (Apcsel.20,35b)

Ahogy szállnak az évek, egyre rövidebb a kívánságlistánk, s azok is inkább élményvágyakat tartalmaznak.

Figyelni, időt szakítani a másikra, szeretni, adni jó! A szerETET, a gyülÖLET! A Füle Lajos vers kapcsán e gondolatok, s ez a rövid tanmese jutott eszembe:

Újabb divatőrület: impozánsnak, mutatósnak tűnő lakásdísz, ami tudatosan szembemegy karácsony eredeti jelentésével, lényegével!

A grincsfa az idei évben kezdte fénykorát élni hazánkban. Számos háztartást díszít ez a mutatós, ám az ünnep fényét elhalványító dísz. Az eredtéről, jelentéséről kicsit bővebben: