Élj jól az idővel, ragadd meg a pillanatot!

Az egyik nagyon kedves barátnőmék esküvője évekkel ezelőtt volt. Rendhagyó módon, nem a megszokott időben s elvárt rend szerint képzelték el álomnapjukat, ugyanis más, számukra megahatározó s nagyon fontos dolgok prioritást élveztek. Lévén, hogy valamikor 19-én ismerkedtek meg, ez volt az egyik fő szempont, hogy a nagy esemény, 19-én legyen. Igen ám, de amikorra úgy érezték, itt az ideje, hogy megtörténjék, hogy felkészültek a közös út megkezdésére, az áldásra, kiderült: a napsütéses augusztusra tervezett esküvő péntekre esik.

Ráadásul ebédet gondoltak, azt ugye délben 12-kor szokás megülni. Ja és előtte a ceremónia, csupa ilyen avitt dolog: hivatal, templom…, tehát ugrott az egész munkanap. Hogy szombatra essen, várjanak egy évet? Dehogy! Semmi furcsaságot nem találtak benne, maradt az eredeti elképzelésük, mert úgy gondolkodtak, aki igazán szeretne velük ünnepelni, ott lesz, oda fog érni. Egyszerűen elrendezi, mert szeret, ezért megbecsül. Ráadásul úgy, hogy a másiknak ne kelljen azt éreznie, milyen nagy kegyet gyakoroltak felé. Hiszen sok minden megoldható, amit nagyon, de úgy igazán nagyon szeretnénk: munka átrendezésével (a főnök engedélyével), tárgyalás lemondásával, áthelyezésével, szabadsággal… A kérdés természetesen: akarjuk-e igazán? Mondom: igazán…

Mindig van olyan esemény, ünnep, amit úgy időzítenek rajtunk kívül álló okok miatt, ami nekünk nem megfelelő, az eléréséhez áldozatvállalás szükséges. S máris cikáznak az érvek, de ha ezért vagy azért kérek szabadnapot, akkor arra meg amarra is kell. Meg ügyelhetnének a szervezők arra, hogy mikorra teszik a jeles eseményt. Igen. Mindenki maga dönti el, igen, maga dönti el, nem kell más körülményre hivatkozni /ha csak nem egészségügyi, életfunkciót meghatározó dologról van szó, vagy már korábban más meghívásra elígérkeztek/, meg a szervezőket hibáztatni, miért nem úgy alakították, hogy mindenki másnak jó legyen, szóval szubjektív döntés a legtöbb esetben, hogy részt kíván-e venni valaki az adott esküvőn, születésnapi partin…stb.

Akinek fontos vagy, ott lesz, aki látni akar, szán rád időt, akinek számítasz, megoldja, akinek fontos az ügy, kellő körültekintéssel próbálja kifejezni, miért nem, vagy hogyan tudna részt venni a nagy eseményen. Érdeklődik, megoldást keres, nem kinyilatkoztat. Minden más csak kifogás. Tapasztalom, ma ez egyre divatosabb gondolkodássá kezd válni: „nekem így jó, ekkor megyek” … vagy: a családnak szombaton jó a keresztelő, ezért akkor legyen. Alkalmazkodjon a lelkész, a gyülekezet, nekik így a legoptimálisabb.

S ha végképp nem alkalmas, vannak árnyalatok: kérni, felvezetni, szeretettel megközelíteni, ugyan, az smafu, ne legyek már ilyen ódivatú! A közönség igényét ki kell szolgálni. Ez az elvárás.

Tényleg? Ha a mi üres fehér naptárfoltjainkba belefér, akkor elmegyünk? Nem, még mindig nem egy ötórai, bármely hétköznapon elfogyasztható uzsiról, csajos csacsogásról, mizujs taliról beszélek, hanem esküvőről, keresztelőről, születésnapról…

A szeretet mindig adni akar. Adni akar, mert az jó a másiknak, s így lesz jó a szeretetet nyújtónak is. Hangsúlyozom: ha megvan az az igazán. Ne tiltakozz, legalább magaddal légy őszinte! Őszinte, hogy az időpont a nem megfelelő vagy a hozzáállásod, és/vagy nem elég fontos az érintett esemény.

Újévi beköszönőm szokatlan volt, s láttam, sokakhoz, több száz emberhez eljutott. Ott azt írtam: ne a síromra hozzatok virágokat! Kifejezetten nem kérek a bűnbánat és a lelkiismeret-furdalás virágaiból, hanem hozzátok el még életemben!

Most azt kérdezem: ha ma nem veszel ki szabadságot a születésnapomra, a kerek évfordulómra, az esküvőmre, mert fogy a szabadságaid száma vagy végeláthatatlan határidős munkáid …stb. vannak, ugyanilyen körülmények között a temetésemre kivennéd-e a szabadnapot? Ne tedd! Tényleg ne! Akkor nem kérek a te saját lelkiismereted megnyugtatására elhozott bűnbánati virágokból! És még a szabid is fogy…Miért kell így lennie? Lehetne, hogy most örüljek a tavaszi virágok friss illatának? Lehetne új fókusszal, más szemüveg nyújtotta látással nézni, szervezni, dönteni?

Lehetne jobban megélni a hétköznapokat, az ünnepeket, s lehetne örülni egymásnak, érteni a lényeget? Hiszek abban, hogy igen.

Mielőtt bárki szakszemmel a sorok mögé vélné gondolni, hogy bizonyára mélyponton vagyok, vagy valami borzalmas trauma ért…, szeretném elmondani: nem. Meglepetten azt tapasztalom, hogy a mérhetetlen jólétben elgépiesedik, elidegenedik az ember: soraim a bennünket körülvevő világ korképe, azaz kórképe. Tegyünk ellene, amíg még lehet!

Mert vannak események, amik megismételhetetlenek, pillanatok, amik visszahozhatatlanok. Február 29. négy évente van, egy esküvő reménység szerint egyszer adatik egy pár életében, a kamaszgyermekünkkel folytatott meghitt beszélgetés nem elodázható…mindenki tudja folytatni…meg kell ragadni a pillanatot! Ragadd hát meg!

Az idők gonoszak… arra vonatkozik, hogy a kapott idő egyszer elmúlik, arra figyelmeztet az ige: ne legyintsünk a kapott lehetőségekre, hanem éljünk jól a kapott alkalmakkal, időkkel, ha kell, áron is!

„Mindent tudunk észből, túl keveset szívből, míg a betű öl, a Szellem élni hív!” - Érdemes meghallgatni! Katt! https://www.youtube.com/watch?v=W2xj6v2AiIQ