Lélekápoló

Nagy csend, nyugalom van az életedben? Vagy inkább a szürke hétköznapok monotonitása jellemzi: a megszokott napi rutin, rohanás egyik helyről a másikra, bevásárlás, ügyintézés…? Úgy érzed semmi különös nem történik? Szélcsend van?

Vagy éppen kisebb-nagyobb problémák emésztik mindennapjaidat? Esetleg valami tragédia törte ketté az életedet, vonta el örömödet? Vihar van?

Akár így, akár úgy érzel, egy biztos:

Életem egyik legnehezebb, ha nem az eddigi legnehezebb időszakában kaptam ezt az igét, akkor, amikor emberileg még a holnap is lehetetlennek látszik.

Megterhelten, szomorúan, könnyek között, mégis reménykedve, bízva, hisz Isten azt mondta: Veled leszek, nem hagylak el, sőt, valami újat készítek, és reményteljes jövőt adok.

"Egy pár centi volt csak tőle
az az éles vasdarab!
Szinte horzsolta a bőre,
de a szeme ép maradt!

Egy pár centi… ennyi minden:
lépcső sarka, tüske, kő,
ennyire a veszély innen,
mely ráles és egyre nő.

Egy pár centi… Így kíséred
át a földi életen…
Köszönöm ezt a pár centit,
csodás Védelem!"

(Füle Lajos)

Ha önmagunkra nézünk, természetes velejárója az önsajnálat, a kicsinyhitűség, az értéktelenség, az önzőség, az önvád, a magamnak tulajdonított jóság, s a lista hosszan folytatható – görcsösen szorítjuk azokat. Ha azonban Isten van középen, mindezeket fekete foltként a kereszten látjuk – elengedve azokat.

"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet!" (Zsidók12,1)

Világos, egyenes, őszinte beszédet az érthet csak, akinek helyes az önismerete. Helyes önismeret pedig csak helyes istenismeretből származik (Kálvin). Ha magunkra nézünk, sebeinket, sérüléseinket, a negatív dolgokat látjuk, azt, hogy minden rólunk szól, én vagyok a fókusz: engem bántanak, én így értem, én, én, én.... Az ilyen ember azt várja, sajnálják őt, éltető ereje a sajnálat, mi több a szeretnyelve, a szeretett nyelve. 

Szeretet nélkül az igazság kemény.

Szeretet nélkül a hit fanatikus. 

A majomszeretet az gyilkosszeretet.

Isten a szeretet -  azt adja, amire a másiknak valóban szüksége van. Minden más csak találgatás, emberi gondolat.

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." (Róma 10,9)

Az se ment meg, ha katolikus vagy, az se, ha református, egyik felekezet sem. Jézus Krisztus ment meg egyedül, a Belé vetett hit üdvözít egyedül. Egyedül.

Érettségi után közös albérletbe költöztek, s tanulmányaikat megkezdték az egyetemen. Matt, az idősebbik, tanulmányai mellett munkába állt, határozott értékrend szerint élte életét, konkrét elképzelése volt a jövőről.

Öccse, Jack eleinte szorgalmasan látogatta az előadásokat, azonban sajnos szépen-lassan rossz társaságba keveredett: először csak aprónak tűnő kihágásai voltak, mígnem egy nap egy bűncselekménybe keveredett. Sebesen, sérülten, véres ruhában érkezett haza, s Mattnak csak annyit tudott mondani lihegve, hogy nagy bajban vagyok, mert követ a rendőrség.

Nem konfliktuskerülő vagyok, hanem békességszerző. Nem haragot generáló, hanem méregtelenítő.

Pedig a keresztény embertől azt várják általában, hogy mindent tűrjön, mert az a dolga. Mások mindig jól megmondják, mi az elvárás egy valamirevaló kereszténytől.

De sehol sem írattatik a Bibliában, sőt az sem, hogy mindenkinek meg kell felelnem, sőt inkább az írattatik le, hogy jaj nekem, ha mindenki jót mond rólam.

Vannak emberek, akik a rosszindulatból fakadó vagy egyszerűen a rossz döntéseiket - amelyek egyébként nagyszerűen zárultak - áldásnak tekintik, esetleg még ünnepeltetik is magukat, tőkét kovácsolnak…de mindez olyan, mintha Pilátust magasztalni, áldani kellene, mert lám az ő gonosz, rossz tette jót hozott.

Nem az ő tette, cselekedete hozott jót, hanem a hatalmas Istené, aki minden jó és rossz döntésünket előre ismeri, s tud a legnehezebből, a legrémisztőbből is jót kihozni!