probléma

Ma csak egyetlen mondat kívánkozott ki belőlem, nem hosszú okfejtések:

A hit szemével látok dolgokat, de nem tudom birtokba venni Isten ígéreteit, mert saját magam vagyok akadálya.

Neked is van még ilyen "hiány"terület az életedben? Neked mi jelenti az akadályt? Miért nem tudja Isten betölteni életed minden területén az Ő ígéreteit? Gondolkodjunk ma ezen!

Olyan egyszerű lenne az élet, ha mindenki azt értené, amit közlünk. De kevesek kiváltsága ez.

Érzékenykedés, félreértés, hozzágondolás, utalgatás, nem egy értelmű beszéd, szívvel s nem füllel hallás, téves következtetések – nagyon jellemző manapság (is). Miközben sokan úgy gondolják, ők egyértelműen, világosan beszélnek. Eredményeképpen először csak tulajdonságok változnak, aztán személyiségjegyek, majd torzulnak kapcsolatok, sérülnek barátságok.

Három verset ígértem mára. Egy megrendítő vallomással zárom, s kívánok e költeménnyel is tartalmas lelki utazást. 

Köszönöm, köszönöm, köszönöm

"Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, Istenem, Istenem,

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.

 1. Tartsuk tiszteletben egymás különbözőségeit, s ne akarjuk a saját képmásunkra formálni a másikat, hisz nem véletlen az a másság! Persze, idő kell az összecsiszolódáshoz, de fontos tudni minden esetben, hogy a különbségekben semmi rendkívüli nincs, hiszen férj is és feleség is más mintát, szokásokat hozott a házasságba. Kifejezetten örülhetünk különbözőségünknek, egyediségünknek!

2. Természetesen szükséges az alkalmazkodás, egymás elfogadása, ebben pedig mindenkor segítő motor: a türelem.

 „A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak, és még egyszer megpróbálták.” (Dennis De Young)

Az öröm egy pillanat. A boldogság egy állapot.
A boldogság egy döntés, a keserűség is az. Az öröm ráadás.

Istentiszteleteken, összejöveteleken mások által írt, nyomtatott igekártyákat szoktunk kapni, mindig nagy örömmel tölt el. Olvassuk is naponta Isten hozzánk intézett üzenetét. Sok mindent el lehet mondani, de most a legfontosabbat: ez nem egy olvasmány, nem egy írás számomra, hanem Isten személyre szóló üzenete nekem. Pont nekem, az adott élethelyzetemben, az adott körülményeimben: a boldogságban, a némaságban, a viharban. Ezekből néhányat, amit a héten kaptam:

Szörnyű ez a tragédia, önmagában borzalmas, s felfoghatatlan, hogy megtörténhet! Igen, egy pillanat. Egy óvatlan pillanat, és mindent átrendez, ami addig fontos volt, elillan, s a valóban lényegesre helyeződik a hangsúly.

Amióta hallottam, hatása alatt vagyok az eseményeknek, mert érző ember vagyok, és édesanya. S van most egy család, ahol összeomlott minden, reményvesztettek a szívek. S van egy másik is, ahol szintén.

Az egyik nagyon kedves barátnőmék esküvője évekkel ezelőtt volt. Rendhagyó módon, nem a megszokott időben s elvárt rend szerint képzelték el álomnapjukat, ugyanis más, számukra megahatározó s nagyon fontos dolgok prioritást élveztek. Lévén, hogy valamikor 19-én ismerkedtek meg, ez volt az egyik fő szempont, hogy a nagy esemény, 19-én legyen. Igen ám, de amikorra úgy érezték, itt az ideje, hogy megtörténjék, hogy felkészültek a közös út megkezdésére, az áldásra, kiderült: a napsütéses augusztusra tervezett esküvő péntekre esik.

„Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el, a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén, a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga véleményét, az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni.” (Augustinus)

 Mások szava a barátságról, szívemből szól:

„A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie.” (Len Wein)

"A barát az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.” (Elbert Hubbard) 

"A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.” (Seneca)

„Mert a barátság nappal láthatatlan. Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár.” (Petőfi Sándor)

„Néha a legjobb módja, hogy megszerezd valaki figyelmét az, hogy már nem adod neki a tiédet.” (Cameron Jibril Thomaz)