Film/zene

Melyik a szebb? - impressziók 22 év távlatából

Egymás mellé szerkesztve e két fotót, leültünk, s néztük, hosszasan. Azon gondolkodtunk Nándival, csendben, magunkban, melyik a szebb? Ki ne vágná rá azonnal, az első. Pedig egyikőnknek sem ilyen egyértelmű. Nándi azt mondta, az elsőn a szépségtől sugárzom, a másodikon az élettől. Én azt mondtam, az első Nándit szerettem meg, de most már a másodikat szeretem, ő az igazi. Fiatalságból középkorú felnőtt, de örök fiatal, sötét hajból világos, tiszta, sebhelymentes arcból ráncos, mégis sima arc, éles látásból szemüveg s még élesebb látás, külső szépségből inkább belső.

Íme, nyitott ajtót adtam eléd...

Több ígéretet kaptam az elmúlt hónapokban, évben Isten vezetése, az Ő szava alapján. Isten ígéretei pedig, azért mert tőle vannak, igazak.

Van, hogy nem értünk meg azonnal valamit, van, hogy rögtön tudjuk a választ. És van, hogy szakaszosan, több helyről érkezik: Isten igéjéből, imádság során, mások szája által.

De érkezik.

"Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát."

Dicsőség az Úrnak!

Ez az a nap! 2018 - Az út

Tegnap este több mint 10 000 keresztény ember gyűlt össze a Papp László Arénában, hogy közösen áldja, dicsérje az Urat: Csíktól Atlantáig, széles e világból.

Pajzs és páncél a hűsége

Elnémul minden vádolóm...A pünkösdre készülő bűnbánati istentiszteleten a fenti igét kaptam:"Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak..." (Ézs.54,17) 

Olyan jó ezt újra és újra elolvasni, tudni, tudatosítani, hogy jóban-rosszban Isten oltalma alatt vagyunk, Tőle van a jó, s megóv a csapdáktól, az ellenségtől, ha hisszük, ha kérjük. S csodálatods tudni azt, hogy minden Tőle van, minden Rá mutat, s hogy a legrosszabbat is jóra fordítja, csak Ő képes erre.

Májusi gyerekszáj, avagy a szívünk szótárával hallunk

További mosolycsalogató érdekességek a mindennapjainkból, közkívánatra (és ezúton is köszönöm a sok érdeklődést, biztatást):

- Johanna, te most ki vagy?
- 'Valerina vagyok, látod, hogy tudok táncolni?'
- Igen, nagyon ügyes balerina vagy!
- 'És most játsszunk Anyukásat!' – Johanna Anya szerepében: ’Én nagyon közbe (=büszke) vagyok Rád, baba!’

Ballagás és a családi ünnep

Oly jó a testvéreknek együtt...

Hálaadó visszatekintés, reménnyel teli előretekintés.

Méltóságteljes ünnep, felszabadult, örömteli családi együttlét. 

2018. május 04.- ünneplőben kelt fel a nap, még a virágok is daloltak.

Nem rég volt 2000 tavasza, csodálatos ünnep: Bálint születése, s egy csettintésre eltelt 18 esztendő. Hálát adok, Uram!

A mostani májusról pedig beszéljenek a képek. (Ld. lenn is; egy képre rá kell kattintani, és lapozható)

Egy híján húsz - avagy egy felejthetetlen házassági évforduló margójára

A nap, amikor minden másként alakul…Másként, és mégsem vagy mérges, ideges, feszült, mert már kezded kapizsgálni a lényeget.

Egymás után sorban másodpercnyi különbséggel szólalt meg 3 „ébresztőórám”: a „Jó reggelt, Anyukám, kérek sésen kakaót!” után maximum hangerőn felharsant a telefonomon a ’Nincs szó!’ (Kormorán), ahogy Johanna hívja, és stafétaszerűen a „Boldog házassági évfordulót, Kincsem!” felkiáltás.

Mégis-hit: Istennek terve van veled

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!

Új kezdet

Mai ígéret, figyelmeztetés s üzenet ha éppen padlón vagy, vagy ha századszor is elbuktál, és fel kell szántani a megkövült régi dolgokat, rossz szokásokat, bálványokat:

"Ha meg akarsz térni Izráel - így szól az ÚR -, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz! Ha őszintén esküszöl az élő ÚRra, a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőle a népek, és vele dicsekszenek.

Férfiagy, női agy: Isten hozott egy jobb házasságban

A héten jelenik meg a 2018. év házasság hetének (2018. február 11-18.) egyik szenzációja a Harmat kiadásában Mark Gungor: Férfiagy, női agy: Isten hozott egy jobb házasságban című könyv.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Film/zene csatornájára