Bátorító

Annyiszor hallom manapság: "Nincs időm!" Van, hogy azt tapasztalom, akinek pedig van ideje, azt gondolják, mindig ráér. Pedig valójában csak időt szakít.

Van időnk. Erre is, arra is. A válasz, hogy "Nincs időm!" nem létezik, valójában annyit jelent: a fontossági sorrendben hátrébb van az adott dolog, amire "nincs idő". 

Lényeges lenne a sürgőset a fontostól megkülönböztetni.Hogy mennyi időnk van, csak az Úr tudja. Ha Rá van időnk, akkor mindenre lesz, ami szerinte való.

"Uram, elindultam,
kint mentek az emberek.

Születésüktől kezdve arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy igyekezzenek mindig minden körülmény között mindenben a legjobbat meglátni, mert a problémával,a megtörtént bajjal már nem tudunk mit kezdeni, de megoldást lehet keresni és találni is. És tényleg mindig mindenben meglátták már kisgyermekként is a jót, annyira, hogy szállóigévé vált nálunk: „Most nézzük meg, ebben mi lehet a jó?”

Kedves Barátaim, Ismerőseim! Kedves Családom!

Hála van a szívemben. Hálás vagyok Istennek, családért, szerető környezetért, örömekért, nehezekért, az iránymutatásért, a munkáért s leginkább, hogy gondolt rám, hogy terve van velem.

Férjemmel több mint 20 éve foglalkozunk házaspárok gondozásával, lelkigondozással. Isten azonban még korábban nyitotta szívemet a lélek húrjai dallamának meghallására, legelőször az irodalom sorain keresztül.

Napról napra tanulhatunk valamit, épülhetünk egymás által, növekedhetünk a jóban.

Még álmodozó kisgyermek voltam, aki szerető férjre és sok gyermekre vágyott. Már kisgyermekkoromban is sokat imádkoztam, de akkor még csak az általam elgondolt Istenhez. Csak később ismertem meg Őt.

Vannak helyzetek, amikor nem feltétlen értjük, mi miért történik velünk. Pláne azt nem, hogy miért kell annyi szenvedésen, nehézségen, lelki megrázkódtatáson végig mennünk.

"Réges-régen Isten hozott egy döntést, egy igen fontos
döntést… aminek igazándiból nagyon örülök. Eldöntötte,
hogy megalkot téged.
A kéz, mely létrehozta a csillagokat, megalkotott téged.
A kéz, mely hatalmas völgyeket vájt ki, megalkotott téged.
A kéz, mely fákat teremtett és a napot meg a holdat, megalkotott
téged.

Szóval az úgy történt, hogy középiskolában egy humán osztályba jártam, s tanáraink jól tolerálták továbbtanulási szándékunkat, így megértették, hogy vonzódásunk a kémia, biológia iránt, hogy is mondjam, csekély, így a szükséges tananyagon túl semmi nem ment a fejünkbe. Ehhez képest az egyik gyermekünk szerves szimbiózisban él a laborral, a kémia, a biológia tudományával. Hobbija, az élete meghatározó része. Élvezi. A fogalom összeegyeztethetetlen számomra: a kémiát élvezni! Micsoda paradoxon! Az érdeklődése, elhivatottsága ajándék: felülről való, teljesen bizonyos.

Idén, a magyar kultúra napján (január 22.) egy személyes élményemet szeretném megoszatni édesapám, Mészáros László tollából, amit nekünk, gyermekeinek, unokáinak írt örökségül 2008 őszén. Az írás nem rövid, de megéri elolvasni, hiszem.

Drága Gyermekeim!

„Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.” (Zsoltárok 32,1)

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Galata 3,26)

A héten még óvoda, iskola, gondoltam, jól belehúzok a munkába, a készületekbe, a beadandók megírásába. Ahogy ez lenni tud olykor egy többgyermekes családban, hétfő éjjel mindent felülírt Johanna: úgy köhögött, hogy azt hittük, még éjjel be kell szaladnunk a kórházba, azonban a tapasztalat teszi a mestert…na rutin az van, 18 évnyi, az éjszakai különkiadásokban.