játék

A visszajelzések azt mutatják, hogy a gyerekszájat nagyon szeretitek. Már jó régen írtam, nem jutottam oda - csak feljegyeztem az aranyköpáseket -, de most hoztam egy csutkababás csokrot. 

1.) Kirándulni mentünk, megérkezve a szálláshoz:
- Anyuka, mi most hotelbe vagy hitelbe megyünk?

2.) Párbeszéd 1.
A városban sétálva:
- Édesanya, ez a néni egy dáma vagy dráma?

Megszámolni is nehéz lenne, hányszor haladtunk el a szivárvány minden színében pompázó csodagömb mellett, de sosem álltunk meg, mert siettünk Budapestre vagy épp haza.
Átutazóban Örkényen mindig megszemléltük ezt a művet messziről, és gondolkodtunk, mit is ábrázolhat.

Ma végre megálltunk, megszemléltük.
Minden képzeletünket felülmúlta, valójában mit is rejt a "discogömb" (by Johanna) mélyebb tartalma.
Valóságos Értékmozaik.

Olyan közel van hozzánk, mégis csak tegnap jutottunk el először az ország közepéhez, Pusztavacsra. Jó kis kirándulás volt.

Júliusban töltöttük családi nyaralásunkat, vettünk részt a gyülekezeti héten, augusztusban pedig egy vagy félnapos kirándulásokat szervezünk, mondhatom, nagy élmény, jó szívvel ajánlom mindenkinek a rövid, de tartalmas kiruccanásokat.

A karácsony utáni napok nem kifejezetten csendesek. Akad egy kis munka, nem várt események, újratervezés, sok-sok játék és még több nevetés. Fő mókamesterünk egész nap csacsogó babalányunk. Elképzelésem sincs, honnan, s pláne kitől örökölte!?

Noha nem vagyunk híján gyerekszáj poénoknak, mostanában kevesebbszer jegyeztem le, szóvá is tettétek néhányan, úgyhogy összeszedtem egy csokorra valót:

Nálunk napi rutin, magától értetődő, hogy valaki mindig dúdol, énekel valamit, és bekapcsolódunk egymás énekébe, spontán kamarakórust alakítunk.

Johanna itt is tud az ő világából, képeiből sajátságosan érteni dolgokat, s valami döbbenetes, ahogy asszociálni tud egy szóról, történetről az ő fejében lévő dolgokra, az ő szívét, lelkét foglalkoztató élményekre.

Tanévzáró volt ma a fiainknak. Az első s az utolsó tanév, amikor egy időpontban egy helyre kellett mennünk. Jó volt végignézni a türelmes diákságon, szülőkön, a gyülekezeten. Hallottunk sok elismerő szót, hálát, és okleveleket, díjakat adtak át. Johanna nagyon élvezte a várakozást, hercegnőset játszott, anyukák táskáit vizsgálgatta: a legcsillogósabbak nyertek; feltalálta magát, s amikor a felszólítottak között ismerős nevet hallott felkapta a fejét, és némán tapsolt.

* Johanna nagyon szereti a meséket, így ma is hívott, hogy ’könyvezzünk a Mickimackóról’! Próbáltuk tanítani, hogy ’mesélni’, de el kell fogadnunk, így áll a szájára. Különben is a mesélni szónak semmi értelme, na de a könyvezés, az már valami.

Könyvszeretetét olyan szintre fejlesztette, hogy cimboráival (plüss) alszik és 1 vagy 2 könyvvel, amiből este lefekvés előtt „könyveztünk”.

Boldog ünnepnapok, a szokásosnál kicsit intenzívebb hétköznapok. Sok élmény, vendég, érdekesség. Nem maradtunk híján gyerekpoénokból sem, amire persze babalányunk azt hiszi, úgy természetes.

Bár már mindenki karácsonyra készülődött, Johanna örömmel énekelgette játék közben, magáról megfeledkezve a Mikulás-énekeket, melyek közül családi kedvenccé lett a: „Télapó itt van, (h)Ó a csudába!” kezdetű átírt változat.

Természetesen egy kis gyermek többször kéri, hogy meséljünk neki, a meserepertoár a Csiberózsikával bővült a két ünnep között.

A minap, 6-7 év elteltével újra gyöngyöt fűztünk. Talán túlzásnak tűnik, ha azt mondom, felemelő érzés volt, pedig valóban: nosztalgiázni, s újakat készíteni.

Az immár 14 éves Csanád fiammal alkottunk, aki mindig szívesen kézműveskedett kisebb korában is, és Johannával. Édesapa kezét dicséri két babalánc. Na melyik? (Ld. a képen)